Itt a vége…

Hát igen, eljött ez a pillanat is :) Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is. Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az ősz, én pedig sokkal sokkal többet kaptam, mint vártam az elmúlt hónapokban. Egyrészt támogatásokat tekintve, hiszen pár hónapja még azon görcsöltem, hogy gyűlik össze legalább fele a célomnak, most pedig boldogan jelenthetem, ...

Státusz: Célba ért

Igen. A rövid lényeg és valójában a legfontosabb dolog: célba értem a vasárnapi futáson :) Kemény...nagyon kemény küzdelem volt, de ma már örömmel jelentem, hogy megnyertem a csatát ;) Vasárnap még valami olyan címet adtam volna a bejegyzésnek, hogy "Félresikerült félmaraton"... :D De pár nap múlva már valószínű úgy írnék, hogy "Utolsóként az első" :D Azt hiszem ezzel el is árulom, hogy elég vegyes érzelmekkel zártam a napot és sajnos elmaradt a várt eufórikus állapot. Mostanra már sikerült a mosolygós oldalra billentenem magamat és őszintén jó érzésekkel gondolok vissza a második ...

Örömkönnyek és öröm körök

Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit... Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni :D Hát most ez olyan... Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet. ;) A 19-i 19 km után hagytam magamnak egy kis pihenőt és csak csütörtökön futottam újra. Akkor volt az Élménykülönítmény Piknik a Margit-szigeten. Kellemest a hasznossal összekötve hazafele futva jöttem a rakparton, így letudva egy kényelmes 10 km-es távot :) Szuper volt ...

Célhoz közel

Három hét sincs már, és rajtol a Wizzair. Több szempontból is célhoz közeli sportoló lettem, hiszen a kampány majdnem 80%-on áll, a hétvégén pedig sikerült megfutnom az edzéstervben előirt és számomra is lélektanilag fontos leghosszabb hosszúmat a verseny előtt :) Épp egy éve, hogy életemben először 16 km-t futottam, azért emlékszem, mert az is augusztus 20-a körül volt :) Utána valamikor októberben volt meg az első 18 km, majd december elején az első félmaratoni táv. Ilyen távokat - 15 fölöttit - azóta nem futottam, ezért is volt fontos számomra, hogy legalább 17-18 km még mindenképp ...

Idei legjobbak

A héten nincs okom panaszra :) Sikerült a előirt terv szerint háromszor futnom, volt egy erősitő edzésem és még egy kellemes dunaparti bicajozás is bekerült a mozgásnaplómba. Ha ez önmagában nem lenne elég, lelkesitett, hogy két ''dijat" is bezsebelhettem a futóalkalmzásomtól :D Hétfőn reggel - magam sem tudom hogyan :D - az eddigi  leggyorsabb 5 km-t futottam, a táv egyébként összesen 8 km volt. Egy ideje vágytam már arra, hogy újra hajnalban fussak és elcsipjem a napfelkeltét... Ez télen rendszeres, de nyáron meglehetősen korán kell kelni :D Na, ez most sem jött össze, de sikerült ...

Felén túl

A júliusi időszak nagyon nehéz volt lelkileg, mert a meleg a futásokat is nagyon visszavetette, az eredményeket szintén és sajnos a támogatások sem a remélt ütemben haladtak. Aztán egy bő hete szerencsére megtört a jég minden fronton :) Sikerült átlendülni a megcélzott összeg felén, futásban pedig a 10 km-es távon és végre nagyjából ott tartok, ahol februárban a lebetegedések előtt... (azért elég durva, hogy hiába a jó forma, egy hónap kihagyást majd' fél évig kellett újra építenem :O ) Örömömet nem bírtam magamban tartani, így született is egy poszt, és miközben írtam, esett csak ...

Támogatóim két fronton

A célom eléréséhez két módon is szükségem támogatókra :) Egyrészt értelemszerűen azokra, akik anyagi segítségek nyújtanak és adományukkal egyre közelebb visznek a vállalt összeghez. Eddig 15-en vannak, nekik ezúton is köszönöm! :) Remélem, hogy a következő hetekben számuk szépen gyarapszik majd <3 :) Másrészt a családomra, különösen férjemre, akik nélkül nem tartanék ott, ahol most vagyok és esélyem sem lenne felkészülni erre a távra. Sajnos a vakációs időszak rendesen kifogott rajtam, két gyerek mellett logisztikázni a heti 3-4 futást már igencsak körülményes. A rövidebb távok ...

Futásról két kerékre

Az elmúlt hetek nem a futásról szóltak, de az edzéseket igyekeztem tartani. Évek óta tervünk volt ugyanis, hogy körbe kerüljük bicajjal a Balatont, de ez mostanáig váratott magára. Sosem gondoltam, hogy két gyerekkel fogok nekiindulni egy ilyen útnak, de az élet már csak ilyen: gyakran tartogat meglepetéseket ;) Mint ahogy azzal is meglepett, hogy az úton én húzhattam végig a gyerkőcöket a cuccunk egy részével együtt :D Indulás előtti este derült ugyanis ki, hogy csak az én bringámra tudjuk rögzíteni az utánfutót :P Persze rögtön jött az ötlet: cseréljünk kerékpárt? De sajnos férjem ...

