DMS One GYÁR

Nagy Krisztián

28. Spar Budapest Maraton / Flora Maratonstaféta (4 fős maraton váltó)

Az Élménykülönítményhez való csatlakozásommal, a jótékonysági futásommal a barátaimat, hozzátartozóimat és a környezetemben élőket szeretném közös jótettre inspirálni.

A Bátor Tábor Alapítvány tizenkét éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente 750 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.

2013. október 13-án is ezekért az élményekért állok majd rajthoz a 28. Spar Budapest Maratonon. Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával. Veled együtt messzebb jutunk

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 105 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 09
  • EHK

    Eltec Holding Kft.

    - támogatja Nagy Krisztián kampányát

  • EGK

    Eltec Group Kft.

    - támogatja Nagy Krisztián kampányát

  • EIT

    Eltec Inter Trans Kft.

    - támogatja Nagy Krisztián kampányát

Versenyek (1)

28. Spar Budapest Maraton
60 000 HUF

Támogatóim (3)

EHK
EGK
EIT