Kelly Services Hungary

A Kelly Services-nél mindig is kiemelten fontos érték volt a csapatmunka, ezért is döntöttünk úgy, hogy csapatként, azonban a szakmánktól eltérő területen is kipróbáljuk magunkat. Mindannyian nagyon fontosnak és kiemelten értékesnek tartjuk a Bátor Tábor Alapítvány tevékenységét, ezért vállaltuk, hogy négyen, jótékony céllal részt veszünk október 6-7-én a 33. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon. Az Élménykülönítményhez való csatlakozásunkkal, jótékonysági futásunkkal, minél több barát, ismerős figyelmét szeretnénk felhívni és támogatásukat megnyerni egy valóban jó cél érdekében. A Bátor Tábor Alapítvány évente több, mint 1000 táborozó beteg gyermek és csaladtagjaik számára biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat, olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.” Magunk számára egy felejthetetlen élményt, a gyerekeknek pedig sok-sok élményt, segítséget és lehetőséget szeretnénk szerezni október 6-7-én futásunkkal, kilométereinkkel. Adománygyűjtési célunk 200.000 Ft. Kérlek fogadj örökbe egy kilométert, hogy minél több hős gyermek élhesse át azt a felejthetetlen, boldog élményt, melyet a Bátor Tábor nyújt számukra!

Gyűjtött pénz 83 084 Ft
Kampányok 4 db

Kampányok (4)

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás