Adományoddal súlyosan beteg gyerekek és családjaik életét segítesz megváltoztatni a Bátor Tábor ingyenes élményterápiás programjain.

Vállalt kihívás Egyéni maraton (42,195 km)
Hátralévő idő Lezárult
Lilapólós Krizsán Klaudia
153 219 Ft Cél 200 000 Ft 76%
XY
XY
XY
+26
Ők már
támogatták
153 219 Ft Cél 200 000 Ft 76%
XY
XY
XY
+26
Ők már
támogatták

Első maratonomra készülök és egyben első alkalommal kötöm össze a futásomat adománygyűjtéssel. A Bátor Tábor Alapítványnak gyűjtök, akik súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkoznak, hogy a tábor egészséges étkeztetéséhez hozzájáruljak. Táplálkozástudmányi szakemberként kifejezetten fontosnak tartom, hogy mindenkinek meg legyen a lehetősége, hogy egészséges és finom falatok kerüljenek a tányérjára. Mindig is imádtam valami egészségeset sütni-főzni és látni, ahogy a barátaim, családom jóízűen falatozza azt, majd mosollyal az arcukon dőlnek hátra az utolsó falat után. Nagyon nagy örömmel töltene el, ha ehhez a jóllakott mosolyhoz hozzá tudnék járulni és ebben szeretném kérni a segítségeteket, hogy az "összetevőket" beszerezzük. Ahogy a sok kis lépés egyesével hozzájárul maratoni távhoz, úgy hiszek benne, hogy minden kis összeg egy nagy segítség. Nem az értéke számít, hanem a szándék, ami mögötte van. Segíts összegyűjteni a mosolyhoz, a tápláló falatokhoz az összetvőket! :) Ígérem, hogy mindent meg fogok tenni, hogy megháláljam és a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Hajrá Klau! Keresztfiam volt a Bátor Tábor lakója amikor a leukémiával küzdött. Örömmel és büszkén támogatom őket, neked pedig egy nagy kocsiderékkal 🙂 Adri

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

Kis-Szölgyémi Ákos

3 éve

4 219 HUF

támogatás

Holnap ilyenkor már bőven szeled a kilométereket, amihez ha bármikor szükséged lenne extra lendületre, gondolj a segítségeddel megvalósuló jóllakott BTs mosolyok lehetőségére 😉🤗☺️

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Nagyon büszke vagyok rád Klau! Örülök,hogy megismerhettelek! És nagyon sok ilyen jó embert kívánok a világnak mint amilyen te vagy!! 🙏❤🤗

XY

XY

3 éve

5 000 HUF

támogatás

Sok sikert!!!!

DA

Deák Adrienn

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Nagyon szuper cél, sok sikert kívánok!

RV

Rácz Viki

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrááááááááááááááá!! <3

KZ

Keresztes Zsuzsanna

3 éve

3 000 HUF

támogatás

SG

Stavrikj Goran

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Hát, kell ennél jobb hétkezdés, mint hogy hat nap és célba érsz? 🙂 Érkezik is hozzá pár extra támogatói lépés 😉

FT

Fridrich Tamás

3 éve

X HUF

támogatás

Fuss mint az UB-N!💪🏃‍♂️

NL

Négyesi László

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Sok sikert kívánok! 🙂

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Szurkol neked T & M!

KE

Král Evelin

3 éve

X HUF

támogatás

Büszke vagyok rád! 🥰

KP

Krizsán Pál

3 éve

10 000 HUF

támogatás

MM

Makkai Máté

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Hajrá!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Mindent bele Klaudia!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Drukkol a család! Hajrá!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

“\ADNOD KELL, HOGY KAPHASS\”””””

XY

XY

3 éve

6 000 HUF

támogatás

🏃‍♀️💪

Krajcsó Ágnes

3 éve

10 000 HUF

támogatás

Hajrá, csak ügyesen! 😊

ZR

Zsótér Richárd

3 éve

3 000 HUF

támogatás

Mónus Éva

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Klau!:)

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Klaudia!!!

NG

Németh Gabriella

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Klau! 🏃‍♀️

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá Klau!! :*

Legújabb támogatók

Nézd meg, mennyien támogatták a kampányt!

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

XY

XY

3 éve

6 000 HUF

támogatás

Hajrá Klau! Keresztfiam volt a Bátor Tábor lakója amikor a leukémiával küzdött. Örömmel és büszkén támogatom őket, neked pedig egy nagy kocsiderékkal 🙂 Adri

XY

XY

3 éve

X HUF

támogatás

Hajrá!

Hírlevél

Iratkozz fel, ne maradj le az Élménykülönítmény és a Bátor Tábor híreiről! Nem spamelünk, mégis mindent megtudhatsz közösségi programjainkról, edzéseinkről, versenyekről és arról, adománygyűjtéseddel hogyan változtatod meg súlyosan beteg gyerekek életét!

Hírlevél feliratkozás