Frissítő Hírek, érdekességek

Rangos kitüntetést kapott az Élménykülönítmény

 A Civil Díj programot a NIOK Alapítvány indította annak érdekében, hogy a jó példákkal, az előremutató programokkal és a sikerekkel felhívják az emberek figyelmét a társadalmi problémák megoldásáért tevékenyen és kreatívan dolgozó szervezetekre.  

A további hat kategóriában is kiosztott díjakra több mint 110 pályázat érkezett, így nagyon büszkék vagyunk, hogy az Élménykülönítmény hozhatta el a kategória első helyét.
 
A 2011-ben indítottuk a programot és azóta ’sportot csinálunk a jótékonyságból’. 2011 és 2015 között összesen 1761 jótékony sportoló csatlakozott hozzánk. Hatalmas eredmény, hogy rajtuk keresztül 15 ezer támogatóhoz jutottunk el, akiket sikerült támogatásra serkenteni a súlyosan beteg gyerekek, azaz a Bátor Tábor Alapítvány javára. Hosszú távú célunk, hogy ebből a bázisból egyre többen rendszeres Bátor Tábor támogatóvá váljanak. Közösségünk másik fontos és kiemelendő eredménye, hogy sikereinken felbuzdulva a hazai futóversenyeken egyre több non-profit szervezet van jelen és gyűjt adományokat az Élménykülönítményhez hasonló konstrukcióban.
 
Bízunk benne, hogy a civil szektor az ilyen elismerések által is erősebbé és hatékonyabbá válik, és a társadalom bizalmát és elismerésért elnyerik a szervezetek.
 
Itt nézheted meg a benyújtott és díjazott pályázatokat: http://civildij.hu/dontosok-dijazottak/

bt_3980_7042

További bejegyzések:

  • Hatalmas maratonra készülünk ismét Az Élménykülönítmény népes tábora idén is ott lesz az ősz egyik legjelentősebb sporteseményén, a 32. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál- V4 Futóhétvégén. Több mint 250 jótékony futónk áll majd rajthoz azzal a céllal, hogy futásával a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek segítsen. Adománygyűjtési céljuk 14,2 millió forint. Segíts Te is, hogy az embert próbáló maratoni távon […]
  • Szárnyaló Élménykülönítményesek a 32. Wizz Air Budapest Félmaratonon A szeptember 10-i budapesti Wizz Air félmaratonon 15 futónk állt rajthoz azzal a céllal, hogy gyűjtésükkel örökre szóló élményeket szerezhessenek a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyermekeknek és családjaiknak. A versenyt megelőző időszakban 1 439 918 Ft-ot gyűjtöttek,hatalmas köszönet érte! Többen életük első félmaratonját futották le ezen a könnyűnek egyáltalán nem mondható versenyen. Volt köztük háromgyermekes […]
  • Gyere velünk piknikezni! Kedves Élménykülönítményes Sportolók és Érdeklődők!   Egy jó hangulatú, közös piknikre várunk benneteket augusztus 30-án 18 órától a Margit-szigetre, a Nagyrétre. Ha: – érdekel az Élménykülönítmény, mert régóta kíváncsi vagy, kik azok a lila pólós futók, és mitől olyan hangos a szurkolótáboruk; – éppen most tervezed, hogy kipróbálnád magad jótékony sportolóként és szeretnél többet megtudni […]