dr. Badics Judit

Dunakanyar Félmaraton /

Jótékony céllal állok rajthoz a 2019. április 7-i Dunakanyar Félmaratonon (12 km-es távon) a súlyos beteg gyerekek élményterápiás táboroztatásával foglalkozó Bátor Tábor Alapítvány futócsapatának tagjaként. Adománygyűjtési célom 150.000 Forint.
Kérlek, segíts Te is az elérésében: fogadj örökbe egy kilométert a futásomból!
Évek óta meghatározó része az életemnek a sport, először az aerobik, majd a futás ejtette rabul a szívem. Többször is rajthoz álltam már 8 és 10 km közötti versenyeken, valamint csapatommal tavaly sikeresen és fantasztikus időeredménnyel értünk célba az Ultrabalatonon (idén remélhetőleg ezt a sikert is megismételjük).
A Dunakanyar Félmaratonon vállalt 12 km lesz életem eddigi leghosszabb futása, de nem titkolt célom, hogy nyár végére olyan edzettségi szintre jussak, hogy a félmaraton is legyőzhetővé váljon számomra.
Ahhoz kérem a segítséged, hogy fogadj örökbe Te is egy kilométert a futásomból, nemcsak azért, hogy még motiváltabb legyek az előttem álló pár hónapos felkészülésben, hanem azért is, hogy ezzel együtt segíthessünk a súlyosan beteg gyermekeknek abban, hogy olyan élményeket élhessenek át, amelyek közelebb viszik őket az általuk és családjuk által is hőn áhított célhoz: a gyógyuláshoz, vagy legalább ahhoz, hogy egy kis időre önfeledten szórakozhassanak, és megfeledkezhessenek a rájuk váró kihívásokról. Segíts Te is abban, hogy a Bátraknak segíthessek!
Köszönöm Neked, ha akár csak pár száz, vagy pár ezer forinttal (vagy akár egy ennél is szebb összeggel) hozzájárulsz ahhoz, hogy április 7-én abban a tudatban állhassak rajthoz eddigi leghosszabb versenyemen, hogy az egyik nagyon fontos célom (az adománygyűjtés) már teljesült!
Bárhol jársz a világban, bárhol is tartasz az életedben, sose feledd: “A siker-utat türelem és kitartás kövezi ki.” (Sri Chinmoy)

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Eddig gyűjtött: 153 000 HUF
Támogass!

Hírfolyam szűrése:

  • ápr 08
  • Célba értem, jótékony sportoló lettem. Köszönöm mindenkinek!! :-)

    Első 12 km-em :-) 12.4 km 01:23:53 727 kCal

    Január végén belevágtam valami olyasmibe, amihez foghatót még soha nem csináltam. Célul tűztem ki, hogy az április 7-én a Dunakanyar Félmaratonon vállalt eddigi leghosszabb, 12.4 km-es futásomra összegyűjtök a Bátor Tábor Alapítvány számára, az Élménykülönítmény tagjaként 150.000,- forintot. Ismét bebizonyosodott, hogy amit nagyon szeretne az ember, azt előbb vagy utóbb elérheti, persze ha tesz is […]

    9489A6BE-1981-4034-AB06-64E4AE1C0913-1
  • Már 19
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Köszönöm…

    6 és fél hét, 75.73 lefutott km, és 153.000,- összegyűjtött forint. Amit én tettem hozzá ebből, az azt hiszem hozzátartozik egy tisztességes versenyre készüléshez, amit Ti, az már annál sokkal többet jelent. Erős hittel, lélekkel sok mindent el lehet érni az életben, de ami még fontosabb, én most olyan mértékű támogatást, biztatást kaptam ismerős és […]

    IMG_5062-2
  • Már 18
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá Judit!!!
  • Már 17
  • 3 héttel a verseny előtt…

    Lazább 7 km 7.0 km 00:50:02 434 kCal

    A pénteki 6-os után még egy 7 km-es futás is belefért szerencsére a hosszú hétvégébe, igaz, kicsit lazábbra vettem a tempót, de ma már sokkal szebb időben futhattam, és kevésbé nagy szélben, mint pénteken. Nem egész két hét múlva Balatonakalin vár rám egy 10 km-es verseny a Mandulatündér Csajos Futófesztiválon, 1200 indulóval, remélem az időjárás […]

    news_9324_a_tul_sok_futas_is_karos_lehet
  • Már 15
  • Célegyenesben… :-)

    Ünnepi 6 km :-) 6.0 km 00:41:02 356 kCal

    Végre hosszú hétvége, és viharos szél ide vagy oda, ismét felhúztam a futócipőt, igaz, ma csak hat kilomért futottam, de a múltkori időt nagyjából sikerült tartani. Tervezek még egy hosszabb távot a hétvégére, remélem az időjárás is engedi, és nem kell annyira küzdenem az elemekkel, mint ma, de hát ettől szép ez a sport, hóban, […]

