Esti úszkálás Mirával

Sajnos nagyon ritkán jutok el az uszodáig. Ráadásul az uszoda hétköznap csak 6 után látogatható, és 8-ig rendszerint 1-3 pálya használható, mert a vízilabda és szinkronúszó edzések foglalják az amúgy is picike medencét. Az pedig kisbetűs rész hogy az órát rendszerint nem ismerik! :-( Ma Mira is elkísért. Úszott 250 métert ami nagyon jó, ha azt is figyelembe vesszük, hogy előtte edzése volt. Jó kis levezetés volt számára. Most csak kizárólag jóleső érzésig úsztam. Minden pillanatát élveztem, és jött a várva várt érzés is, hogy tudnám még folytatni 1-2 órát folyamatosan. Lassan sűríteni kell az alkalmakat, mert szorít az idő! Már várom, hogy szünidő legyen és felszabaduljon az uszoda. Na meg nyit a strand, ahol a nyíltvízi úszást, és a tájékozódást jól lehet gyakorolni!

További blogbejegyzéseim

Balaton átúszás

Végre csobbanhattunk :-) Már nagyon vártam (-tuk) a kedvező körülményeket. Hát annyira azért nem volt"csúcsdöntésre" alkalmas a vízhőmérséklet, és a hullámok magassága is sikeresen növelte a bevitt folyadékmennyiséget, de tény hogy nem volt a kijelölt napok között alkalmasabb mint a 14-e. Pici lányom is elkísért, és már 1 nappal előbb érkeztünk, hogy a kedvenc balatoni strandunkon (Balatonarács, Kisfaludy strand) kicsit megmártózzunk, és sétáljunk a Tagorén ahol soha nem áll meg az élet. Kár hogy nem a borhetek ideje alatt érkeztünk! :-) Az úszás előtt találkoztunk az ÉK-es ...

Felgyorsult minden

Szeretek este futni. Beneveztem a Mozgás éjszakája 10K futására. Lassan kezdtem, mert nekem ez még nagy kihívásnak számít, meg mindenki azt mondta. A végére sikerült teljesen kifutni magam. Igazából Piroska (akivel kb 6-7km között futottam össze), tartotta bennem a lelket, és neki köszönhetem, hogy sikerült 1 óra alatt befutni, amit egyébként szoktam hozni itthon is a saját körömön, de valamiért most jobban fájt. Nem szeretem a tűszúrást. 22-én részt vettem az Érintettek egyesület véradó napján. Soha nem adtam még vért gyávaságból, de természetesen ez egyik pillanatról a másikra ...

Ahol mindig süt a nap!

Sokat gondolkodtam, hogy milyen formáját válasszam a tegnapi napról készülő írásomnak! Bevallom nem szerettem volna nagyon érzelgős lenni, de mostanában eléggé jellemző rám a szentimentalizmus. Úgyhogy lesz amilyen lesz….. 6 órát töltöttünk a táborban. Ez az idő alatt, amit tudtunk kipróbáltunk (illetve csak a hozzám tartozó gyerekek). Futottam az 5 km-es távon aminek a végére annyira kitikkadtam, hogy elfutottam a cél mellett. Igaz, inkább azért mert annyira belejöttem a célegyenesnél a pacsizásba, hogy megláttam még egy kezet a célkapu mellett, ami megtévesztett. Utólag rájöttem, ...