Teszt pipa

Balaton vízhőmérséklete: 20 fok. Teszteltem. Azt terveztem, hogy olyanokat fogok írni, hogy hú de kemèny vagyok, ilyen hideg vízbe kevesen merèszkednek be, ès még a vállamat is jól megveregetem. De azt kell, hogy mondjam, kifejezetten jó volt a víz, nem okozott különösebb megerőltetèst belemenni, nem hogy kevesen merészkedtek be, egész sokan voltak, főleg gyerekek. Ők a bátrak! A  fiaim is hatarozottan èlveztèk. Persze, azèrt az átúszásra jöhet mèg plusz 2-3 fok. A Bátraknak pedig jöhet mèg egy kis támogatás! Kérlek, hogy kattints a Támogass gombra! 19 nap múlva csobbanunk!!!!

További blogbejegyzéseim

Számok

11 nap az átúszásig. 5,2 km a túlpartig. 9. átúszásom idén. 2. adománygyűjtésem. És itt láthatjátok az eddigi eredményeimet. Az egyik büszkeségem a 2016-os év, amikor hasítottam a habok között, mint Gyurta Dani. A másik természetesen a tavalyi, amikor bár az időeredményem nem javult, viszont egy új motivációval és így új lendülettel álltam rajthoz, azzal a céllal, ...

Mégis úszunk!

Június 27-én lett volna (ez eredeti kiírás szerint) az átúszás, de a vírus felborította a terveket. De nem lustálkodtunk, erre a napra találtunk más kihívást, elmentünk mászni a gyerekekkel. Természetesen Élménykülönítményes pólóban. ? Én a karantén közepe felé el is engedtem idénre az úszást. Aztán pár napja jött szembe a hír, hogy augusztus ...

Visszatértem

Visszatértem a vízbe is. Egyelőre csak az uszodában. Illetve visszatértem az Élménykülönítménybe, hogy idén is adományt gyűjtsek a Bátor Táborosoknak. A célom idén is 150.000 forint. Meg persze a Balaton átúszása. Elkezdtem felkészülni. Csak lightosan, nyugdíjas tempóban, ahogy már megszokhattátok (már, aki követte a tavalyi eseményeket), heti egyszer 50-60-100 hossz. Attól függ, épp milyen kedvem van. Csatlakozzatok hozzám újra ? Gyertek velem átúszni (főleg, aki megígérte!), szurkoljatok, biztassatok, támogassatok lélekben, és támogassátok a Bátrakat, hogy ők is visszatérhessenek ...