sUBidUBi 2019.

Sáfár Kinga

XIII. NN Ultra Balaton / Speciális csapat

Üdvözöllek!
Visszatérő jótékony futóként idén, ezúttal egy szuper csapat, a sUBidUBi 2019. tagjaként húzom magamra a kedvenc pólómat, hogy 3 napra megint igazi lila ködben futhassak. 🙂
2017-ben életem legszebb futóélménye volt, hogy az Élménykülönítmény színeiben, első félmaratonomat futhattam a Wizz air Budapest félmaratonon, támogatva ezzel a Bátor Tábor kis lakóit.
A fantasztikusan sikerült kampány után biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó, hiszen nincs annál jobb élmény, mint támogatni egy igazán fontos, és csodás lehetőséget, mint amit a Bátor Tábor is képvisel.
Boldog vagyok, hogy jelenlegi csapatommal együtt most újra csatlakozhattam az Élménykülönítményhez.
Jótékony céllal állunk rajthoz 2019. május 10-12. között az Ultrabalaton futóversenyen, a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként.
Adománygyűjtési célunk 200.000 Forint.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy kilométert a futásomból!
Köszönöm támogatásod!

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 237 500 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • máj 23
  • Ultrabalaton címszavakban

    …ahogy Viktor látta… Hamár őrült futás, fussunk UB-t. Hülye vagy az 221 km, sok lesz. Csapatban lenyomjuk. Kva nehéz nevezni, sz@r a szerverük kattingathatsz egész nap mégse jutsz be. Nembaj futottunk Ultratiszatavat, kapunk előjogot. Akkó’ menjünk. De nincs elég ember, gyere te is. Hogy készülök fő’? Há’ úgy hogy futsz. Jóvan menjünk. De kéne mégegy […]

  • máj 16
  • RT

    Révész Tímea

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Sok sikert Kinga és Csapat, szorítunk! A 28-as helyén a 2. 24 -es szám.
  • máj 09
  • SV

    Szabó Veronika

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Fussatok helyettem is! :) nagyon sok sikert és kitartást Nektek!
  • máj 08
  • BT

    Balla Tibor

    4 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • máj 06
  • UM

    Utassyné Mészáros Ágnes

    4 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajjjjrrráááá! Jó lesz az csak kicsit nedves :-)
  • máj 05
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • máj 03
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Sok sikert nektek!
  • KS

    Kovalcsik Sándor

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Kinga, Hajrá sUBidUBi!
  • BZ

    Bajtay Zsuzsa

    2 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Csodálatosak vagytok!
  • SM

    Sáfár Mihály

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá, csak ügyesen! :)
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá, mindent bele!!!
  • SZZ

    Szűcs Zorka Zalán Gerda

    2 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Gyerünk, toljuk még egy kicsit, subidubidúúú!
  • máj 02
  • XY

    XY

    19 500 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Puszi Nektek! IbiTibi ♡
  • IK

    Ilyés-Szűcs Katalin

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Lányok és Fiúk!
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Kinga! :)))
  • Hétvégi kilométereink

    Hétvégén két csoportban is futottunk. 🙂 Jól bele kellett húzni, mert egy nap alatt, km-re átváltva egy félmaratonnyi összeg gyűlt össze, és senkit nem akarunk kihagyni..<3 Köszönjük Nektek! Egyelőre külön-külön próbáljuk összehozni a 65 km-t, ha nem sikerül, akkor összesítünk 😀 Viki, Móni, Ágica és Zoli, Nyárlőrincen futott egy helyi versenyen. Viki írt róla egy […]

    IMG_20190501_141020-5received_2449550541731409-8d68b846d3e4eed5383dc9e12f21fe24a
  • máj 01
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • LVM

    Leitemné Varga Márta

    2 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá :)!
  • ápr 30
  • SBV

    Székei Bak Viktória

    1 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Kinga, óriási, amit tesztek. Mindenhogyan. <3
  • ápr 29
  • KK

    Kerekes Kata

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    :*
  • NG

    Nagy Gabriella

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • VDS

    Vargáné Dr. Szabó Erika

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 28
  • TT

    Tóth Tiborné

    1 500 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 27
  • BR

    Bertai Róbert

    1 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 26
  • Vajon kiért futunk a legtöbbet? :)

    A tegnapi napon 65 000 Ft hiányzott a kitűzött 200 000 Ft-ból. Ha már majdnem kerek ez a szám és amúgy is készülünk (vagy valami olyasmi), kitaláltuk Andival, Vikivel, Kingával, hogy a maradék 65 000-ig minden felajánlott 1000 Ft-ot kilométerre váltunk. A terv, hogy amennyit aznap utaltatok, kedves Adományozók, annyi km-t futunk aznap vagy másnap. […]

