Nálunk járt Moós Gergely (DK), a Pladurance Edzettségfejlesztő Műhely társalapítója, a Dagadt Köcsög blog írója. Gergő decemberben indította el élménykülönítményes kampányát a Bátor Táborért. Márciusban egyéniben teljesíti majd a 12. Spuri Balaton Szupermaratont kisfiával, akit babakocsiban fog tolni. Ennek kapcsán beszélgettünk vele a jótékonyságról, motivációiról és persze a futásról.

Miért tartod fontosnak az Élménykülönítményhez hasonló jótékony kezdeményezéseket?

DK: Szerintem segíteni ezer helyen lehet, pláne, ha fut az ember, mivel ez a tevékenység sok esetben kapcsolható össze jótékonykodással. Persze fontos, hogy az ember jó időben legyen, jó helyen. A Bátor Tábor ügye most vált igazán fontossá számomra, hiszen van egy hat hónapos kisfiam, Misi, aki hála istennek teljesen egészséges. El nem tudom képzelni, min mehetnek keresztül azok a szülők, akiknek a gyermekükről kiderül, hogy súlyosan beteg. Ez a minimum, amit megtehetek, hogy csatlakozok az Élménykülönítményhez.

Hogyan fogod segíteni az Élménykülönítmény munkáját?

DK:Egyrészt élménykülönítményes futóként. Fél éves kisfiammal egyéniben fogom teljesíteni a tavaszi 12. Spuri Balaton Szupermaraton 195,5 km-es távját és ennek kapcsán gyűjtök adományokat a Bátor Tábornak. Másrészt a Plandurance online futóműhely minden jótékonysági kampányt indító élménykülönítményes futónak, aki első maratonjára vagy félmaratonjára készül, ingyenes edzéstervet biztosít.

A futás népszerűsítésén kívül, végeztél-e már más, olyan tevékenységet, amellyel társadalmi felelősséget vállaltál?

DK: Dolgoztam már együtt korábban a Suhanj Alapítvánnyal, ahol kerekesszékes futót toltam, vagy például segítettünk már az SOS Gyermekfalunak is Kőszegen.

Érzel bármilyen analógiát az elhízással való küzdelem, valamint a betegségekkel való küzdelmek között? Hiszen mindkét esetben egy olyan, testi tényezők által adott állapotról van szó, mellyel az érintett embernek nap, mint nap együtt kell élnie, meg kell tanulnia azt elfogadnia vagy éppen küzdenie ellene.

DK: Igen, ahogy ez a táborozókkal is lehet, úgy én is sok esetben éreztem magam másnak, kirekesztettnek. Aztán nyilván – mint ahogy ez az én esetemben is volt –, ha ez az állapot évekig, évtizedekig fennmarad, akkor az embert igen komoly lelki sérülések érhetik. Persze azt fontos észben tartanunk, hogy míg a beteg gyerekek nem tehetnek róla, hogy betegek, addig a túlsúlyos emberek jórészt a saját életmódjuk, rossz döntéseik okán kerültek ebbe a helyzetbe. Én nem mentegetem magam, tudom, hogy nem a génjeim rosszak, meg nem a csontjaim nehezek. Egyszerűen csak nem kellett volna megennem tegnap azt a tábla csokit ahhoz a somlóihoz.

Milyen érzés volt egy idő után szembesülnöd azzal, hogy már nem csak magadért futsz, hanem a futással más embereket is inspirálsz, esetleg segítened kell nekik edzői felügyelettel?

DK: Ez egy hosszabb folyamat volt, de talán az első ilyen pillanat akkor jött el, amikor egy futós eseményen személyesen is találkozhattam pár követőmmel. Addig csak a hozzászólásaikat olvastam, de egyszerűen nem tudtam arcokat vagy személyeket társítani hozzájuk. Aztán a DK-s futóközösségünk is egyre duzzadt a Facebookon, azokban az időkben mi voltunk az első igazi magyar futós csoport.

Ma már hivatásos edzőként dolgozol. Tudnál erről mesélni egy kicsit?

DK: Edzői munkám legnagyobb részét a prevenció teszi ki. Az emberek nagy részét gyors sikerélmények érik, amikor elkezdenek futni. Ekkor van az, hogy túl nagy fokozatra kapcsolnak és lesérülnek. Nekem trénerként az a feladatom, hogy legalább annyira odafigyeljek a futóimra a pihenőnapok betartásánál, mint a maratonokra való készülésnél.

Egy korábbi interjúdban azt mondtad, „Ritka, hogy a futásért futok.” Mit gondolsz, fontos, hogy az életben a dolgokat ne önmagukért, hanem mindig valami másért, valami felsőbb célért válasszuk?

DK: Én olyan személyiség vagyok, akinek szüksége van célokra. Azt gondolom, ez a futásra halmozottan igaz. Heti 4-5 edzésre, pusztán a futás öröméért, már nem jár le olyan szívesen senki sem. Most például hatalmas löketet ad nekem a tény, hogy másfél hónap múlva részt fogok venni a 12. Spuri Balaton Szupermaratonon. Célok nélkül elkopik az ember.