Your donation helps transform the lives of seriously ill children and their families through Bátor Tábor’s free therapeutic recreation programs.
(Magyar) A nagybetűs VERSENY.
Úszás: 7000 karcsapás, bringa: 20.000 fordulat, futás: 100.000 lépés. Az idevezető út 1 éve: 100 km úszás, 2500 km futás, 5000 km bringa.
A 2013as időm 11 óra 38 perc volt, abszolút 77. hely 570 indulóból, korosztályos 13. helyezés 117-ből. Idén kicsit emelem a tétet és szeretnék legalább 20 percet javulni. Továbbá fél éven belül összesen 3 Ironman versenyt fogok teljesíteni. Ebből az első júni 14én már meg is lett, 12:34es idővel ami 2000 méter szintemelkedés mellett arányaiban jobb is mint az atádi 11:38.
Kis érdekesség: 10.000 kalória amit ilyenkor elégetek (ez megfelel 66 db zsemlének vagy 20 l tejnek vagy 333 db almának), elillan úgy fél kiló zsír rólam.
Miért csinálom mindezt? Részben öncélú a dolog, beismerem. Élvezem a végtelen bringázásokat, a futásokat a terep sűrűjében, madárcsicsergésben és a jóleső elégedettséget egy hosszabb úszás után. A jó társaságot, a versenyek izgalmát, a szuper közérzetet és a mindezekkel járó egészséget. Mert mióta komolyabban sportolok, azóta évente maximum egy 3 napos megfázás amit elszenvedek. Persze nem minden edzés felhőtlen, sőt! Nagyon nagy tűrést és elkötelezettséget igényel mindez. De ilyenkor erőt ad a tudat, hogy egy jó célt is szolgálok minden egyes megtett kilométerrel. Hisz tavaly csatlakoztam az Élménykülönítményhez és így a BátorTábor céljaira gyűjtöm a jótékony forintokat.
Idén a háromszori teljesítés azt a célt is szolgálja hogy elég időt adjak nektek adományozásra:-). Lássuk tehát, hogyan lehetsz te is a versenyem részese!
Nem szeretnék sokat kérni tőled. Mindösszesen 10 percet az életedből! 5 az előkészítés, másik 5 a banki utalás. Egy RTLes reklámszünet bőven elég idő erre!
Ha most hirtelen nem tudod mennyit is szánj erre a célra, hadd segítsek pár ötlettel:
--> Gyűjtsd össze az aprót ami itt-ott kallódik a lakásban (és a kocsiban). Ami csak úgy van, de fogalmad sincs hogy pontosan mennyi. Sőt igazán ez nem is hiányzik valószínűleg a boldogságodhoz. Ugye? Ennyivel már biztosan nagyon sokat segíthetsz!!!
--> Szereted a görögdinnyét? A cseresznyét? Legközelebb mi lenne ha csak a felét vennéd a szokásos adagnak? Csak egyetlen egyszer! Nem túl nagy kérés ugye?
--> Mennyiért ittál utoljára bort a kedvenc éttermedben? Esetleg legközelebb kicsit olcsóbbat, és a különbözetet.....
--> Mennyi pénzt költöttél múlt hónapban olyan újságokra amiket utána max fél óra alatt átolvastál aztán kuka? És fagyira? Esetleg a negyedéves kondibérletedre?
Szívesen adok további ötleteket, honnan tudsz lecsippenteni némi pénzt beteg gyerekek táboroztatására!
Egy IM verseny összesen 226km. Kérem fogadj örökbe egy-egy kilométert - jelképes - 1.000 forintos áron!
Támogatásodért örök hála!
Három a magyar igazság! Hajrá Bátor Tábor!
Hajrá!!! 🙂
Sok sikert! Hajrá Bátor Tábor 🙂
Hajrá Attila!
Hajrá Vasember, hajrá.
Hajrá Ati!
See how many people supported the campaign!
Három a magyar igazság! Hajrá Bátor Tábor!
Sign up, don’t miss the latest news on Élménykülönítmény and Bátor Tábor! We won’t spam you, however, you can get to know everything about our community programs, trainings, races and learn how your fundraising can change the lives of severely ill children.