Mindent egy lapra tettem fel :)

... avagy hogyan futottam végig minden távot az ALDI Női futógálán. A női futógála mindig közel állt a szívemhez. Anno az első közösségi futásom ez volt, majd évről-évre jártunk rá... Itt futottam először 7,5 km-t. Tavaly pedig itt tértem vissza a nulláról a szülés egy 5 km-es távval. Nem volt hát kérdés, hogy idén is megyek :) Bár volt olyan kijelentésem, hogy "ezek hülyék", valójában évek óta csodálom azokat, akik minden távon indulnak és titkon reméltem, hogy egyszer ez nekem is sikerülhet majd. Így aztán idén besorakoztam én is a "hülyék" táborába, rajtszámomon a 10+5+2 km ...

Heti hetesek

Az elmúlt hetem már hasonlított az év elején megszokott menetrendhez a futást illetően. Végre sikerült eljutnom olyan szintre, hogy 7 kilométeres egy alkalom és végre heti 2-3 futást abszolválok. Szépen gyűlnek a kilométerek és észrevétlenül bírok egyre többet. Szeretem a futásban, hogy hamar érezhető a fejlődés és ezt erősíti, hogy a futóalkalmazásom mindenféle díjat osztogat :D Kaptam egyet a leggyorsabb 1 km-ért, a leggyorsabb 5 km-ért és a májusi leghosszabb távért, amikoris már 8 km került a cipőbe egy alkalommal :) Biztos röhej, de ezek engem lelkesítenek :D Ami még jó volt, ...

Hétfőn hét fél

Az elmúlt héten végre sikerült átlendülnöm a visszaszokás kezdeti kínlódásából a futás öröméhez. Igaz, hogy baromi csiga volt a tempókat futottam, de a célom nem is a rekordok döntögetése volt, hanem annak újbóli megtapasztalása, hogy a jól megválasztott "sebesség" mellett képes vagyok másfél kilométernél hosszabb távra :D Az már csak plusz bónusz volt, hogy végre újra élveztem is a dolgot :) Szerdán 5 km jött egyben össze <3 Óriási lendületet adott ez a futás, így péntek reggel ovi után ismét irányba állt a futóbabakocsis különítményünk és két kilométernyi utcai kocogás után a ...

Újra futócipőben

Nem véletlen, hogy az elmúlt hetekben semmi hírt nem adtam magamról.... Az elmúlt évek legdurvább lebetegedését kellett átvészelnünk családilag, ami bő 3 hétig tartott :( Utána meg próbáltam magamat utolérni az elúszott dolgokkal... Közbejöttek családi dolgok is és a kimerültség se volt épp partnerem a futáshoz :S Bevallom borzasztó nehéz volt - talán még soha ennyire nem volt az - újra futócipőt húznom. Engem is elkapott a lavina és csak sodort lefelé, hiába láttam kívülről, hogy ez így nem jó, belül jobban esett a lelkemnek a punnyadás. Sorra gyártottam azokat a kifogásokat, amik ...

Vár a vár…

Február elején Visegrádon töltöttünk el pár napot. Rutinommá vált, hogy bárhova megyünk, utazik velünk a futócuccom is és bárhol vagyok, futok. Mióta ugyanis hosszabb távokkal edzem, kezdem kinőni a közeli - 800 méteres - pályát és egy idő után unalmassá válnak a környék utcái is. Ezért aztán jó néha egy hosszabb táv a városban új utakon és még jobb, ha egy új városban koptathatom a cipőimet ;) Ezúttal is így volt ez, már megérkezésünkkor pörgött az agyam azon, hogyan, milyen útvonalon fussak fel a várhoz. Elkezdtem méregetni, nézegetni térképen, végül jobbnak láttam, ha hagyom a ...

Mindig elkezdeni nehéz…

Majd holnap, majd elsején, majd jövőre... majd ... majd ... majd. Azt hiszem ez különösen az életmódváltásokra igaz. Én is számtalanszor fogadtam meg, hogy na majd most aztán tééényleg hude nagyon megváltoztatom a szokásaimat, de hosszú éveken át kudarcba fulladtak a fellángolások. Aztán, amikor a fiam születését követően nem csak egy tündéri babával, hanem bő tíz kilóval is gazdagabb lettem, tényleg lépnem kellett. Hosszasan...hónapokig néztem a közeli edzőtermet, de nem mertem lemenni... Aztán egy nap végre elszántam magam és írtam egy ottani edzőnek, remélve, tudunk majd együtt ...