Judik Diána

BURGER KING Ultrabalaton - Hegyestű TRAIL / 110 km

Kedves Támogatók! Judik Diána vagyok, 38 éves feleség, édesanya és hobbi-terepfutó.
Mikor évekkel ezelőtt érdeklődve követtem az Ultrabalatont, feltűnt, hogy egy csapat a Bátor Tábor javára gyűjt futásával. Nagyon tetszett amit képviseltek, arra gondoltam, de jó lenne, ha egyszer én is a részese lehetnék ennek és tehetnék valamit másokért… Aztán valahogy elfelejtődött ez a dolog, mikor is egy kedves ismerősöm, hallván, hogy októberben futóversenyre készülök, megkérdezte, lenne-e kedvem jótékony sportolóként rajthoz állni…?! Örömmel mondtam igent és büszkeséggel tölt el, hogy most adományaitokkal súlyos beteg gyermekeken segíthetek!
Versenyem 2020. október 17-én a Burger King Ultrabalaton Trail egyéniben, ami egy 110 km-es terepverseny a Balaton-felvidéken. Ez a táv első hallásra soknak tűnhet, de én minden erőmmel erre a megmérettetésre készülök, 11 hónapja heti 6 edzéssel, a családom és az edzőm segítségével.
Amit még rólam, illetve az edzésmunkámról tudni érdemes: gyerekkorom óta sportolok, futóedzővel 2 éve készülök, azóta indulok terepversenyeken is. Hetente 5 futóedzésem van jógával kiegészítve, ez kb. heti 70-90km aszfalton és terepen, valamint 1 erősítő jóga. Ezt mostantól nyomon követhetitek az edzésnaplómban is.
Kérlek, ha tehetitek, támogassátok futásomat egy üveg bor árával, fogadjatok örökbe 1 km-t (van belőle bőven 🙂). Köszönöm!
Adománygyűjtési célom 150.000 Ft.

Adománygyűjtési cél:

150 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Eddig gyűjtött: 59 002 HUF
Támogass!

Hírfolyam szűrése:

  • okt 18
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

  • okt 16
  • DGJ

    Dr Gyovai Judit

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia!Kemény csaj vagy!
  • BZ

    Bordás Zsuzsanna

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia!
  • okt 13
  • PA

    Podoletz Anna

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Mókuska
  • okt 12
  • HI

    Hellebrandt Ildikó

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Mindent bele!
  • okt 07
  • FH

    Fodor Henriett

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia! Büszkén a célig :)
  • okt 05
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá, Dia!
  • okt 01
  • MM

    Mériné Margit

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá
  • DKZ

    Dr Kovács Zsuzsanna

    10 000 Ft-tal támogatja Judik Diána kampányát

    Szurkolunk Neked Dia!!
  • Sze 29
  • NM

    Nagy Melinda

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá!
  • NP

    Nagy Péterné

    - támogatja Judik Diána kampányát

  • Sze 22
  • SA

    Scsaurszki Anna

    - támogatja Judik Diána kampányát

    110-ig meg se állj! :)
  • Sze 20
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

  • Sze 19
  • DTV

    dr. Toroczkay Viktória

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia, Imádlak :)
  • Sze 16
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá!
  • Sze 15
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

  • LF

    Lettner Ferenc

    3 000 Ft-tal támogatja Judik Diána kampányát

  • Sze 14
  • ML

    Máté László

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia! Kitartás
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

    Hajrá Dia! :)
  • XY

    XY

    - támogatja Judik Diána kampányát

Támogass!

Versenyek (1)

Támogatóim (20)

XY
DGJ
BZ
PA
HI
FH
XY
MM
DKZ
NM
NP
SA
XY
DTV
XY
XY
LF
ML
XY
XY