Baranyai Gábor

33. Telekom Vivicittá Városvédő Futás és Félmaraton / Egyéni félmaraton

Sikerem titka az, hogy hiszek magamban, hiszek másokban, és hiszek abban, amit most közösen véghezvihetünk. Kb. 3 éve kezdtem el futni. Kezdetben 1 kilométert sem bírtam lefutni. Már egészséges gyerekként is, ahol lehetett kibúvókat kerestem. Aztán az elmúlt években sorra dőltek le azok a korlátok, melyek csak az én fejemben léteztek a futással kapcsolatosan. Eddig csak magamért futottam, egyéni céllal húztam futócipőt, vagy álltam rajthoz.
Most jóval több a célom. Tudom, hogy meg fogom csinálni, és beérek a célba, életem első félmaratonján a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futás és Félmaratonon.

Tudom, hogy olyan gyerekek és családjaik ingyenes táboroztatásáért futhatok, akik nagyon kemény időszakot szeretnének maguk mögött hagyni. Olyan kis emberkék, akik arra vágynak, hogy újra együtt lehessenek a többi gyerekkel. Az egészséges gyerekeknek ezer vágya van, egy betegnek csak egy, hogy meggyógyuljon.

Adománygyűjtési célom 150.000 Forint.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy kilométert a futásomból! Hiszek benned!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Eddig gyűjtött: 121 654 HUF
Támogass!

Hírfolyam szűrése:

  • ápr 16
  • KA

    Karasz Attila

    4 654 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Sok sikert kívánunk Bara! Le a kalappal! Anita és a Srácok
  • ápr 14
  • DKP

    Dr Köllis Petra

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • HDS

    Horváthné dr. Szabó Sarolta

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • TA

    Tóth Anita

    1 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Hajrá Gábor! Fantasztikus amit csinálsz!
  • ápr 13
  • US

    Uszkay Sándor

    15 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • SM

    Szele Milán

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • XY

    XY

    2 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

    :)
  • Amit érzek….a verseny előtt

    Nehéz szavakba önteni, amit érzek. Péntek van, az ebédidőmben merengtem el egy picit. Tegnap lefutottam az utolsó laza kört a verseny előtt (6 km). Nagyon kellemes volt, jó idővel. Hónapok állnak mögöttem, néha fagy, hó, szél, és meglepetésként a legutóbbi hétvégén már a kora nyári meleg… Talán ettől tartok egy picit vasárnap (szóval egy kis […]

    30571430_2328099743870732_2763284690122047488_n
  • ápr 12
  • BT

    Bedő Tímea

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • ápr 11
  • XY

    XY

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • ápr 10
  • Bakos Ádám

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Könnyű km-eket!
  • SS

    Szilvia Szöllősi

    1 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • ápr 09
  • OA

    Orosz Ancsi

    2 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Büszke vagyok RÁD :)
  • BA

    Bakos Attiláné

    10 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Jó futást!
  • Már 28
  • DKM

    Dr. Kökényesi Melinda

    1 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Drága Bara! Nemes cél egy nemes szívtől :)
  • feb 28
  • HF

    Hozleiter Fanny

    2 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Futunk együtt is mi még :)
  • feb 15
  • KT

    Kolena Tibor

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    :)
  • feb 13
  • DV

    Demény Viktor

    10 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Szívem minden szeretetével! CSODÁLLAK! Így tovább! <3
  • feb 09
  • FZ

    F. Zsuzsi

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Az nem kérdés, hogy a félmaratont simán lefutod. Kívánom, hogy az adománygyűjtés is ilyen flottul menjen. Sok sikert!
  • feb 08
  • JM

    Juraj Muci

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Mindent bele Gábor!
  • feb 06
  • XY

    XY

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Hajra Gabor! Udv. Adam
  • BD

    Büki Dávid

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Nagyon szép cél Gábor, a gyűjtés és a kilométerek száma is. Szurkolok!
  • feb 04
  • HT

    Horváth Tímea

    5 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

    Hajrá!
  • feb 03
  • PI

    Podruzsik Imre

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • SL

    Siladi László

    2 000 Ft-tal támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • jan 31
  • XY

    XY

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • jan 30
  • XY

    XY

    - támogatja Baranyai Gábor kampányát

  • Miért futok…

    10.0 km 00:55:18 784 kCal

    Mindig felmerül a kérdés azon barátaim körében, akiknek mesélek (és valljuk be aki fut, elég sokat tud mesélni erről az ismerőseinek), hogy miért is csinálom? Nálam a futás két állású : kikapcsol teljesen (nem agyalak, csak futok), és gondolkodásra is serkent.   Előbbi esetben, felhúzom a cípőm, bedugom a fülesem zenét hallgatok, vagy hangoskönyvet, és […]

Támogass!

Versenyek (1)

Támogatóim (27)

KA
DKP
HDS
TA
US
SM
XY
XY
BT
XY
SS
OA
BA
DKM
HF
KT
DV
FZ
JM
XY
BD
HT
PI
SL
XY
XY