Gaál Zoltán

34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás / Egyéni félmaraton

Azt hiszem most ért meg bennem a gondolat,hogy hogyan s mi módon tudnék segíteni embereknek úgy,hogy közben nem teszek semmi különöset -csak magamat adom. Ennek a segítségnek akár általam is részese lehettek.
Ami nekünk csak néhány kattintás,másnak talán egy újabb élmény, egy újabb mosoly.
Cseppet sem mondanám magam futó alkatnak.2015 óta sportolok rendszeresen, 2016 óta járok különböző típusú futó,és akadályfutó versenyekre.Mondhatni a nulláról kezdtem,akkoriban sikerült először 3 kilométert lefutni megállás nélkül.
A távok,célok,kihívások egyre csak nőttek.A 2018as budapesti Spar maraton fesztiválon, a 30 kilometeres távot futottam.
A 2019-es év is jól indult: A januári Zúzmara félmaratonon sikerült megjavítanom korábbi rekordom, valamint február végén egy Szlovákiában rendezett téli Spartan versenyen próbáltam szerencsét, bár itt főleg nem a mínusz 5-6 fok körüli hőmérséklet, hanem a jéggel teli hegyi ösvények jelentették a legnagyobb kihivást..
Az évek alatt rengeteg tapasztalatra s felismerésre tettem szert a futás által. Minden lefutott kilométer egyetlen lépéssel kezdődik, s minden nap egy újabb lehetőség,hogy megtegyük ezt a lépést.Nos,ki tart velem..?
Jótékony céllal állok rajthoz a 2019. április 14-i 34. Telekom Vivicittá Félmaratonon a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként. Adománygyűjtési célom 150.000 Forint.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy kilométert a futásomból!

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Összesen gyűjtött: 160 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • ápr 29
  • Búcsú a kampánytól

    Hamarosan véget és első, de nem utolsó kampányom. Közös erővel 103%-ot, azaz 160.000 Ft támogatást gyűjtöttünk a rászoruló gyermekek s családjaik számára. A kampányidőszakom számokban: – Közel 500 Km futóedzés – 2 Félmaraton -mindkettő új egyéni csúccsal – Spartan Winter Sprint, Szlovákia – Spartan Spint Nagykanizsa -Hurricane Heat Nagykanizsa – Közel 10Kg súlyvesztés A kampány […]

  • ápr 12
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • TR

    Tete Rosemary

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • GB

    Gaal Boldizsár

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • ápr 10
  • KG

    Köteles Géza

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • ápr 09
  • PZ

    Péter Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá Zoltán! Toportyán fogó bajnok
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • ápr 08
  • LZ

    Lengyel Zsuzsa

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • GJ

    Gaál János

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • Célegyenes / 88%

    Vasárnap jön már a  Vivicitta!!!  Tegnap 16 km-t futottam, hangolódok hétvégére, nagyon várom már.Mint ahogy azt is, hogy felvehessem végre a mágikus lila pólót! A héten már csak 1 rövidebb átmozgatást tervezek, szerintem csak 2-3 kilométert. A kampányom 88%- on áll…nagyon bízom benne, hogy a hátralévő napokban összejön a hiányzó támogatás is. Minden támogatómnak meglepetéssel […]

  • ápr 06
  • BA

    Bene Adam

    5 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Sok szerencset cimbora!
  • ápr 04
  • Hurrican Heat Nagykanizsa – utolsó lépések a Vivicitta előtt

    2 hét múlva Vivicitta.) Mindjárt itt van.Nagyon várom, hogy végre felvehessem a lila pólót életemben először .Kampányom 84%-on áll…nagyon motivált vagyok, hogy meglesz a 100 % jövő  vasárnapig. Ahogy ezt minden támogatómnak megígértem, egy meglepetéssel fogok nekik kedveskedni a verseny napján!Vasárnap egy más jellegű versenyen tettem próbát. Fogadjátok szeretettel az élménybeszámolóm! Amikor jelentkeztem életem első […]

  • Már 29
  • CB

    Csider Balint

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá Zoli
  • KV

    Kuehnle Volkmar

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Greetings Volkmar
  • Bátrak vasárnapja

    A bátrak vasárnapja következik számomra. Aznap hajnalban életem első 6órás Spartan Hurrican Heat versenyén indulok Nagykanizsán. Itt nem a közben megtett táv hanem az időtartam lesz a kihívás,ami várhatóan tele lesz jobbnál jobb feladatokkal. Hogy mire számítok.? A kötelező felszerelések közt van egy 15kg os vödör homokkal,valamint mentőmellény…-úgyhogy a legrosszabbra.:) S hogy a nap teljes […]

  • Már 27
  • GZ

    Gaal Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • Már 25
  • AMC

    Anna Mária Csízik

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Sok sikert!
  • Csízik Ágnes

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • Már 24
  • MW

    Morley Will

    10 euróval támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Good luck mate!!!
  • Már 15
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Szuper vagy!
  • Már 06
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Csak így tovább
  • Már 04
  • KN

    Kun Niki

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Szuper vagy!
  • CP

    Csige Péter

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Fuss Forest fuss! :)
  • feb 28
  • GZ

