Azért kezdtem el futni, hogy elérjem a villamost és el tudjak tűzni, ha esetleg gond van. Egy barátommal készültünk hátizsákos világlátásra, azt gondoltuk, hogy jól jön egy kis kondi, ha hosszabb távot kell gyalogolni megpakolva, vagy valamiért sietős lesz az utunk pár ezer kilométerre a legközelebbi magyar nagykövetségtől. Az első szigetkör nyilván kemény volt, 10 év óta nem igazán sportoltunk semmit, akkor is csak a tornaórák kényszerítettek némi mozgásra. Aztán rendszeressé váltak a futkosások, tavasztól őszig próbáltuk minél többször rávenni magunkat a hajnali kelésre, hogy még munka előtt beleférjen néhány kilométer, a szokásos penzum után a Normafán ücsörögtünk egy padon és az ébredező várost nézve megbeszéltük a világ dolgait. Eltelt pár év, most már nem a villamos elérése motivál, hanem a futópartnerem vagy a magam társasága, illetve az, hogy a feleségem szerint a futás miatt sokkal formásabb a ...vádlim. Az erdőben szeretek futni, legutóbb már a tél sem maradt ki, mínusz pár fokig még simán kimerészkedtünk, és élveztük az évszakok, a fényviszonyok, a hangulatok váltakozását, azt, hogy elsőként látjuk a fákat rügyezni, a leveleket kihajtani, majd elsárgulni. Persze a város is másmilyen futva, a maratonra edzve egészen különleges arcát mutatja, megváltoznak a távolságok, van idő megfigyelni egy-két épületet, utcát. Különleges élmény lesz az egészet néhány órára birtokunkba venni, hogy nem kell a benzingőzt szívni, megállni a piros lámpáknál, cikázni az autók között. Október 7-én az utak közepén, többezer emberrel együtt végigfuthatunk majd rajta, biztos egy új Budapestet látok majd, amely ennyi év után is tartogat még egy-két meglepetést. Most már nem futok hiába a villamosok után. Rájöttem, hogy ha nem tudom elérni, akkor felesleges futni. És erre részben a futás tanított meg. Ha viszont futok, akkor elérem, de nem köpöm ki a tüdőmet, amikor felszállok rá. Nagyon szép gondolat az egészséges felnőttek élményeit használni arra, hogy a beteg gyerekeknek nyújtsunk élményeket. A futás élmény, a Bátor Tábor pedig azoknak a gyerekeknek nyújt máshonnan eredő, de nagyon hasonló élményeket, akiknek a többsége nem tudja ezt az élményt megtapasztalni. Önbizalmat, erőt, sikerélményt ad a gyerekeknek, én ezeket a futásban keresem. Én nyilván szerencsés vagyok, a saját bőrömön nem tapasztaltam meg sem azt, hogy milyen súlyosan beteg gyereknek lenni, sem azt, hogy milyen nehéz reményt adni egy súlyosan beteg gyerkőcnek. Viszont biztosan tudom, hogy az a néhány ezer forint, amit felajánlotok a Bátor Tábornak, a legjobb helyre kerül, olyan emberekhez, akik pontosan tudják, hogyan kell azt a reményt átadni a srácoknak, ami az életet jelentheti nekik. Én pedig ígérem, hogy minden forinttal, amit összegyűjtök, egy kicsit gyorsabban és lelkesebben fogom lefutni a 42 kilométert.