Névtelen támogatók

Külön köszönöm azoknak a támogatóknak a segítségét, akik még csak meg sem nevezik magukat, illetve a felajánlott összeget! Én ma hajnalban 1500 métert úsztam időre, 31,51 perc alatt sikerült. Az idővel nem voltam a legelégedettebb, viszont tudtam volna folytatni legalább még ennyi ideig az úszást. Vajon mi vár rám a Balatonban? Vajon mi vár egy gyermekre, amikor kiderül róla, hogy beteg? Rengeteg bizonytalanság, és félelem. A legkevesebb, amit mi tehetünk értük, hogy egy nagyon picit hozzáteszünk az Ő gyógyulásukhoz, az Ő bátorításukhoz. Hiszen nincsenek egyedül! Mert valahol mindnyájan egy test és egy lélek vagyunk.

További blogbejegyzéseim

Megvan medencében

Jelentem, leúsztam ma az 5200m-t 25m-es medencében, 1:55 perc alatt sikerült. Azt hiszem több csokit kell ennem közben!!! Közben nagyon sok mindenen jutott időm gondolkodni. A végén már úgy éreztem magam, mint egy hal. Teremtő ez a csend és a víz finom közege. Reggel, mielőtt elindultam, találtam  egy Balaton-átúszásra való Pilinszky verset, megosztom Veletek, engem nagyon megfogott. Éjféli fürdés A tó ma tiszta, éber és oly éles fényü, mint a kés, lobogva lélekző tükör, mit lassu harcban összetör karom csapása. Nyugtalan heves fogakkal visszamar a mélyen megzavart ...

Hát ez félelmetes!

Kedves névtelen és névvel ellátott Adományozók! Ma túlléptük a 100 százalékot! Nagyon boldog vagyok és büszke erre a csapatra! Az meg egészen hátborzongató, hogy mennyien vagytok, akik meg sem nevezitek magatokat! Sem nem azé aki fut, sem nem azé aki akarja, hanem a könyörülő Istené.

XY-ok és egyebek

Hát Kedveseim, muszáj vagyok ma még egyet írni! Álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer itt fog tartani ez az adománygyűjtő kampány! Büszke vagyok Rátok, büszke vagyok a barátaimra! Külön köszönöm Nektek XY-ok, remélem olvassátok, Isten gazdag áldását kívánom az életetekre, remélem Ő megköszöni Nektek a nevemben!