    3F6F79E0-2A33-4D38-B509-B417530E0220
  • Már 14
  • XY

    XY

    10 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Már 13
  • TR

    Tompos Ramóna

    2 500 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • HK

    Hécz Klaudia

    4 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Már 12
  • XY

    XY

    10 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Már 11
  • XY

    XY

    2 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Már 10
  • 6 km a Bátrakért négy héttel a verseny előtt

    Új cipős futás 6.0 km 00:40:22 350 kCal

    Mához pontosan négy hétre állok rajthoz a Dunakanyar Félmaraton 12 km-es távján. Ami a gyűjtést illeti, ez a hét kiemelten jól sikerült, 34.000,- Ft-ra vagyok a céltól, bízom benne, hogy ez a pár hét elegendő lesz arra, hogy összegyűljön. Mivel közbejött egy nőnap, amit ki kellett pihenni, ezért most csak egy futásra volt időm, de […]

    IMG_4583-1
  • Már 07
  • HZ

    Hima Zsuzsanna

    6 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • SA

    Szimeiszter Anita

    2 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • DRN

    dr. Rábel Noémi

    5 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Már 04
  • AC

    Aerobikos Csajok

    33 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá, Judit! :-)
  • A köszönet hangján

    Aerobik a hála erejével 0.0 km 00:54:12 339 kCal

    Kicsit több mint négy hete döntöttem úgy, hogy az április 7-én megrendezésre kerülő Dunakanyar Félmaraton 12 km-es távján és a felkészülés során nemcsak magamért, de a Bátor Tábor nemes céljaiért, a súlyos beteg gyermekek és családtagjaik élményterápiás táboroztatásáért is futok. Ahogy korábban is írtam, van nekem a futás mellett egy másik, régi nagy szenvedélyem, egy […]

    levendula_lepke
  • Már 03
  • Idei első nyolcas :-)

    Idei első nyolcas 8.0 km 00:55:30 481 kCal

    Ahogy tegnap – elsősorban magamnak – ígértem, lefutottam az idei első 8 kilométeres távomat. A tegnapi 7 km azért kivett belőlem, az időeredményemen még lesz mit javítani, de a táv megy, és nekem elsősorban ez a lényeg még mindig. Meg az, hogy az a 12 km sikerüljön majd április 7-én.:-) Ma is apu kísért bringával, […]

    Image-1-1
  • Már 02
  • Köszönet és szombati 7 km

    Szombati 7 km 7.0 km 00:48:39 422 kCal

    Kedves Mindenki! Először is nagyon büszke vagyok arra, hogy a negyedik héten elértük a 70.000,- Ft-ot, lassan a célként kitűzött összeg felét sikerült összegyűjteni. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki ezen a héten és bármikor azt megelőzően pénzt és időt áldozott arra, hogy támogassa a Bátor Tábor Alapítvány nemes céljait! És annak is, aki ezután e nemes […]

    BatorTabor_elmenykulonitmeny
  • feb 27
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • feb 25
  • TA

    Takács Attiláné

    5 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • feb 24
  • Vasárnapi didergős 6 km :-)

    Edzés télies hidegben 6.0 km 00:41:08 357 kCal

    Hideg ide vagy oda, ma is elindultam futni, 6 km-t sikerült teljesítenem ismét nem is olyan rosszul idővel – jó pár percet javítottam a szokásos edzéstempómon. Ehhez persze hozzájárult, hogy a futós applikáció 4 km után gyakorta figyelmeztetett, hogy a telefonom merülőben van, és az is, hogy 4,5 km-nél szembefutott velem UB-s csapattársam, akivel egy […]

    IMG_4521
  • feb 23
  • XY

    XY

    3 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Futás egy kicsit hűvösebb időben :-)

    Újabb szombati futás :-) 7.0 km 00:50:17 436 kCal

    Ez a hétvége sem telhetett el futás nélkül, nem sok időm volt ma, de nem akartam semmiképp kihagyni, 7 km ma is belefért. Viszont elég hűvös, csípős hideg volt kint, de bebizonyosodott, hogy biciklis kísérettel még mindig sokkal jobban megy, mint egyedül.:-) Három hét után 53.000,- forintnál tartok, én ezzel már így is nagyon elégedett […]

    49647040_1158538470990184_1506555689986686976_n-1
  • feb 21
  • ST

    Sik Tímea

    3 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá! :-)
  • feb 17
  • DM

    Drahos Mihály

    5 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Csak így tovább!
  • Vasárnapi jótékony kilométerek

    Vasárnapi jótékony kilométerek :-) 5.7 km 00:37:19 324 kCal

    Ma duplán jó ügyért futottam, mert amellett, hogy a Dunakanyar Félmaraton 12 km-ére készültem a Bátor Táborért, egyben a győri kórház kisbetegeinek szervezett jótékonysági futáson vettem részt. Ahogy néztem az adományokat, nagyon szépen sikerült ez az akció is, büszke vagyok mindenkire, aki ott volt, és hozzájárult ehhez a nemes célhoz is. A versenytempómat is sikerült […]

