Kereszturi Eszter

29. SPAR Budapest Maraton / Egyéni maraton (42,195 km)

A futás nagy ajándék az életemben, rengeteg mindent kaptam általa. Évek óta futok, több versenyen részt vettem, minden komolyabb táv sokat jelentett, és legtöbbször nemcsak a futásról szólt, de ez az első alkalom, hogy segítő célja is van a megtett kilométereimnek.

A Bátor Tábor súlyos beteg gyerekeknek és családjaiknak nyújt gyógyító, megerősítő élményterápiát, évente több mint 850 súlyos beteg gyereken segít.
Egy hét a Bátor Táborral egy egész évre feltöltődést jelent, örömöt, erőt és kitartást, sőt a gyógyulást is elősegíti. A gyerekek olyan élményeket élnek át, amelyektől új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük.

Kérlek, hogy ha úgy érzed te is szívesen támogatnád őket, fogadj örökbe egy, kettő vagy több kilométeremet az októberi maratonfutásomon.
Akár ezer forint is számít.

Köszönöm!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Összesen gyűjtött: 166 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 29
  • DMD

    dr. Marton Dévényi Éva

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • okt 27
  • NKE

    Nagyné Kijátz Edina

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Erőt és kitartást a futáshoz.
  • okt 10
  • FB

    Forró Barbara

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • okt 09
  • DRR

    Dénes Rajmund Roland

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Eszti, szombaton én is ott leszek, de mi váltóban futunk ;), Neked pedig sok sikert, kitartást és gratulálok!
  • okt 08
  • MI

    Mihók Ildikó

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá! :)
  • okt 07
  • SA

    Sipos Andrea

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Veled leszek!
  • VH

    Vernes Hajnal

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • BE

    Bidiga Erna

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Ügyi legyél! :)
  • MT

    Mártonffy Tünde

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Lukács Éva

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá Eszter! Büszkék vagyunk rád!
  • okt 06
  • TJ

    Tóth Júlia

    1 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • DJ

    Damásdi Judit

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • AM

    Ambrus Móni

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Drága Eszter, meghajolok előtted! Hajráááá!!!
  • LT

    Lizák Tibor

    10 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • okt 02
  • Szabó Ági

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • DKT

    Dr. Kiss Tihamér

    10 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • okt 01
  • XY

    XY

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Sze 30
  • KK

    Kovács Kristóf Áron

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Sze 29
  • Török Ádám

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • ZL

    Zsombolyay Linda

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá!
  • DN

    Dócs Nikolett

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá Eszter!! :)
  • Sze 23
  • DTK

    Dr. Tholt Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • VZ

    Vértesaljai Zsuzsa

    3 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Sze 22
  • ÁA

    Ádámosi Andrea

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • BB

    Bencsics Beáta

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá Eszter!
  • LE

    L E

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • DH

    Dr. Horváth Ákos

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá!
  • KA

    Kovács Attila

    10 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • LZ

    Lőczi-Gondy Zsuzsanna

    3 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Kedves Eszter, szívből drukkolok!:)
  • Sze 15
  • HM

    Hegyessy Mária

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Drukkolok. Az adománygyűjtéshez és a futáshoz is. :)
  • Sze 10
  • XY

    XY

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Soli Deo Gloria :-)
  • Sze 08
  • KMK

    Kovácsné Mészáros Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Eszter, fantasztikus vagy! Őszintén gratulálok :)
  • BB

    Bokor Boglárka

    1 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Sze 05
  • KD

    Kiricsi Dóra

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá, Eszter!
  • CS

    Czibula Szandra

    5 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Sze 04
  • NR

    Nagy Regina

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    :-)
  • Sze 03
  • UG

    Urkuti György

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • aug 26
  • SB

    Sarah Bouchelaghem

    - támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • aug 21
  • MB

    Maráczi Bernadett

    1 000 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • Varga Éva

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Hajrá, Eszter, csak csodálni tudlak!:-)
  • XY

    XY

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • aug 19
  • DBL

    Dr. Bejó László

    2 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

  • aug 18
  • XY

    XY

    1 500 Ft-tal támogatja Kereszturi Eszter kampányát

    Az első százalék :) Hajrá!

Versenyek (1)

29. SPAR Budapest Maraton
166 000 HUF

Támogatóim (43)

DMD
NKE
FB
DRR
MI
SA
VH
BE
MT
TJ
DJ
AM
LT
DKT
XY
KK
ZL
DN
DTK
VZ
ÁA
BB
LE
DH
KA
LZ
HM
XY
KMK
BB
KD
CS
NR
UG
SB
MB
XY
DBL
XY