Jótékony Briós

Sport

Jótékony Briós

Sport

Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.

Vállalt kihívás Maraton váltó
Hátralévő idő Lezárult
362 250 Ft Cél 200 000 Ft 181%
KO
TA
XY
+14
Ők már
támogatták
362 250 Ft Cél 200 000 Ft 181%
KO
TA
XY
+14
Ők már
támogatták

A Bátor Táborért… azért vagyok hajlandó még futni is, mert fontos számomra, hogy kiálljak egy olyan Szervezet mellett, amelynek működését hitelesnek tartom. Az Alapítványnak hatodik éve vagyok a munkatársa, és még mindig el tud varázsolni a világa. Borkáért… Borka kétéves korától a Bátor Táborba nőtt bele, Bátor Tábor-kompatibilis értékek alapján nevelkedik. Ugyan sokszor hall olyat, hogy „Drágám, most igazán nem betegedhetsz le, mert jövő szombaton indul a Tábor” és ennek következményei csak 20 év múlva derülnek ki, de addig is rengeteget kap az Ügytől, a környezetünkben élő Bátor Táboros barátaimtól, önkéntesektől. Tavaly már támogatóként is a futásom mellé állt, zsebpénzéből kigazdálkodva. Önmagamért… azért vagyok hajlandó még futni is, mert a versenyre való felkészülés időszakában átélhető az Egyensúly megvalósulásának kivételes állapota. Ilyenkor nem csak hősiesen rójuk a köröket a Sziget körül, nem csupán adományozásra késztetjük a környezetünk, hanem ettől a vállalástól sokat kapunk: közösségi érzést, új barátokat, megerősítést a szeretteinktől, emberközeliséget. Belerakunk és kiveszünk ebből: így jön létre az Egyensúly. Légy részese Te is, kérlek, támogasd a futásom! Köszönöm.

KO

Kovács Orsika

12 éve

25 000 HUF

támogatás

TA

Takó Attila

12 éve

6 000 HUF

támogatás

Fussatok, ahogy a lábatok bírja, mert a lelketek fogja! MSE & Taxi

XY

XY

12 éve

X HUF

támogatás

Hajrá – és köszönöm a sok szép Pozsonyi úti estét is 🙂

SI

Sárecz Iván

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Hajrá! 🙂

MV

Meilinger Veronika

12 éve

2 000 HUF

támogatás

Repítsenek benneteket az angyalok:-)!!!

XY

XY

12 éve

X HUF

támogatás

GP

Garrett Place

12 éve

27 500 HUF

támogatás

Have fun.

XY

XY

12 éve

X HUF

támogatás

MT

Mátyás Tímea

12 éve

1 000 HUF

támogatás

Nemes ügy!Tiszta szívből gratulálok Mindenkinek, aki ebben részt vesz-vállal!

TK

Thurzó Katalin

12 éve

1 000 HUF

támogatás

TF

Tihanyi Ferenc

12 éve

10 000 HUF

támogatás

FKN

Faluvégi Katalin Nóra

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Kedves Csapat, nagyon örülök, hogy megismertem a tevékenységetek, és a csapat egy részét. Minden jót kívánok Nektek. Üdv Kati

XY

XY

12 éve

13 750 HUF

támogatás

Hajrá Eszter!

BB

Baráth Barna

12 éve

X HUF

támogatás

GH

Gál Hajnalka

12 éve

5 000 HUF

támogatás

Hajrá Eszter! 🙂 lélekben mind a négyen Veled leszünk!

FA

Fülöp Andrea

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Eszter, ilyen fotónak lehetetlen ellenállni! 🙂

NA

Nagygyörgy András

12 éve

4 000 HUF

támogatás

Legújabb támogatók

Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!

KO

Kovács Orsika

12 éve

25 000 HUF

támogatás

TA

Takó Attila

12 éve

6 000 HUF

támogatás

Fussatok, ahogy a lábatok bírja, mert a lelketek fogja! MSE & Taxi

XY

XY

12 éve

X HUF

támogatás

Hajrá – és köszönöm a sok szép Pozsonyi úti estét is 🙂

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás