A csiricsáré futócsapat

Orbán Emesének hívnak, 2016 óta önkénteskedem a Bátor Táborban. A táborban voltam már béka, varázsló, mosómedve és dzsinn is, de idén úgy döntöttem, hogy a táboron kívül is kipróbálom magam, egy új szerepkörben, jótékony sportolóként. Barátaimmal együtt állunk rajthoz 2019.06.29-én a Color Obstacle Rush Stockholm rendezvényen, hogy a Bátor Tábor számára gyűjtsünk adományt. Adománygyűjtési célunk 300 000 Ft. A Bátor Tábor Alapítvány daganatos és krónikusan beteg gyerekek és családtagjaik élményterápiás táboroztatásával foglalkozik. Évente közel 1000 táborozónak biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.” A csiricsárék: Aleksziev Péter, Galát Márk, Kocsis Nóra, Marton Judit, Orbán Emese, Polyák Patrik, Sajtos László Ha szeretnél támogatni minket a kitűzött célunk elérésében, állj mellénk és fogadd örökbe egy kilométerünket egy-két ezer forint felajánlásával és járulj hozzá Te is a gyerekek gyógyulásához!

Gyűjtött pénz 181 875 Ft
Kampányok 1 db

Kampányok (1)

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás