A legkönnyebb maratonom

Sziasztok, sikerült jól eltűnnöm, pedig a háttérben lázasan folyik a felkészülés az UTT-re. Lázasan, lehet ez hamarosan szó szerint értendő, épp ma kaptam meg a második oltást, így - edzői rendelésre - ma és holnap nincs futás. Sőt, lehet hogy egy kis hőemelkedés fog jönni helyette. Mivel az oltás miatt edzés szempontjából ez a hét kissé kurtára sikerült, Barát Gabi a szokásos hétvégi hosszú futást csütörtökre írta ki, egy intenzív két órás görgős szerda után. 38km E1 pulzuszónában, nyami. Mondjuk az elmúlt hetekben amúgy is sok 30km feletti távot kaptam, de ettől most mégis tartottam. Elég fáradt vagyok, alig két hete futottam le a Virtual Brussels Marathont (életem második legjobb idejével), utána volt egy gyalázatos 32km-em meg pár 17 környéke, most meg ez a 38-as. Jó, sebaj, álljunk hozzá pozitívan. Harmincnyolc kilométer... tegye fel a kezét, aki ha ekkora távot kapna, nem kerekítené fel 42-re! (Értsd: így kereken 1 maraton lenne, szemben a 0,9 maratonnal. :) ) Az a maradék négy kili már örömfutás kell hogy legyen, nem azon múlik... próbáltam magamban keresgélni valami védhető magyarázatot, mivel indoklom meg Gabinak a táv megnövelését. Mert azt már az első pillanatban tudtam, nem fogok megállni 38-nál, ebből is maraton lesz. Tétje nincs, nem időre megy, végre tényleg a futás öröméért futhatok. Nagyon vártam a csütörtököt. Még kedden, amikor az eheti edzéstervet megkaptam, eldöntöttem hogy szerdán és csütörtökön is a kora reggeli órákban fogok edzeni. Ébredés után kissé kómásan de rutinosan készítettem össze a felszerelést. Frissítésnek 12 deci vizet, egy paradicsomos és két kólás-koffeines gélt és három sótablettát vittem magammal. Úgy terveztem, hogy nem megyek messzire, van egy jól bejáratott kacskaringós köröm itt Halásztelken, ami pont kiad egy félmaratont. Ezt akartam megfutni, utána a maradékot pedig a Vízművek védterületén, egy-két hete ismét lehet bent futni. Csodálatos, autómentes, madárcsicsergős terület, igazi felüdülés lesz a futás második fele, gondoltam. A terv óramű pontossággal működött. Jó hangulatban telt az eleje, totál megvolt az örömfutás érzés. Nem néztem se tempót, se pulzust, csak élveztem a mozgást és vigyorogtam. Nyugodtan, visszafogottan értem el kb. 8 kilométerig, itt elkezdett vizesedni a hátam. Egy ideje eléggé szorul a Soft Reservoir hátipalackom csatlakozója, gondoltam kilazult vagy lerázódott, és szivárog a víz. Elég kellemetlen volt, úgyhogy muszáj volt megállnom hogy megszereljem. Hát... a helyén volt minden, ellenben a palack a hegesztésnél elengedett, és szépen csorgott belőle a víz. Bakker. Gyorsan végiggondoltam a lehetőségeket: feladom vagy folytatom. Ha folytatom, akkor hamarosan elfogy a vizem, ha el akarok jutni maratonig, muszáj lesz valahonnan pótolni. Feladni nem akartam, így kénytelen-kelletlen visszavettem a mellényt és ugyanabban a tempóban futottam tovább. A pulzus maradt ahol volt, a kedvem sem törte le a defekt, viszont a hátam, a fenekem, és később a cipőm egyre vizesebb lett. Előzőek még kellemesen is hatottak, egyre melegebb lett az idő, és jólesően hűtött a szivárgó víz. A cipőm azonban hamarosan teljesen elázott, elnehezült, és elkezdte dörzsölni a lábfejemet. Jó, nem baj, ennyi belefér, legfeljebb lassabban futok. A félmaratoni táv nem messze a lakásunktól ér véget, innen terveztem továbbmenni a Vízmű felé. Szerencsére a víz pont eddig tartott ki, az ajtótól kb. 200 méterre fogyott ki teljesen. Szóval gyorsan hazaugrottam, mellény ledob, egy Powerade a hűtőből kivesz, és már fut is tovább. A két kényszerű megállásból eddig kb. két és fél perc állóidő jött össze. Sebaj, nem időre megyünk. Innen kicsit nehezebb volt futni, részben a fél kilós cipő, részben a kézben lóbált flaska miatt. A környezet azonban kárpótolt érte, tényleg fantasztikus ilyen helyen futni. Két óra alatt nagyjából hat emberrel találkoztam, közülük négyen futók voltak. Nagyjából 30km felé csináltam egy gyors leltárt, ahogy szoktam. Holtpontnak nyoma sincs, a tempó nem jó, de nem is tragikus, de főleg nem is érdekel. A pulzus még épp hogy csak belekarcolt alulról az előírt zónába, tök jól éreztem magam. Az viszont már most látszott, hogy a fél literes Powerade nem fog kitartani a végéig, sőt: akárhogy is osztom be, 3-4km múlva el fog fogyni. Azt pedig nem akartam bevállalni hogy 34-től 42-ig víz nélkül maradok. Szerencsére az évek alatt elég jól sikerült feltérképezni a közkutakat a környéken, így módosítottam a terven: 33km-nél kimegyek a védterületről, vissza az Ilona utcába, a harmadik kereszteződésnél teletöltöm az üveget, majd mars vissza a Vízműhöz, és onnan még marad kb. 7km-em. Hát ez szintén óramű pontossággal ment, épp ahogy elterveztem. Megmondom őszintén, ezek az apróságok óriási pluszt tudnak adni, baromi jó érzés hogy az esetleges problémák nem tudnak kifogni rajtam. Közben annyira meleg lett, hogy a frissen vételezett jó hideg vízből egyre többet csorgattam a fejemre, felsőtestemre is. Jó érzés volt, és időközben a cipőm is egyre könnyebb lett. Szóval ahogy teltek a kilométerek 30 felett, egyre jobb kedvem lett, egyre lelkesebben futottam. 38-nál visszafordultam a szervizútról, innen kicsit több mint 4,3km van még hazáig, pont kiadja (a plusz 100 métert a Strava esetleges pontatlansága miatt tettem még hozzá). Holtpont még mindig nincs, azonban a jobb nagy lábujjam felől kissé fájó érzések kezdtek jönni. Valószínűleg vízhólyag, a több mint 25km-es átázott cipőben futás kezdi megbosszulni magát (aztán otthon derült ki, hogy a szokásos 3 centis vérhólyagot sikerült kinevelnem). Az utolsó két-három kilométert kicsit próbáltam visszafogni. Mivel most nem időre ment a dolog, nem akartam magas pulzussal befejezni, és különben is egy nyugodt tempó jobban illeszkedett az örömfutás érzésbe. Végül terv szerint, valahol 43,3km után lett vége - komolyan mondom, életem talán legkönnyebb, legjobb hangulatú maratoni futása van mögöttem! Ezt aztán megerősítette a Garminom is, ez lett az első negyvenkettesem, amire kegyesen "produktív" eredményt adott. Végül 5:11 lett az átlagtempó. Nem olyan vészes, még épp befértem vele 3:40 alá. Ha a három megállásból összejött kb. 3 és fél percet hozzáadom, persze kilógok belőle, de nem baj. Sokkal fontosabb, hogy amikor futás után feltettem magamnak a kérdést: "na bevállalnál ebből még egyet, most azonnal?", őszinte igennel válaszoltam. Úgy éreztem, ha nem is simán, de biztosan menne még egy maraton folytatólagosan, saccra még az is jóval 6 perces alatti tempóval. Ez nagyon sokat jelent, így szűk egy hónappal a Nagy Verseny előtt. Remélem, ott 84km-nél, amikor majd felteszem magamnak a kérdést, "ugye a maradék 42+4 már menni fog?", arra is ugyanilyen őszinte igennel leszek képes válaszolni. Általában pontozni szoktam az edzéseimet. Most elég könnyű dolgom van: figyelembe véve a hangulatom, a vízproblémákat, a rá adott reakcióim, a futás utáni állapotom, egy jó erős hét pontot ér ez az edzés. Soha ne legyen rosszabb! :)

