Villám Kislány

Sport

Villám Kislány

Sport

Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.

Vállalt kihívás Maraton váltó
Hátralévő idő Lezárult
246 330 Ft Cél 200 000 Ft 123%
HA
PG
BR
+3
Ők már
támogatták
246 330 Ft Cél 200 000 Ft 123%
HA
PG
BR
+3
Ők már
támogatták

A barátaimtól hallottam először erről a remek kezdeményezésről, ami természetesen rögtön felkeltette az érdeklődésem és tudtam, hogy indulni szeretnék. Eddig még nem vettem részt futóversenyen, de örülök annak, hogy október 7-én egy igen nemes cél érdekében fogok először rajthoz állni. Belső motivációt is érzek, mivel az elmúlt pár évben az élet rádöbbentett, hogy mit is jelent ez a betegség. A inspirációt másrészről pedig az adja, hogy a barátaimmal készülhetek a futásra és a nagy napon pedig együtt állunk rajthoz. A Bátor Tábor Alapítvány nemes célért küzd, amit úgy érezem nekem is támogatnom kell. A Bátor Tábor Alapítvány tizenegy éve foglalkozik daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával. Évente 700 súlyos beteg gyereknek biztosít sikerélményekben és megerősítésben gazdag vidám programokat – olyan kalandokat, amiktől a gyerekek új erőre kapnak, erősödik az önbizalmuk és a gyógyulásukba vetett hitük. 2012. október 7-én én is ezekért az élményekért állok majd rajthoz a 27. Spar Budapest Maratonon. Kérlek, állj mellém Te is, fogadd örökbe egy kilométeremet egy-két ezer forint felajánlásával. Veled együtt messzebb jutunk.

HA

Hornyanszki Adrienn

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Szép volt Lányok!

PG

Petrov Gabriella

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Hajrá Adri! Veled vagyunk és drukkolunk :)! Dávid és Gabica

BR

Budai Réka

12 éve

X HUF

támogatás

Fógel Éva

12 éve

X HUF

támogatás

Adrika, drukkolok Nektek nagyon, hajrá!

AD

Antal Dóra

12 éve

X HUF

támogatás

FJ

Filyó Janka

12 éve

X HUF

támogatás

Hajrá lányok! 🙂

Legújabb támogatók

Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!

HA

Hornyanszki Adrienn

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Szép volt Lányok!

PG

Petrov Gabriella

12 éve

2 500 HUF

támogatás

Hajrá Adri! Veled vagyunk és drukkolunk :)! Dávid és Gabica

BR

Budai Réka

12 éve

X HUF

támogatás

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás