Sopianae Like Run

Kedves Ismerőseink! Úgy döntöttünk Kapitány Róbert barátommal, hogy a 2020. 05. 14-15-én megrendezésre kerülő XIV. NN UltraBalaton verseny keretein belül körbe szeretnénk futni a tavat páros versenyszámban. 110,5 km a cél, egyenként, egyhuzamban. A 221 km hosszú távot 29 óra alatt szeretnénk teljesíteni. Úgy gondoljuk, hogy az a futóevolúció, amin az évek folyamán haladtunk lehetőséget biztosít nekünk, hogy sikeresen teljesítsük a távot. Szeretnénk újra a Bátor Tábor kis hőseinek jótékonykodni. Idén két féle felajánlási lehetőséget választottunk. Az egyik, hogy szeretnénk biztosítani azon gyermekek táboroztatását, akik hátrányos helyzetük miatt nem tehetik meg a táborba való felutazást, részvételt, a másik pedig a táboroztatáshoz szükséges alapvető egészségügyi felszerelések biztosítása lenne. Azt szeretnénk elérni, hogy a Bátor Tábor egy olyan hely legyen számukra, ahol sorstársaik között érezhetik jól magukat, ahol nem számít, hogy milyen nyomot hagyott rajtad a betegség, ahol önfeledten tudják élvezni az élet adta örömöket. Szeretnénk, hogy ez a lehető legtöbb daganatos betegséggel küzdő gyermek számára elérhető lenne. Mindent nagyon köszönünk! Kapitány Róbert és Kósa Richárd

Gyűjtött pénz 199 943 Ft
Kampányok 1 db

Kampányok (1)

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás