Savim Hungary

Patakfalvi Réka

27. Spar Budapest Maraton / Maraton váltó

Futni jó, együtt lenni jó, segíteni jó…és kell….

A Bátor Tábort 2010-ben ismertük meg egy rendezvény kapcsán, amikor az Alapítvány vezetőségét szállodánkban fogadtuk. Mosolygós, lelkes, segítőkész, kitartó és profi csapat, akik minden nap azért dolgoznak, hogy daganatos és krónikus beteg gyerekek életét javítsák, gyógyulásukat segítsék. Az élményterápiás táboroztatás során évente kb. 700 gyermeket tudnak felejthetetlen élményekhez, színes programokhoz juttatni úgy, hogy közben teljes körű orvosi felügyeletet, gyógyszereket, egészséges, tápanyagban gazdag étkezést és még sok minden mást biztosítanak számukra. Ezen felül táborban töltött idő alatt a gyerekek gondoskodást, hitet, reményt és sok-sok szeretetet kapnak, hála az ott dolgozó Csapatnak, orvosoknak, önkénteseknek.

Mi úgy gondoltuk, azzal segítünk, ha Értük futunk a maratonon, 5-ös váltóban, a Hotel Parlament és a Hotel Palazzo Zichy képviseletében. Kollégáink, barátaink pedig lelkes szurkolással járulnak hozzá a cél eléréséhez.

Ha Te is szeretnél hozzánk csatlakozni, akkor – akár 1000 Ft-tal – támogasd, kérlek a kitűzött célt!

Adománygyűjtési cél:

200 000 HUF

Adományodat daganatos és krónikus beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordítjuk. Felajánlásodat online fizetéssel, banki átutalással vagy postai csekk igénylésével is megteheted. Kattints ide!

  • Csapat eddig gyűjtött: 561 000 HUF

Hírfolyam szűrése:

  • okt 04
  • TV

    Takács Viktor

    - támogatja Savim Hungary csapatát

    Hajrá srácok! :)
  • RS

    Renzo Savasta

    140 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

    Auguro al nostro team di atleti un grandissimo „in bocca al lupo”, vagyis: sportos kis csapatomnak nagyon sok sikert kívánok a futáshoz!
  • okt 03
  • CM

    Csilla Marci

    10 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

  • okt 02
  • BKA

    B Kovács Attila

    - támogatja Savim Hungary csapatát

  • MI

    Módli Ilona

    10 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

  • KJ

    Kanel Judit

    20 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

  • BKA

    B. Kovács Attila

    - támogatja Savim Hungary csapatát

  • Sze 28
  • CCK

    CRB Cityrama Kft. Utazási Iroda

    25 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

    Hajrá és kitartás!!!
  • Sze 24
  • IK

    Ihász Kata

    - támogatja Savim Hungary csapatát

  • Sze 20
  • SH

    Savim Hungary

    200 000 Ft-tal támogatja Savim Hungary csapatát

  • Sze 14
  • FKN

    Faluvégi Katalin Nóra

    - támogatja Savim Hungary csapatát

    Kedves Réka, Tamás, és még csak látásból ismert Csapattagok, de jó, hogy van egy újabb közös szenvedélyünk és célunk. Szeretettel Kati
  • Sze 13
  • PA

    Patakfalvi Attila és Attiláné

    - támogatja Savim Hungary csapatát

  • Sze 07
  • SR

    Spák Rajmond

    - támogatja Savim Hungary csapatát

Versenyek (1)

27. Spar Budapest Maraton
561 000 HUF

Támogatóim (13)

TV
RS
CM
BKA
MI
KJ
BKA
CCK
IK
SH
FKN
PA
SR