(Magyar) Födő Marcell vagyok - harmincvalmennyi. És futok. Bicajozhatnék is, de folyton leereszt, meg zörög, és amúgy is. Kvázi mindig utáltam futni. Három éve kezdtem el el, amikor egy fényképen nem tudtam, ki néz vissza rám, de nem tetszett. Egy év alatt 20 kilót fogytam. Akkor még nagyon motivált voltam, élveztem, hogy szelem a köröket, heti 50 km.

Igen, élveztem, pedig ezt korábban el sem tudtam képzelni. Aztán a kihívást kerestem benne. A maraton már kihívás. 30 km és jön a kalapácsos ember, aki fejbevág. És onnantól is van még 12. Ami legalább 24-nek tűnik. Onnantól minden lépésnél észnél kell lenni. Elkél a szurkolás - elkél a segítség.

Segítség - innen jött a Bátor Tábor Élménykülönítménye is. Mert ez kölcsönös. Mert ez motívál.

De hogy miért a Bátor Tábor? Tudom, hogy mire fogják költeni. Átlátható. Nem arra gondolok, hogy egy papírhalom felett roskadok, és nézem mit vettek abból, amit mások felajánlottak. Hanem a mosolyra. Hogy a felajánlásokból itt mosoly lesz. Ha veszel egy kilométert, veszel hozzá vagy egy tucat mosolyt, ami nagyon sokat jelent annak, aki heteket, hónapokat, éveket tölt el egy kis szobában, beteg, és legtöbben csak aggódva néznek rá. Neki ez a mosoly maga az élet.

Ha veszel egy kilométert, azzal veszel magadnak egy tucat mosolyt is. Én ezért csinálom.