Győri Kata

32. Wizz Air Budapest Félmaraton / Egyéni félmaraton

Volt táborozóként nagyon sokat köszönhetek a Bátor Tábornak, ezért elhatároztam, hogy az első félmaratonomat a Bátrakért futom. Szeretném megmutatni a célt is, a másik oldalt, hogy miért is érdemes ezt az egészet csinálni.
Egy súlyos betegségen keresztülmenni, együtt élni vele óriási kihívás különösen gyerekként. Rengeteg fájdalom, lemondás, veszteség és félelem. Azonban létezik egy hely Hatvan mellett amit nagyon sokan Csodaországnak hívunk. A név nem túlzás. Egy hét. Egy hét alatt megtapasztalhattam milyen is az, ha van hitem és erőm véghezvinni egy célt, hogy mi is az igazi bátorság, hogy milyen, amikor izomláz lesz az arcomban a soha véget nem érő nevetéstől, hogy milyen önfeledtnek, egy kicsit újra gyereknek lenni és megfeledkezni arról a sok rosszról, ami történt. Csodaországban a lelkünk gyógyul meg.
A tábor pedig nem ért véget azóta sem. Velem van a rosszabb, nehezebb napokon és átsegít a képekkel, a levelekkel, a tábordallal, az emlékekkel és a barátokkal, akiket ott ismerhettem meg.
Azóta megtanultam a komfortzónámon kívül helyezni magam és bátran belevágni az újba. Megtanultam elfogadással és alázattal tekinteni a betegségemre, de azt is tudom már, hogy nem ez az, ami meghatároz engem, sokkal inkább a kitartásom és az erőm. Megtanultam hinni önmagamban, hogy képes vagyok dolgokra és hinni az életben, hiszen az nem csak a fájdalomról szól.
Hát ez az, amit a Bátor Tábortól kaptam. Most egyetemre járok, gyógytornásznak készülök. Nagyon szeretnék önkéntesként visszatérni a táborba, addig is viszont futok egy félmaratont, hogy még hozzám hasonlóan sok kis Lélek gyógyulhasson Csodaországban, és ebben kérem a Te segítségedet is. Kérlek támogasd kampányomat, fogadd örökbe egy kilométeremet, hogy együtt segíthessünk a Bátraknak!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Eddig gyűjtött: 88 000 HUF
Támogass!

Hírfolyam szűrése:

  • aug 11
  • MM

    Mackei Máté

    - támogatja Győri Kata kampányát

  • Virág Éva

    - támogatja Győri Kata kampányát

  • aug 07
  • CD

    Csik Dorottya

    3 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

    Hajrá Kata! :)
  • Júl 31
  • FF

    Fekete Fanni

    10 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

    Hajráá! :)
  • Júl 28
  • SDT

    Soósné Drobenák Tímea

    2 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

  • Júl 26
  • CG

    Chinorányi Gergely

    2 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

  • Hol is kezdjem?

    Már jó pár hét eltelt azóta, hogy elstartolt a kampányom, rengeteg minden történt közben, egy kicsit el is tűntem, ezért most szeretnék egy kis összefoglalót írni az eddigi eseményekről. Vizsgaidőszak – mert hogy még jócskán a közepén jártam, amikor elindult az adománygyűjtés, és amúgy hihetetlen erőt, energiát és motivációt adott a futáshoz is és a […]

  • jún 14
  • MZ

    Matheika Zsófia

    2 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

    Így tovább Katka! :*
  • KL

    Künsztler Luca

    - támogatja Győri Kata kampányát

    Hajrá!
  • jún 13
  • DNA

    Dr. Nush András

    10 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

  • CS

    Csenkei Soma

    - támogatja Győri Kata kampányát

    :)
  • jún 12
  • HA

    Herbert Attila

    5 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

  • ÖJ

    Öreg János

    - támogatja Győri Kata kampányát

    Hajrá Kata! Te vagy a legjobb!
  • XY

    XY

    - támogatja Győri Kata kampányát

  • HG

    Horváth Gábor

    5 000 Ft-tal támogatja Győri Kata kampányát

    :)
Támogass!

Versenyek (1)

32. Wizz Air Budapest Félmaraton

Támogatóim (14)

MM
CD
FF
SDT
CG
MZ
KL
DNA
CS
HA
ÖJ
XY
HG