    Gaal Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • feb 24
  • Téli Spartan

    Tegnap egy igazán bátor téli Spartan race-en voltam egy csodálatos helyszínen Szlovákiában. Kellett a bátorság,mert rengeteg helyen fagyott jégpáncélon kellett haladni a minusz 5-6fokban…. De egy nagyszerű verseny volt. Legszívesebben a végén egy jó forró tea után újból megcsináltam volna..! Sajnos sokat hibáztam,köztük olyat is,ami már tavaly mindig ment.. A fejlődést az átmászós,kapaszkodós gyakorlatokban éreztem,illetve […]

    CD1FE9CC-6A89-4843-B4B4-4879475154E3
  • feb 15
  • Balboa 19

    A múlt hét edzestervébe tartozott egy hétvégi remek 19km-és közösségi futás a Budai hegyekben. Tavaly voltam először, ehez képest több,mint 20percet tudtam javítani az időn.Elégedett voltam,bár  messze van attól az időtől amit egy gyakorlott terepfutó hozna ilyen távon. Sajnos elkövettem azt a hibát hogy nem nyújtottam le normálisan egyből futás után,úgyhogy ez a hét irgalmatlan […]

    C2BF1C99-9919-4D60-959A-638C492F2864
  • feb 08
  • BB

    Bratka Borbála

    2 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • feb 05
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá, Zoli!
  • jan 28
  • GS

    Gaál Sándorné

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Sok sikert kisfiam!!:)
  • GZ

    Gaal Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • jan 13
  • Zúzmara 21

    Kampányom 22%on áll már,ennek nagyon örülök,s köszönöm Nektek,hisz ehez a sikerhez Ti is kelletek! Ez járt a fejemben a mai Zúzmara félmaratonon. Bár óvatosan terveztem,mégis sikerült egyéni csúcsot mennem. Számos lila pólóssal találkoztam,alig várom hogy én is viseljem..:)

    999C1C72-D154-44A1-8F3F-C9D978E28A86
  • jan 04
  • Sándor Éva

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá! <3
  • jan 01
  • TA

    Túri Attila

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Szuper, hogy Te is csatlakoztál az Élménykülönítményhez. Sok sikert az adománygyűjtéshez és a Vivicittan pedig hajrá! :) És BÚÉK!
  • dec 31
  • Évzáró 10es:)

    Az utolsó hét futótervét itthon,a Tisza-tónál teljesítettem. Hogy mennyivel könnyebben pörögnek így a kilométerek,mintha ha a szokásos futópályán mennék körbe körbe..:) Lőttem pár képet erről a gyönyörű tájról- itt gyűjtöttem az elmúlt héten 25kilométert a bátraknak!

    3AA5C2A7-3A6E-4DEE-A27B-C264FC8762823FDBFC4C-BFD6-46B3-9FB1-948468053874
  • dec 28
  • GZ

    Gaal Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • dec 10
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá❤️
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Sok sikert!
  • XY

    x y

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • Adventi 8as:)

    Heti futótervemből tegnapra maradt az utolsó 8 kilométer.A heti munkákból adódóan előre tudtam, hogy vasárnap egy ülőmunkát fogok végezni több, mint 8 órában.Ezért döntöttem így, inkább lesz egy jóleső fáradság érzésem munka közben-minthogy azt érezzem, megőrülök attól, hogy ma nem mozogtam semmit….-Vannak ilyen furcsa gondolataim:)Az időjárás igencsak kegyes volt hozzám: bár az előrejelzés esőt mondott, […]

  • dec 05
  • CG

    Csesznok Gergely

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá!
  • SL

    Szabó László

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá Zoli!
  • CG

    Csige Gabriella

    2 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Hajrá Zoli!
  • FE

    Filó Edit

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Valósítsd meg az álmod, hajrá!
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • MM

    Madarász Melinda

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Szuper, amit teszel! :)
  • HF

    Horváth Flóra

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

    Mindent bele!
  • nov 29
  • BJ

    Betoncipős Joe

    1 500 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • nov 28
  • FNJ

    Farkasné Nagy Judit

    1 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • nov 27
  • XY

    XY

    - támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • GZ

    Gaal Zoltán

    3 000 Ft-tal támogatja Gaál Zoltán kampányát

  • nov 26
  • Az első :)

    Az elmúlt heteket a pihenéssel töltöttem, ez abban merül ki,hogy egy időre csökkentettem a heti futás és edzés mennyiséget.Tavaly is ez volt. Úgy éreztem hogy a motivációm fent tudjam tartani,kellenek néhány hetes időszakok amikor a felkészülés abból áll,hogy tudatosan pihentetem magam.S utána nagyon jó újból belevágni. Sűrű volt ez az év. Csináltam 4 Spartan Race-t, […]

Versenyek (1)

34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás
160 000 HUF

Támogatóim (42)

XY
TR
GB
KG
PZ
XY
LZ
XY
GJ
BA
CB
KV
GZ
AMC
MW
XY
XY
KN
CP
GZ
BB
XY
GS
GZ
TA
GZ
XY
XY
XY
CG
SL
CG
FE
XY
MM
HF
BJ
FNJ
XY
GZ