Your donation helps transform the lives of seriously ill children and their families through Bátor Tábor’s free therapeutic recreation programs.
(Magyar) 59 éves debreceni szenior úszó vagyok. Eddig nyolcszor úsztam át a Balatont, először 1983-ban. Volt olyan év, hogy kétszer is sikerült teljesíteni a Révfülöp – Boglárlelle közötti 5200 m-es távot. 1995 óta inkább szenior úszóversenyzéssel és medencei 12 és 24 órás egyéni- és váltóúszásokkal, csapatszervezéssel foglalkoztam, de a Tihanyi Öbölátúszáson és az Abádszalóki Tisza-tó (át)úszáson is gyakran megfordultam csapatommal.
Közel harminc év kihagyás után térek vissza a Balaton-átúszáshoz, mégpedig úgy, hogy két élménykülönítményes úszócsapatnak is a tagja vagyok! A Bátraké a medence már a hatodik olyan úszócsapat, amely 2013 óta kezdeményezésemre a Bátor Táboros gyerekekért úszik. Három év alatt több, mint 3 millió Ft adományt gyűjtöttünk. Örömmel csatlakozom a Balaton-átúszás élménykülönítményes úszócsapatához is, hiszen közös a cél!
A Bátraké a medence csapatának csaknem valamennyi tagja tervezi a Balaton-átúszást.
„Gőzerővel” készülök csapattársaimmal az 5200 m-es távra, kitűzött úszási időm 1 óra 35 perc. 33 éve ennél négy perccel úsztam gyorsabban, tehát a vállalás nem nélkülözi a kihívást!
Hogy biztos lehessek a dologban, az 50 m-es medencében ajánlott 5500 m-es és a 25 m-es medencében általam kalkulált 6000 m-es távon gyakorlok a Debreceni Sportuszodában, és a rendelkezésre álló két hónap alatt 10 – 10 medencei próbaúszást tervezek időmérés mellett!
A közel tízezer fős Balaton-átúszó létszámokat figyelembe véve bízom abban, hogy a Balaton-átúszás élménykülönítményes csapatának létszáma jóval meg fogja haladni a Bátraké a medence csapatáét! (A Bátraké a medence csapata jelenleg 17 főnél tart, és természetesen vannak még jelöltjeink.)
Nemes „versengésünk” győztesei a Bátor Táboros gyerekek és mi magunk leszünk!
Kérlek, ha a Balaton-átúszásra készülsz, csatlakozz a Balaton-átúszás élménykülönítményes csapatához, vagy adomány felajánlásával fogadd örökbe leúszott távjainkat!
Küldetés végrehajtva! 1 óra 41 perc 05 mp-es Balaton-átúszás, 101 %-os adományterv teljesítés.
Laci! Köszönöm a sok tanácsot, amit már a Balaton-átúszásnál is hasznosítani tudtam. Remélem, egyszer csak “kiegyenesedik” a kartempóm 🙂
Biztosíthatlak róla, én igyekszem!
Úszni jó, adni jó, Hugi
Gratulálunk a 9. átúszásodhoz! Zsuzsi és Zoli
Úszó Erőd! Honnan van ennyi erőd? Erőfeszítéseidet támogatjuk: munkatársaid
Hajrá és köszönöm a felajánlást! 🙂
Bátran bele a Balatonba! A déli parton összeverődünk, várj meg minket!
Sikeres átúszást Önnek is!
mert:
Bátraké a medence!
Hajrá Laci, Veled rajtolunk! 🙂
Lengyel Stella
Bátraké a medence
Sok sikert kívánok a vállalásodhoz! Bátraké a medence! És most már a Balaton is 🙂
Ahány évvel fiatalabb vagyok nálad, kb. annyi perccel gyorsabban úszod át a Balatont, mint én. Van még mit fejlődnöm, hogy lábvizedbe érjek! Hajrá!!!
Erdélyi Zoltán
(“Bátraké a medence” csapat tagja)
Hajrá!
Zimányi András
Bátraké a medence
Hajrá László!
Igen motiváló egy ilyen csapat részének lenni!
Biztos vagyok benne, hogy sikerül elérni a kitűzött célt! Természetesen találkozunk a Balaton átúszáson!
Üdv: Szaszkó János, Bátraké a medence
Hajrá! A legsikeresebb magyar szenior úszóklubot tartod össze, csak átérsz a Balatonon is! 🙂 Klubtársad.
Hajrá! A legsikeresebb magyar szenior úszóklubot tartod össze, csak átérsz a Balatonon is! 🙂 Klubtársad.
A Balatont átúszni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. 🙂
De utána a medencei Bátrak visszavárnak maguk közé, Laci!
Remélem izgalmas versengéseknek nézhetünk elébe, aminek a nyertesei minden bizonnyal a gyerekek lesznek! Hajrá “Bátraké a medence” csapat! Hajrá “Balaton-átúszás” csapat! Hajrá Laci!
A Bátraké a medence és a Balaton-átúszás csapatának egyaránt tagja vagyok. Fiatalos izgalommal várom az erőpróbát, és remélem, több ezer sportszerető társammal, köztük sok-sok élménykülönítményes úszóval idén 9. alkalommal úszhatom át a Balaton!
Rentka László
Minden nyílt vízi kilométer után 1000 forint 🙂
Várj meg a túlsó parton….Hugi
See how many people supported the campaign!
Küldetés végrehajtva! 1 óra 41 perc 05 mp-es Balaton-átúszás, 101 %-os adományterv teljesítés.
Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.