Serülés után is bátran a legbátrabbakért-Boldogan indítottam újra

Életem legnehezebb időszakában indítottam el a gyűjtést. Még nehezebb időszakában állt le, amikor a járványhelyzet nem csak az eseményt, de a munkám is majdnem elvette, hisz gyógymasszőrként dolgozom. Sajnos egy bokasérülés miatt még csak egyéni futással sem tudtam pótolni, folytatni a gyűjtést. A munka, hála Istennek és szeretett vendégeimnek, hamar visszaállt és a bokám is a vártnál jóval szebben regenerálódik. Nem volt könnyű időszak. Ezek a nehézségek azonban semmik ahhoz képest, amit ezeknek a gyerekeknek és környezetüknek nap mint nap ki kell állni. Mindennapi kis hősök ők és örülök, hogy a Bátor tábor segít nekik vívni ezt a harcot. Nekünk, élménykülönítményeseknek meg csuda jó érzés, hogy segíthetünk ebben! Bevallom ebben hatalmas motiváció volt, hogy mégiscsak lesz átúszás és már teszteltem, hogy bírni is fogom. ? Uszodában már megy az 5.2km, hosszas kihagyás után is. És szépen gyűlik újra az adomány. Hálás köszönet mindenkinek! ?? Hatalmas boldogság és motiváció ez nekem! És nagy segítség az apró hősöknek. ❤ Hajrá-hajrá!! Gyűljön még! ? Köszönöm! ??

További blogbejegyzéseim

A táv már az enyém. ? A kitűzött összeg jelentős része már a kis bátraké. Remélem a maradék is meglesz! ?

Óriási köszönet mindenkinek, aki eddig adományozott! Hála és hatalmas boldogság mostanában felhúzni a futócipőt. A futás, a felkészülés minden métere nagyobb öröm így, hogy tudom gyűjtök vele. És a felkészülés során már elértem a bűvös 30at. Lefutottam a teljes távot. Bízom magamban és csodálatos szurkolótáborban, hogy ott is menni fog! ? Az adományösszeg ...

Örömmel és lelkesedéssel indult újra a gyűjtés

Nagyon örülök, hogy bátorkodtam újabb gyűjtést indítani. Hihetetlen, hogy még csak két nap és már 28%. Teljes szívemmel készülök az október elejére. Hegyen, dombon, futókörön..., ahol csak időm és energiám engedi.  A hegyen dobban leginkább és egész mashogy visz ott a láb és szív. Tegnap egy kalandos börzsönyi túrán dobbanhatott majd 27km-en keresztül. Jó ...

Hatalmas erőt adott a mai versenyen a tudat, hogy segíthetek ❤️

Köszönöm szépen mindenkinek, aki eddig támogatta a Bátor Tábort! Remélem még sok-sok követi! ❤️ Édesapám tiszteletére az átúszásra regisztráltam, de igazán futni szeretek. Annyi erőt adott ma, hogy a Bátor Tábor élménykülönítményes sportolói közé léptem. Ma megvolt itt a városomban, Gödöllőn az évem első verseny félmaratonja. Már kedvtelésből mennek a 20km-es távok. Nagyon vártam a versenyt. Nehezebb időszaka van most az életemnek. Ez nyilván hatással van a sportteljesítményre is. Annyi plusz energiát adott, hogy tudom hogy minden kilométerem támogatást jelenthet. Főleg, hogy ...