Ultra Balaton

Idén  egy négyes váltóval vágtunk neki a 218 kilométereres távnak, vittük körbe sikeresen a lila pólót a Balaton körül.  Összességében fantasztikus élmény volt, hála a felkészülésnek sem a szél, sem a vihar nem állított meg, tartottuk a tervezett tempót, sőt még kicsit gyorsabban is haladtunk es 19 óra 51 perccel a start után szakítottuk át a célszalagot. Nagyon élvezetes és tanúlságos volt, nagyon jó felkészülés a Tisza Tó (UTT) kerülésre, amit már párosban teljesitunk nem egészen két hónap múlva, ahol majd meg jobban oda kell figyelnünk a frissítésekre, mit és mikor kell enni és inni. Nagyon jól esett ismét hallani a biztatásokat, a 'hajrá Bátor Tábort' ismerősőktől és ismeretlenektől is, talalkozni ismét nagykövetünkkel, Gáborral, akivel többször is összefutottunk a verseny alatt.  Most pár félmaraton, terep félmaraton következik, majd július közepén  az UTT, már ezeket is nagyon várjuk.

További blogbejegyzéseim

2018 összefoglaló

Bár még van 40 nap az évből, mégis csak közeledik az év vége, és ilyenkor talán illik egy kicsit visszanézni, összegezni a történteket, levonni tanúlságokat a jövőre nézve. Ami a célokat illeti, sikerült megvalósítani, azaz: 1, Lefutni 2018 kmt - még egy kicsi hátra van, de már célegyenesben 2, Adománygyújtés - eredeti cél 250.000 ft volt, ennek már több mint háromszorosa gyűlt össze, nagy köszönet minden támogatónknak 2, Elvinni a lila pólót legalább 25 versenyre - közel 40 lesz a vége, 3, Elkerülni a sérüléseket - kopogom a fán, a hátsérülést sikerül kézben tartani, ...

Összefoglaló az elmúlt 5 hónapról :)

Picit összefoglalnánk mi is történt az elmúlt pár hónapban, hol is állunk. Idei tervünk alapvetően az volt, hogy lefussuk a 2018 km-t, és hogy legalább 25 versenyen mutassuk be a lila pólót, ezek között egyre több legyen a terepfutás. A programot és a tervet erősen befolyásolta, hogy 2017 közepén ’belefutottam’ egy kellemetlen hátsérülésbe, ezért teljesen át kellett gondolni a terveket és az edzésmódszert, gerinctorna, gyógytorna, gyógymasszázs és egyéb apróbb és nagyobb változtatások segítségével, minőségre koncentrálva folytatni a futást. Természetesen nem álltunk meg,  és ha ...

Új év, új cél, New year, new goal

Akkor hivatalosan is belevágunk, immár harmadszor hogy lefussunk az évszámnak megfelelő (vagy kicsit több) kilométert és mindet a Bátor Tábor táborozóinak dedikáljuk. Sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak az elmúlt három évben, mind a futás mind az adomány gyűjtés terén, reméljük sikerül ezeket idén hasznosítani. Ezúton is köszönjük a rengeteg támogatást, biztatást és segítséget, nélkületek nem jutottunk volna idáig. We are formally kicking off in the third consecutive year the plan to run at least 2018 kilometers in 2018 and dedicating all of them for the brave children of Bátor ...