Neked csak egy csoki, kávé, sör, mozijegy ára, Nekik azonban egy boldogabb gyerekkor!

Bizonyára, Akik követik a blogbejegyzéseimet, tudják, hogy versenyhétvégénk volt. Vagyis lett volna. Azonban az élet közbeszólt. Manócska egy hétig betegséggel küzdött (láz - hányás), így nem mertem kitenni a szombati versennyel járó kalandnak. (korán kelés, autóban zötykölődés, várakozás a tömegben) Felvettük a kapcsolatot a verseny főszervezőjével és szerencsére rugalmasan kezelte a dolgot. A rajt-, illetve befutócsomagunkat kipostázza, amennyiben mi Győrben teljesítjük a verseny távját. Úgy gondoltuk, ez abszolút vállalható lesz, hiszen így kevesebb idő megy el a "versenyre". Eredetileg mind a ketten 14 kilométert futottunk volna, azonban én a heti sok izgulás, idegeskedés miatt nem éreztem magamban elég erőt - valamint így kevesebbet kellett távol lennem a Kincsemtől -, így én "csak" 7 kilit futottam, Tomi azonban lefutotta a teljes távot. Külön, mindegyikünk a saját tempójában. Tomi 5:59-es ezrekkel, én 6:06-os ezrekkel. Nagyon elégedett vagyok mind a kettőnk teljesítményével. Úgy érzem kihoztuk ebből a hétvégéből a maximumot. Az elmúlt időszak új adományait nagyon szépen köszönöm Garliczky Lilinek, Tóthné Bőhm Mónikának, László Jánosnak, a 113 db Sportszeletet megvásárló Adományozónak, valamint 3 Ismeretlen Adományozónak. Kérek Mindenkit, Aki még nem tette, segítse a Bátrakat! Neked csak egy csoki, kávé, sör, mozijegy ára, Nekik azonban egy boldogabb gyerekkor. Nagyon szépen köszönöm!

További blogbejegyzéseim

<3 <3 <3 Erre nincsenek szavak <3 <3 <3

138 NAP! 601.000 FT! RENGETEG ADOMÁNYOZÓ! NEVEZETESEN: Adolf Csaba Alföldi Kálmánné Kati néni Bakos Csaba Baranyay Fredy Alfréd Bognár Dorina Boros Andrea Csécsei Tamás Csécseiné Vörös Zsuzsanna Cs. Szabó Erika Dömötörné Horváth Erzsébet Dr. Balog-Farkas Renáta Dr. Csóka János és Neje Dr. Dér Katalin Eső Krisztina Garlitzky Lili Horváthné dr. Kószó Szilvia Kiss Tamás Kosztolánczy Ferencné Muci néni Kovalcsik Attila Kovács Ferenc László János Mandl-Tóth Petra Muzsainé Danka Erika Nagy Flóra Petrőcz Bálint András Pék Bernadett Somlyay-Vass Anikó S. ...

Adj, hogy kaphass… <3

Az elmúlt egy hétben több mint 30.000 Ft érkezett a kampányomba. Nagyon szépen köszönöm a támogatást Bognár Dorinának, Kovács Ferencnek és Petrőcz Bálint Andrásnak. 48 nap van még a versenyig, valamint 17.540 Ft hiányzik a harmadik célom megvalósulásához. Arra kérlek kedves Ismerősöm, ha még nem tetted, de van rá lehetőséged, segíts egy csekély összeggel a daganatos és krónikus beteg Gyerekeknek. Neked csak egy csoki, kávé, süti, mozijegy ára, azonban Nekik egy boldogabb gyermekkor. Nagyon szépen köszönöm! <3