    13
  • ápr 25
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • DEM

    Dr. Endre Mónika

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • Tudakozó

    Tudtad-e? hogy a Bátor Tábor több, mint 15 éve szervez táborokat súlyosan beteg gyermekek és szüleik számára, teljesen ingyen… megfelelő egészségügyi hátteret biztosítva? hogy olyan családoknak is támogatást nyújt, akik súlyos betegség következtében elvesztették gyermeküket? Tudtad-e? hogy a Bátor Tábor Paul Newman nevéhez fűződik, ő volt a megálmodója az élményterápiás táboroknak? hogy Magyarországon is több […]

    2a7118b8a5064b71e288998f34fe8e2a
  • ápr 24
  • KHM

    Kovácsné Hegedűs Mónika

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Mindenkinek! Alig várjuk! Joe és Móni :-)
  • SV

    Szekeres Viktória

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Mindent-is beleadunk,igaz sUBidUBi ? :)
  • ápr 19
  • LK

    László Károly

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 16
  • SR

    Szego Reka

    10 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajra!!!!!
  • NI

    Nyíri-Szabó István és Ilona

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Kinga, büszkék vagyunk Rád! Örülünk, hogy megismerhettünk. :)
  • ápr 15
  • LM

    Ladányi Mónika

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá! Mindig hajrá! :)
  • ápr 14
  • PE

    Polyák Edit

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Sok sikert!!!
  • ápr 09
  • MZ

    Molnár Zoltán

    30 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 08
  • PZ

    Pulai Zsoltné

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • 21km-be mi fér bele?

    Fogadjátok szeretettel Andi írását, aki hétvégén Ráckevén futotta első félmaratonját. Ő meséli el ennek a 21 km-nek a történetét 🙂 Ígértem egy beszámoló félét Kingának, előre szólok nem vagyok a szavak embere, az írásé még kevésbé, de megpróbálom összeszedni gondolataimat. Pontosan két évvel ezelőtt kezdtem futkorászni , az első 500 méterbe majd belehaltam. 2017. áprilisban […]

    20190407_121716-1received_415957052552263-1received_303326683897218
  • ápr 06
  • XY

    XY

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Használd egészséggel!
  • CA

    Csehi Anna

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • ápr 04
  • SJ

    Szűcs József

    6 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Rrrraaaaajjjjj-ta! Futás elött tessék bemelegíteni! :D :D :* :*
  • TA

    Tóth Andrea

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Sok kicsi sokra megy!
  • ápr 03
  • SV

    Sörös Viktor

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

  • HZ

    Hedrich Zoltán

    5 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá! megcsináljuk!!!!! :-)
  • Már 31
  • Csapattali, szakaszbeosztás, Subidubidúú…

    Pénteken Anna és Viktor kivételével összeült végre a csapat, hogy a verseny legsarkalatosabb részét, az idei szakaszbeosztásokat megcsináljuk. Aki ismeri a versenyt, tudja, hogy logisztikával együtt nem olyan egyszerű, figyelembe venni minden egyéni kívánságot. Idén ráadásul áthelyezték a versenyközpontot Füredre, ami az eddigi megszokott rendszert kissé módosította. Mindenezek után kaptunk egy 12.55 órakor indulást. Biztos […]

    d34aad23b51b18c9d9ca085d82ac8603
  • Már 30
  • SK

    Szabó Krisztián

    3 000 Ft-tal támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Fuss, Kinga fuss!!! :)
  • Már 22
  • SK

    Sáfár Kinga

    - támogatja Sáfár Kinga kampányát

    Hajrá Subidubi, együtt megcsináljuk! <3
  • okt 02
  • Egy futó kaland emlékére..

    Megérkezett az emléklapocskám is a Bátor Tábortól, lezárul az adománygyűjtő korszakom. Furcsa lesz egy darabig lila köd nélkül élni, de biztos vagyok benne, hogy találkozunk még! Köszönöm a kedves sorokat, és köszönöm a Támogatóimnak a segítséget, amit együtt hoztunk össze! Puszi nektek! 🙂 <3

    20171002_121350
  • Sze 12
  • Volt egyszer egy félmaraton….

    Vége, lefutottam, el sem hiszem, és ha nem lennének az emlékek és az érem, talán azt hinném álmodtam az egészet. Pedig nem volt álom, megcsináltam, megcsináltuk, most már elhiszem, hogy igen, az én lábamban is benne van a 21 kilométer egyhuzamban. Sokáig nem hittem el, aztán elhittem, hogy lefutni le tudom, de az idő nem […]

    FB_IMG_150506737058920170910_11565720170910_074949
  • Sze 09
  • Véghajrá!

