Frissítő Hírek, érdekességek

3311 kilométert futottak a súlyos beteg gyerekekért


A 255 jótékony futó embert próbáló teljesítményével a beteg gyerekek ügyére hívta föl a környezetükben élők figyelmét. Az Élménykülönítmény tagjai közül 29 csapat váltóban teljesítette a maratoni távot.

Sikeresen célba ért többek közt a Kiscsillag zenekar is. A leghosszabb távot Leskovics Gábor, Lecsó futotta, aki a 12,3 km után is azt érezte, könnyedén futna még tovább. Nem volt ilyen könnyű helyzetben Lovasi András, aki a verseny előtt két napig betegséggel küszködött, így a vasárnapi futáson elég legyengült állapotban állt rajthoz. A zenészek a nehézségek ellenére hősiesen teljesítették a távot, és 370 ezer forintot gyűjtöttek az alapítványnak.

A maratonra vállalkozók egy része a Bátor Tábor önkéntese, akik azért álltak ki az alapítvány mellett, mert személyesen is tapasztalhatták, milyen hatással van az élményterápia a súlyosan beteg gyerekek életkedvére, önbizalmára, gyógyulásba vetett hitére. Nem véletlen, hogy a Bátor Tábor csapatában futott egy volt táborozó is. A cukorbeteg, 16 éves miskolci fiú csapattársaival hetek óta készült a versenyre, négyen együtt összesen 308 ezer forintot gyűjtöttek.

Hogy teljes legyen az élmény, a Bátor Tábor önkéntesei idén masszázzsal kedveskedtek a jótékony futóknak, hogy segítsenek helyrehozni a maraton során elfáradt izmaikat.

Az Élménykülönítmény legendás lila szurkolótábora idén is több ponton biztatta a futókat. A maratoni táv győztese, Józsa Gábor külön megemlítette őket a befutó utáni interjújában. „Idén is kiemelem a Bátor Tábor szurkolóit, félelmetesek voltak nagyon, le a kalappal előttük!”

A futással összesen 11 750 000 forintot sikerült összegyűjteniük.„Évente 850 táborozó fordul meg ingyenes élményterápiás táborainkban. Törekszünk arra, hogy mind több daganatos és krónikus beteg gyereket fogadhassunk évről évre, ehhez és a tábor fenntartásához is folyamatosan nagy szükségünk van az Élménykülönítmény által szerzett támogatásokra.” mondta Osváth Györgyi, a Bátor Tábor programfelelőse.

bt_7318_1984

További bejegyzések:

  • Hatalmas maratonra készülünk ismét Az Élménykülönítmény népes tábora idén is ott lesz az ősz egyik legjelentősebb sporteseményén, a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál- V4 Futóhétvégén. Több mint 250 jótékony futónk áll majd rajthoz azzal a céllal, hogy futásával a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek segítsen. Adománygyűjtési céljuk 14,2 millió forint. Segíts Te is, hogy az embert próbáló maratoni távon […]
  • Szárnyaló Élménykülönítményesek a 32. Wizz Air Budapest Félmaratonon A szeptember 10-i budapesti Wizz Air félmaratonon 15 futónk állt rajthoz azzal a céllal, hogy gyűjtésükkel örökre szóló élményeket szerezhessenek a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyermekeknek és családjaiknak. A versenyt megelőző időszakban 1 439 918 Ft-ot gyűjtöttek,hatalmas köszönet érte! Többen életük első félmaratonját futották le ezen a könnyűnek egyáltalán nem mondható versenyen. Volt köztük háromgyermekes […]
  • Gyere velünk piknikezni! Kedves Élménykülönítményes Sportolók és Érdeklődők!   Egy jó hangulatú, közös piknikre várunk benneteket augusztus 30-án 18 órától a Margit-szigetre, a Nagyrétre. Ha: – érdekel az Élménykülönítmény, mert régóta kíváncsi vagy, kik azok a lila pólós futók, és mitől olyan hangos a szurkolótáboruk; – éppen most tervezed, hogy kipróbálnád magad jótékony sportolóként és szeretnél többet megtudni […]