    52014026_10218987493057462_7405902663583268864_n
  • feb 16
  • Újabb szombati 6 km :-)

    Szombati tavaszias 6 km 6.0 km 00:43:34 378 kCal

    Ismét hétvége, és ismét csak futócipőt húztam. Bár sajnos nem ilyen gyönyörű levendulamező volt a háttér (jó is lenne), és ráadásul ma egyedül voltam kénytelen nekivágni, de ma is teljesítettem azt a 6 km-t. Az idő viszont gyönyörű, már-már kora tavaszira emlékeztet, amit nagyon szeretek. A héten kicsit elfáradtam fejben, de most ez sokat dobott […]

    gyonyoru-fotok-a-levendula-betakaritasarol
  • feb 15
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • feb 13
  • XY

    XY

    2 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • DKD

    dr. Kalasné dr. Árvai Judit

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Köszönet :-)

    Jótékony aerobik :-) 0.0 km 01:17:00 560 kCal

    Van egy kis csapat, akikkel már évek óta összejövünk – ha tehetjük – minden hétfőn és szerdán, általában egy, de mostanában egyre gyakrabban akár másfél órára is, hogy a napi/heti gondokat, feszültséget levezessük, vagy csak jól érezzük magunkat, kellemesen elfáradjunk, dinamikusak legyünk, és még az egészségünkért is tegyünk – nem is keveset. A jótékony futást […]

  • feb 10
  • Lazább 4 km

    Laza 4 km 4.0 km 00:27:49 241 kCal

    Ma kicsit kiegészítettem a tegnapi 7 km-t, egy lazább 4 km-rel. Jólesett, mint mindig. Igaz, a tegnapi szél kicsit rákapcsolt, a falutábla után nem sokkal vissza is kanyarodtam (illetve kanyarodtunk, mert apu megint hősiesen kísért bicóval), mert néhol már-már viharos volt. De megcsináltam, és ez a lényeg. A jövő hétre van egy nagyon szép ígéretem, […]

  • feb 09
  • FJ

    Farkas Judit

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Hétvége és futás… on… :-)

    Második futásom 7.0 km 00:48:09 418 kCal

    Ma úgy döntöttem, egy kicsit emelek a téten, és 6 helyett 7 kilométer futás volt a cél. Kicsit fújt a szél, bár itt a Kisalföldön inkább az a meglepő, ha véletlenül nem fúj. A napsütés viszont már kezd a kora tavaszira emlékeztetni, úgyhogy van remény. Meg arra is, hogy az a 12 km nem is […]

    IMG_4365
  • feb 07
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá :)
  • feb 06
  • XY

    XY

    1 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Egy kis plusz lökés... a Bátrakért
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

  • Köszönet 💕

    Hétfői aerobik 0.0 km 00:56:41 489 kCal

    Nagyon köszönöm az eddigi adományokat mindenkinek, aki támogatta a kampányomat! 🥰 Két aerobik edzés már megvolt a héten, ami a versenyre készülést illeti, hétvégén ismét futócipőt húzok, és gyűjtem a kilométereket. Na meg remélem a felajánlásokat is így tovább, mert jó érzés segíteni, egy nemes ügy mellett kiállni. Legalább olyan jó, mint sportolni. 🙏🏻❤️🏃🏽‍♀️

  • feb 02
  • XY

    XY

    - támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Szívből kívánok Neked sok sikert! ❤️
  • Első futásom a Bátrakért

    Szombati futás 6.0 km 00:42:20 367 kCal

    Egy hónap kihagyás után, amit persze nem töltöttem tétlenül (heti két másfél órás aerobik edzéssel, no meg azt a napi tízezer lépést is nagyon sokszor sikerül teljesíteni), ma belevágtam az intenzívebb felkészülésbe az április 7-re tervezett Dunakanyar Félmaraton 12 km-es távjára. Ami az adománygyűjtést illeti, laza egy nap alatt 11000 Ft-ra (7 %-ra) kúszott fel […]

    IMG_4359-2
  • feb 01
  • XY

    XY

    3 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá, hajrá! :)
  • DNK

    Dr. Németh-Csigai Krisztina

    3 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá Judit! Mindent bele! :)
  • jan 31
  • BN

    Badics Nándor

    2 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Mindent bele!
  • BN

    Badics Nándorné

    3 000 Ft-tal támogatja dr. Badics Judit kampányát

    Hajrá Juditka!
Támogass!

Versenyek (1)

Dunakanyar Félmaraton

Támogatóim (28)

XY
XY
XY
TR
HK
XY
XY
HZ
SA
DRN
AC
XY
TA
XY
ST
DM
XY
XY
DKD
FJ
XY
XY
XY
XY
XY
DNK
BN
BN