Annapurna bátrai Blogbejegyzések

Írországi felkészülés English version see below

Már csak 3 hét és utazunk a Himalájára! Már nagyon várom! Az utóbbi időben csak az edzőteremben edzettem magam, sétáltam, futottam, különböző órákon vettem részt, úsztam, stb. Az indulás előtti utolsó hetekre viszont beterveztem az írországi magasabb hegyek megmászását. Még mindig izomlázam van a tegnapi túrától. A múlthéten megterveztem az elkövetkezendő hétvégéimet amíg nem megyek és már semmi sem tántoríthat el célomtól!

A tegnapi napon(vasárnap) leautóztam Mayo megyébe a Croagh Patrick (Szent Patrik) hegyhez, ami Írország egyik legszentebb helye. Fogtam a túrabakancsomat és elindultam a 764 méter magas hegynek. Az idő nagyon szép volt, sütött a nap, meleg volt, főleg a felfelé menet közben. Az út eléggé nehéz, köves, meredek, csúszós és a hegytető pedig a felhőben volt. Nagyon sokan voltak a hegyen, túrázók, családok, az elmaradhatatlan ír birkák legeltek(azt nem tudom mit, mert mindenhol kő volt) és még egy misét is tartottak. Sokan kérdezték, hogy honnan jöttem, miért túrázok és egyedüli magyarként szinte “különlegességnek” számítottam. 😀

A hegyről lefelé már futottam egyes helyeken, a 3 órás túrát megtettem alig 2 óra alatt. Na jó, ma érzem is a lábaimban, hogy hegyet másztam.

Pénteken este leutazom Kerry megyébe és szombaton reggel megmászom Írország legmagasabb pontját, a Carrauntoohill-t. A következő beszámoló utána érkezik!

 

3 week and we going to the Himalaya. I can’t wait to be there. I’m so excited. Until I have planned few training program on the weekends. Yesterday I went to County Mayo and I have climbed the Croagh Patrick Mountain, that is the Holyest Place in Ireland. This mountain 764 meter high and the way to the top is so difficult. That is so high-pitched with rocks and with hiking boots is still slippery.

On the way down I was running, but to the way to the top it was not easy. When I have been there I just felt it is seriously a holy place. Unfortunately I have not seen nothing, because the wather was cloudy and hazy on the top.

I have a very good experience, because I did alone this trek and I have climbed under 2 hours. Next weekend I go to visit the highest mountain in Ireland, I go to the Carrauntohill in Co. Kerry.

I going to write a new blog after and I going to upload pictures as soon! 🙂

IMG_0553

Annapurna bátrai

Annapurna körút
teljesítménytúra
Támogass!