Szűcsné Sáfár Kinga Blogbejegyzések

Volt egyszer egy félmaraton….

Vége, lefutottam, el sem hiszem, és ha nem lennének az emlékek és az érem, talán azt hinném álmodtam az egészet.

Pedig nem volt álom, megcsináltam, megcsináltuk, most már elhiszem, hogy igen, az én lábamban is benne van a 21 kilométer egyhuzamban. Sokáig nem hittem el, aztán elhittem, hogy lefutni le tudom, de az idő nem mindegy… és persze, hogy olyan helyen kell az elsőt lefutni, ahol stresszeli az embert a záróbusz. Mert milyen egyszerű lenne csak úgy futni, és nem tartani semmitől 🙂

Hosszú volt ez az időszak, lelkileg, testileg felkészülni. Amikor ez az egész elindult, csak egy messzi jövőnek tűnt, és mára hopp el is illant.

Volt aki már kérdezte, akkor mi lesz a következő terv? Nem tudom még, az élet nem áll meg, én futok tovább, remélhetőleg majd kicsit gyorsulva 😀

Lefutottam, lefutottam… el sem hiszem, hiszen mikor kiderült, hogy meleg lesz, tudtam, hogy szenvedni fogok. Hogy 21 km az nem kevés, hogy a rakparton melegben futni, kemény dolog…hogy lesznek nehéz pillanatok..de szerencsére egy percre sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam.

A rossz, fájó, sajgó érzések elhalványulnak, és majd csak a jók maradnak meg.. majd megint akarok félmaratont futni.

Ez a másfél hónap, amit az Élménykülönítménnyel tölthettem, különösen segíteni fog benne. Mennyire igaz ez a szó! Élmény volt az egész, a pólóm szárnyakat adott, szó szerint!

Hihetetlen az egész, ekkora eufóriát futás közben ritkán érez az ember.( na jó, más jellegű nyilván volt már, mikor terepen futsz és elájulsz a látványtól :D)

Az, hogy 15.000 emberrel együtt dobban a szíved, hogy együtt élvezitek a futást, hogy olyan helyen futsz, ahol máskor csak autóval keringőzhetsz, hogy a hátad mögül ismerősök rád köszönnek, hogy “hajrá Kinga, büszke vagyok rád”, mikor ismeretlenek támogatnak, és húznak előre, hogy “hajrá Bátor Tábor, gyerünk, megcsinálod”

Állati jó volt..Hangulat, zeneszó és örömfutás, az volt az első 10 km-em. Észre sem vettem, hogy már ott járunk. Húzott a tömeg, a hangulat, az eufória. A rakparton mondjuk rendesen kezdtem kiakadni, de túléltük 😀

17 km-nél viszont már fájt a lábam és a pulzusom se volt túl jól, ott már többet sétáltam, de mindig volt, ami visszahúzott, hogy menni kell, csak előre, nem megállni.

Sokat segített a zene….43 szám volt nálam, minden ismerősömnek, családomnak, támogatómnak, egy-egy száma kapcsolva egy kilométerhez, hogy amikor szólt, tudtam, most ő segít ezen az úton.

Így az órám helyett a zeneszámok segítettek, hogy hol járunk..hihetetlen, hogy összepasszoltak a számok a hangulatommal, a rakparton megkaptam a Road to hell-t, a 19 szenvedős km-nél a Requiem egy álomért dalát…és sorolhatnám a többit.

Leszámítva ezeket a kínlódós pillanatokat, igazi örömfutás volt.

Köszönöm Vikinek, aki emellett, hogy az edzőm, végig velem volt, képes volt végigjönni az én lassú tempómban, hogy támogasson. Köszönöm az élményt, hogy ha nem is sok beszéddel, de végig ott tartottad bennem a lelket, amikor kellett.

Köszönöm a Bátor Tábornak, hogy lehetőséget kaptam, hogy segíthessek.

Az Élménykülönítmény csapatának, akik ismeretlen ismerősként biztattak, segítettek, ha kell. Fantasztikus volt, mikor az elején és a végén ők is torkukszakadtából kiabáltak és bátorítottak minket.

Örülök, hogy a verseny előtt összefutottunk Zsófival és Katával, szintén Élménykülönítményes lányok, akikkel egy időben kampányoltunk, és egy rövid időt a verseny előtt együtt töltöttünk. Remélem még találkozunk 🙂

Köszönöm azoknak, akik hittek bennem. Akkor is, amikor én esetleg kezdtem feladni 🙂

Köszönöm a  futós lányoknak, akik végigkísérték az utam és jönnek velem tovább, és ha kitalálok valami extrém versenyt, simán rávehetők. 🙂 Móni, egyszer együtt is lefutjuk, ebben biztos lehetsz! Zsuzsa, Andi, Anita, köszönöm, hogy vagytok, hogy segítettek nekem, támogattatok, hogy megismertelek benneteket!

Kata és Erika, a két örök, akik jóban rosszban velem vannak.. <3

Köszönöm a családomnak, a gyerekeimnek, hogy kitartottak és tartanak továbbra is. <3

És végül, de nem utolsósorban annak a sok ismerősnek, barátnak vagy akár ismeretlennek, akik támogattak anyagilag is, hogy a Bátor Tábor kampányom így záruljon, ahogy zárul.. (csak zárójelben jegyzem meg, hogy féltem nagyon, hogy nem nagyon lesz, aki támogat, de végül kitartóan hittem benne és meg lett az eredmény. )

Jelentem, jelenleg 109 %-on állunk 164.300 ft-tal. Megcsináltuk! Együtt! Értük.

Ez valami csodás! Örök hálám nektek, köszönöm!!!!

Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt az utolsó kampányom lila színekben, hiszen általuk is megtapasztattam, milyen amikor szárnyakat kapsz! Pont, mint a Táborban a gyerekek.

<3

Ui: ha esetleg még bővebben és több képpel szeretnéd olvasni az élménybeszámolóm és az utam folytatását, hamarosan a First Step blogon  is megteheted 🙂

 

 

 

 

FB_IMG_150506737058920170910_11565720170910_074949

Szűcsné Sáfár Kinga

32. Wizz Air Budapest Félmaraton
Egyéni félmaraton
Támogass!