Gerecse 50 (eltévedéssel 51)

2020. április 22. Ekkor lett volna, de a járvány adta helyzet miatt végül 2021. augusztus 28.-án  rendezték meg a 39. Gerecse 50 teljesítménytúrát. Az égiek gondoskodtak a kiránduláshoz megfelelő időről és szerencsére nem volt nagy meleg, inkább kellemes őszies idő. Régóta kíváncsi voltam rá, hogy le tudok-e gyalogolni ekkora távot, és nagy meglepetésemre, sokkal jobban sikerült, mint amire számítottam. Fantasztikus tájakon vitt át a túra, izgalmas kihívásokkal kellett szembenézni. Nem mondom, hogy minden percét élvesztem, mert a végére nagyon elfáradtam, de ez pont így volt jó, és jövőre is biztosan megyek, ezúttal baráti társasággal :)

További blogbejegyzéseim

Kéktúra 2023 Április

Kéktúra - Április Mozgalmas tavaszi hónapot tudok magam mögött, majdnem 300 kilométert felfaltam a távból Írott-kőről indulva! Na jó nem is, hanem Velemből fel kellett mászni a kiindulópontra amivel meg is volt a bemelegítés ;) Április 7-8: Első nap Kőszegig mentem ezzel megalapozva a másnapi 60-ashoz. Bár az időjárás ezen a szakaszon nem volt túl kegyes, ennek a borongós esős időnek is megvan a maga szépsége. Azt kell mondanom, a kéktúra minden szakaszának megvan a maga szépsége. Bár másnap Sárvárig nem volt túl eseménydús csodálatos erdőrészeken keresztül vezetett az út, ami ...

Kinizsi Százas

Tavaly még nem gondoltam volna, hogy a hosszútávú túrák és terepfutások szerelmese leszek, de valahogy rám talált a dolog, és magával ragadott. A tavalyi Gerecse 50 teljesítése után már tudtam, hogy nagyobb cél kell, így választásom a Kinizsi százasra esett. Egy percét sem bántam meg! Barátommal, Jocóval már előző este megérkeztünk a budai szállásra, teljes menetfelszerelésben és ellátmánnyal, hogy másnap reggel már csak indulni kelljen. Előre megbeszéltünk minden olyan technikai részletet amit csak lehetett, igyekszünk egymást támogatni mindaddig, amíg lehet, de tisztában voltunk ...

Őrségi félmaraton

Elérkezett a nagy nap, a megmérettetés pillanata. Előző nap már felmértem a terepet, és lelkileg felkészültem arra, ami vár rám: sár, emelkedő, csúszós, göröngyös talaj és még egy kis sár :) Talán jobb is volt ezzel szembesülni már egy nappal korábban, így regel már csak azon kellett gondolkodni, mennyire is lesz majd hideg (nagyon).Tettem egy ígéretet: ezt a félmaratont 2 órán ...