Fürge Fiege Lábak

Vincze István

28. Spar Budapest Maraton / Flora Maratonstaféta (4 fős maraton váltó)

Utoljára gimnazista éveimben futottam, és akkor azt hittem, ha lefutom a kötelező 12 perces futást, soha többet nem is fogok futni, maximum a busz után. Később aztán megkomolyodtam és a busz után sem futottam már, hisz úgyis jön a következő.

E fogadalmamhoz egészen ez év augusztus végéig hűen tartottam magam, amikor is egyik kolléganőm rávett, hogy vegyünk részt a jótékonysági futáson, amelyet nagy örömmel vállaltam el.

A Bátor Táborral egy éve találkoztam személyesen, amikor egy projekt keretében segítettünk felépíteni a gyerekeknek a Rejtek erdei faházat Hatvanban. Az átadó ünnepségen sok kis táborlakóval találkoztam és a tőlük kapott mosoly meggyőzött, hogy érdemes időt és pénzt szánni ilyen célra.

Remélem, hogy a mostani futás során összegyűjtött pénz ugyanilyen örömet fog okozni azoknak a gyerekeknek, akik ennek segítségével egy felejthetetlen hetet tudnak majd eltölteni Hatvanban, hogy feltöltődjenek és újult erővel tudjanak küzdeni.

Csapatunk teljesen amatőr, de nagyon lelkes, és bízunk abban, hogy ha a tábor kis lakói meg tudnak küzdeni egy sokkal nagyobb feladattal, akkor mi is képesek leszünk legyőzni a távot.

Kérlek, hogy támogasd futásunkat adományoddal, hogy minél több beteg gyermek tölthessen vidám és felejthetetlen napokat a Bátor Táborban!

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 219 916 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 12
  • XY

    XY

    - támogatja Vincze István kampányát

  • KH

    Kellner Henrik

    5 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Vincze István kampányát

  • okt 11
  • ST

    Soltész Tamás

    10 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

    Hajrá István, meg tudod csinálni :-)))))
  • GO

    Gärtner Orsolya

    - támogatja Vincze István kampányát

    Minden nagy dolog egy lépéssel kezdődik! A 11,5 km is;-)
  • SA

    Szolga Attila

    10 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

  • TP

    Tolnai Péter

    2 500 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

    Hajrá, Hajrá! ;)
  • okt 07
  • GL

    Gyöngyösi Lívia

    2 500 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

    Hajrá, papa!
  • BA

    Bokor András

    5 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

    Mindent bele!!!
  • okt 01
  • KA

    Kádár Attila

    - támogatja Vincze István kampányát

  • Sze 30
  • PB

    Pick Bettina

    - támogatja Vincze István kampányát

    Hi Istvan, hi Mariann - go for it and have fun! Best regards Bettina
  • KS

    Karácsonyi Szilvia

    5 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

  • Sze 12
  • MK

    Moácsi Krisztián

    10 000 Ft-tal támogatja Vincze István kampányát

  • Sze 10
  • XY

    XY

    - támogatja Vincze István kampányát

Versenyek (1)

28. Spar Budapest Maraton
87 495 HUF

Támogatóim (14)

XY
KH
XY
ST
GO
SA
TP
GL
BA
KA
PB
KS
MK
XY