További blogbejegyzéseim

Lila pólóban, iramfutóként

Ma futottuk le a 37. Wizz Air Budapest Félmaratont, ahol az egyik 2:15-ös iramfutó voltam. És bizony, megint kiérdemelte ez a futás a "legjobb" címkét, minden méterét, minden egyes másodpercét élveztem. Ez az év nem igazán a futásról szólt számomra, lévén hogy gyakorlatilag júliusban kezdtem ismét edzeni. Az egyik dolog ami motivált a visszatérésben, a két őszi iramfutás lehetősége, ezeket mindig is imádtam. Nagyon vártam már ezt a napot, őszintén szólva már hiányzott a versenyek hangulata. Amikor iramfutó vagyok, másokért futok, a futótársaim motiválom, igyekszem segíteni őket, és ez ...

Újra a fedélzeten!

Hosszú kihagyás után újra a fedélzeten! Tavaly az UTT után eléggé megtörtem, kiégtem, nagyon nem esett jól a futás. Valahogy elvergődtem az év végéig, aztán én is elkaptam a COVID-ot, ami elég sokáig éreztette a hatását. Januárban ezek miatt teljesen felhagytam a futással, helyette ismét a görgőzésre, bringára koncentráltam. Lassan találtam vissza a régi kerékvágásba, sokáig nem igazán találtam a helyem. Egészen a nyár derekáig nem is volt semmilyen értékelhető futásom, legfeljebb néhány kocogás, na meg kb. 7000km bringázás. De mégis, egyre jobban kezdett hiányozni a futás. Július ...

Két nap múlva… Showtime!

Két nap van hátra életem legkeményebb versenyéig, az Ultra Tisza-tó 130-ig. Piszkosul kemény lesz, és eléggé tartok tőle. Ezzel együtt, most sokkal felkészültebbnek, eltökéltebbnek érzem magam mint tavaly a BSzM előtt. Még januárban határoztam el hogy nekimegyek, amikor spontán maratont futottam nyúlként. Akkor olyan távolinak tűnt ez a dátum, olyan könnyű volt azt mondani, "ó, addig fel tudok készülni", ...