Your donation helps transform the lives of seriously ill children and their families through Bátor Tábor’s free therapeutic recreation programs.
(Magyar) Miért is csatlakoztam az Élménykülönítményhez? Jótékonysági futásommal szeretnék segíteni a rászoruló gyermekeknek, mellyel inspirálni is szeretném a családomat, barátaimat, környezetemben élőket a közös jótettre.
Volt alkalmam betekintést nyerni rendezvényen, hogyan is működik maga az Alapítvány. Év végi ünnepségükön bemutatták, hogy mit sikerült elérniük abban az évben, ami az adományozók segítsége nélkül nem sikerült volna.
A Bátor Tábor Alapítvány tizenhárom éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente több, mint 750 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. Márpedig a gyógyszerek mellett ezekre is nagyon nagy szükség van a felépüléshez. Ahogy egy táborozó mondta: „Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza.”
A nyáron találkoztam egy családdal, akik éppen a táborból tartottak hazafelé. A szülők nagyon hálásak voltak az Alapítványnak. A táborban rengeteg élménnyel gazdagodhattak. Jó volt rájuk nézni, boldogok voltak akkor!
2014. március 20-23 között a Balaton Szupermaratonon Vikivel, futótársammal azért állunk rajthoz, hogy segítsünk és élményeket adhassunk a gyermekeknek, családoknak.
Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával.
Veled együtt messzebb jutunk!
Hajrá Lányok 😀
Futni mindig jó!Ilyen célokért, ilyen környezetben pedig élménybizsergés!Szurkolok Nektek Nagyon! Kitartás! Üdv: Peti 🙂
Hajrá Lányok! Sok sikert!
Hajrá Csajok!
Magatokért és gyerekekért, HAJRÁ!
Hajrá sárvári csajok!
HAJRÁ!
Hajrá Lányok! 🙂
Hajrá Lányok!
Hajrá Viki!
Hajrá Csajok! 🙂
Éljen, éljen, éljen! Éljenek a sárvári lányok! Dirr-durr bele!:) Hajrá MAC!
Ismeretlenül, de annál lelkesebben:)
Hajrá Lányooook!!!! :))))
See how many people supported the campaign!
Hajrá Lányok 😀
Futni mindig jó!Ilyen célokért, ilyen környezetben pedig élménybizsergés!Szurkolok Nektek Nagyon! Kitartás! Üdv: Peti 🙂
Hajrá Lányok! Sok sikert!
Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.