Fürge Fiege Lábak

Áhli Mariann

28. Spar Budapest Maraton / Flora Maratonstaféta (4 fős maraton váltó)

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember másokon segít, egyben önmagán is segít.”
(Ralph Waldo Emerson)

Az Élménykülönítményhez való csatlakozásom elsődleges ösztönző ereje a segítő szándék volt, de mindig is szerettem futni, ezért a lehető legjobb párosításnak tartom, ami testnek és léleknek egyaránt jó.

A Bátor Táborral 2012-ben ismerkedtem meg közelebbről, amikor cégünk egy nemzetközi vezetőképző programjának keretén belül, új faházikóval ajándékozta meg a tábori Rejtek Erdőt. Amikor nem olyan régen hozzám is eljutott a programfelhívás, nem volt kérdés a jelentkezésem és mivel segítő szándékú kollégákban nem volt hiány, a csapatunk pillanatok alatt megalakult. Bár egyikünk sem profi futó – és mindegyikünknek nagy megmérettetés lesz a kitűzött táv lefutása – a lelkesedésünk annál nagyobb. 🙂

Kérlek támogass minket a kitűzött célunk elérésében, hogy a rászoruló, súlyos beteg gyermekek felejthetetlen élményekhez, színes programokhoz jussanak és ezen felül gondoskodást, hitet, reményt és sok-sok szeretetet kapjanak, hála az ott dolgozó csapatnak, orvosoknak, önkénteseknek.

Köszönjük, hogy Te is segítesz! 🙂

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 219 916 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 12
  • XY

    XY

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • okt 11
  • XY

    XY

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • okt 10
  • Urbán Ágnes Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

  • PK

    Perecz Károly

    5 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

  • okt 07
  • BS

    Bándli Sándor

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • okt 04
  • KM

    Karsai Miklósné

    5 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

    Sok energiát kívánok Nektek a futáshoz.
  • okt 03
  • SN

    Szerdahelyi Nikolett

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • okt 02
  • MS

    Márta Sándor

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 30
  • BB

    Bibók Barbara

    1 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

    Hajrá Fiege! Hajrá Bátortábor! :)
  • Sze 25
  • NR

    Nagy Rita

    2 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 24
  • DI

    Dézsi István

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 22
  • PT

    Peklar Thomas

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 13
  • XY

    XY

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 12
  • XY

    XY

    10 000 Ft-tal támogatja Áhli Mariann kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

  • Sze 11
  • SCB

    Szabó Cseke Bálint

    - támogatja Áhli Mariann kampányát

Versenyek (1)

28. Spar Budapest Maraton
88 920 HUF

Támogatóim (16)

XY
XY
PK
BS
KM
SN
MS
BB
NR
DI
PT
XY
XY
XY
SCB