    Futás előtti utolsó nap. Rajtcsomagomat Zsuzsa barátném felvette, így már azzal nem kell bajlódnunk, ha megérkeztünk. Elég is lesz hangolódni a korán kelés után, ha odaértünk, nem stresszelni magunkat már a versenyen. Mert most már erősen élesedik a helyzet. Ami eddig távoli jövőnek tűnt, holnap valósággá válik. 15000 ember, 21 km-en….Én még sosem futottam fele […]

    r0906c01
  • Sze 04
  • Visszaszámlálás

    Most már igaziból, élesben..már csak 7 nap, és megcsinálom az éves nagy futótervet. Remélem. Van még izgulás rendesen, egyre jobban, ráadásul a változatosság kedvéért ma a combom mellett, még a bal talp élem is annyira fáj, hogy alig bírtam menni reggel. A tetőfok az volt, mikor a rádió bemondta, hogy hétvégére még visszajöhet a meleg, […]

    20170903_14341020170903_154415
  • aug 31
  • Szösszenetek

    Meleg van, nagyon..amit én amúgy is nehezen viselek, max. vízpart mellett árnyékban, de futás közben teljesen kikészít. Ilyenkor csak este merészkedek ki a vacokból futni. Szombaton viszont Sóskúton voltunk a Reppentyű Katica futáson a legkisebb gyerekemmel, aki 700 métert futott. Nagyon ügyes volt ám! Büszke vagyok rá! <3 Aznap tehát délben és kettőkor, nem volt […]

    20170826_11050321146738_1523061851083618_1176391433_o21191222_1681577465217907_1444220933_o
  • aug 22
  • Néha kell egy kis őrület…

    Ha nem is minden nap, de néha napján jó egy kicsit megőrülni. Kilépni a megszokott mindennapokból.  Másképp futni, másként érezni.. Érezni, hogy milyen volt, mikor gyerek voltál  és felhőtlenül örültél a játéknak..Érezted a perzselő napot a bőrödön, miközben csúsztál a sárban(ha hagytak:D), mászókáról lógtál és pottyantál le,  térdig érő pocsolyában futkostál, iszapban hemperegtél, és utána […]

    image-0-02-04-3a1a5d292965b5e733b5b200d799ce9170c18c1d96862e39f126aa536f71c05e-Vimage-0-02-04-a9e6fac17fed99c64d61d059c1b36f986c68a198505b33eea5b485fb6ff0b196-VIMG_1289
  • aug 14
  • Idén is Desedáztunk..Csakazértis

    Deseda futás 14.0 km 01:40:00 0 kCal

    Az elmúlt pár hétben ez a meleg nem igazán segítette a felkészülést 🙁 Nem bírom a meleget, futni is alig tudtam. A hétvégén volt viszont a III. Deseda Ultramaraton ahol csapatban indultunk neki a 252 km-nek. Egy igazán klassz verseny, egy gyönyörű környezetben, a kaposvári Deseda tónál.. és csak 18 kör 😀 14 km körben […]

    20170813_132020-120170812_20030720170813_131815
  • Júl 31
  • Megérkeztek az első fecskék..

    na nem olyan fecskék, mert azok sajnos lassan elrepülnek. Viszont megérkeztek az első adományok Tőletek, amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök, hogy bíztok bennem, hogy támogatjátok a Bátor Tábort általam. 🙂 El sem tudom mondani mekkora öröm ez nekem! 🙂 Köszönöm, ha továbbra is támogattok, hiszen nem állunk meg..Higgyétek el minden kis összeg számít, nem az […]

    FB_IMG_1501315331011
  • Júl 30
  • Hétvégi összefoglaló

    PK 16 km 16.0 km 02:06:20 1232 kCal

    Szombaton beizzítottam az oldalam. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, boldog voltam, sokan buzdítottak, gratuláltak. Pedig hát igazából nekem csak annyi a dolgom, hogy fussak, és közben felhívjam a figyelmet a Bátor Tábor támogatására 🙂 A buzdítás és segítség a gyerekeknek kell (na jó, nekem sem árt, és köszönöm), akik nap, mint nap vívják saját csatáikat. […]

    20597762_1496374810418989_900042422_o-220170730_20143620524491_1496373903752413_1203595441_o
  • Júl 28
  • Az első – paramami beindul

    Nem is tudom, hogy kezdjem…máskor ömlik belőlem a szó, most meg csak ülök és bámulom a képernyőt.. Profilom elkészült, jó hosszú lett, remélem lesz aki végigolvassa 😀 Kavarognak bennem a gondolatok, milyen lesz ez az egész, hogy hány ember vesz részt a kezdeményezésemben, teljesül-e a cél, amit kitűztem.. Azon kívűl még ott van maga a […]

    20597762_1496374810418989_900042422_o-120170730_201329-1

Versenyek (2)

XIII. NN Ultra Balaton
237 500 HUF
32. Wizz Air Budapest Félmaraton
178 300 HUF

Támogatóim (43)

RT
SV
BT
UM
XY
XY
XY
KS
BZ
SM
XY
SZZ
XY
IK
XY
XY
LVM
SBV
KK
NG
VDS
XY
TT
BR
XY
DEM
KHM
SV
LK
SR
NI
LM
PE
MZ
PZ
XY
CA
SJ
TA
SV
HZ
SK
SK