Visszaszámlálás

Most már igaziból, élesben..már csak 7 nap, és megcsinálom az éves nagy futótervet. Remélem. Van még izgulás rendesen, egyre jobban, ráadásul a változatosság kedvéért ma a combom mellett, még a bal talp élem is annyira fáj, hogy alig bírtam menni reggel. A tetőfok az volt, mikor a rádió bemondta, hogy hétvégére még visszajöhet a meleg, 25-30 fok :O Most már elég lesz ebből! Nem, nem és nem... szuper, kellemes futó idő lesz, pont, mint tegnap a Nyakvágón! Hűű, pedig mennyire megijedtünk, mert mert esőt mondott, lehűlést, amit persze meg is kaptunk. Éjszaka olyan eső volt, hogy csak na! Reggelre viszont elállt, és végig kellemes idő volt futóknak, szervezőknek egyaránt. Úgy látszik az Istenek szeretnek minket ott fönn :) Én itt most a szervezők csapatában kaptam helyett, és nagyon jó volt látni a másik oldalt is. Rengeteg visszajelzést kaptam az ismerőseimtől, mindenki nagyon élvezte, igazi családias volt a hangulat, pedig idén rekordot döntött a nevezés :) Most hulla fáradtan készülök a heti teendőkre, próbálom fejben összetenni a vasárnapi futást, zenéket keresek, közben egy utolsó izzítást próbálok még a kampányra is rátenni, hátha van, aki még most is tud segíteni. Vagytok még ugye? Gyertek, mutassuk meg együtt, mire vagyunk képesek! :) <3  

További blogbejegyzéseim

Ultrabalaton címszavakban

...ahogy Viktor látta... Hamár őrült futás, fussunk UB-t. Hülye vagy az 221 km, sok lesz. Csapatban lenyomjuk. Kva nehéz nevezni, sz@r a szerverük kattingathatsz egész nap mégse jutsz be. Nembaj futottunk Ultratiszatavat, kapunk előjogot. Akkó' menjünk. De nincs elég ember, gyere te is. Hogy készülök fő'? Há' úgy hogy futsz. Jóvan menjünk. De kéne mégegy ember. Lehet jönne az őrültes babysitterünk. Tud futni? Tud hát. Akkó' hadd jöjjön. Boldog karácsonyt! Akkó' tuti az UB? Az hát. Hány helyen kell szállás? Mittudomén kettőn vagy csak egyen? Lesz buszunk is. Akkó' csak egy kell. Nna, ...

Hétvégi kilométereink

Hétvégén két csoportban is futottunk. ? Jól bele kellett húzni, mert egy nap alatt, km-re átváltva egy félmaratonnyi összeg gyűlt össze, és senkit nem akarunk kihagyni..<3 Köszönjük Nektek! Egyelőre külön-külön próbáljuk összehozni a 65 km-t, ha nem sikerül, akkor összesítünk ? Viki, Móni, Ágica és Zoli, Nyárlőrincen futott egy helyi versenyen. Viki írt róla egy rövid összefoglalót: Ma a reggeli futóedzés után, Mónival autóba ültünk és irány Nyárlőrinc ott nőttem fel, így nekem ez a mai nap külön boldogságban telt… a cél ugyanis szintén a futás volt.. a Búzás János ...

Vajon kiért futunk a legtöbbet? :)

A tegnapi napon 65 000 Ft hiányzott a kitűzött 200 000 Ft-ból. Ha már majdnem kerek ez a szám és amúgy is készülünk (vagy valami olyasmi), kitaláltuk Andival, Vikivel, Kingával, hogy a maradék 65 000-ig minden felajánlott 1000 Ft-ot kilométerre váltunk. A terv, hogy amennyit aznap utaltatok, kedves Adományozók, annyi km-t futunk aznap vagy másnap. Persze, ha beesik egy nagyobb összeg (úgy legyen!), azt észszerűen elosztjuk 2-3 napra mert hát ugye két hét múlva is produkálni kell. Ezekkel a (kiló)méterekkel is szeretnénk kimutatni hálánkat mindenkinek, aki akár egy kicsivel is ...