Csapattali, szakaszbeosztás, Subidubidúú...

Pénteken Anna és Viktor kivételével összeült végre a csapat, hogy a verseny legsarkalatosabb részét, az idei szakaszbeosztásokat megcsináljuk. Aki ismeri a versenyt, tudja, hogy logisztikával együtt nem olyan egyszerű, figyelembe venni minden egyéni kívánságot. Idén ráadásul áthelyezték a versenyközpontot Füredre, ami az eddigi megszokott rendszert kissé módosította. Mindenezek után kaptunk egy 12.55 órakor indulást. Biztos félreértették a gyorsaságunkat. :) A kezdeti sokk után örültünk... legalább éjszaka lehet csápolni és partizni, hehe, újra osztani a szakaszokat..:D Mert eddig mindig volt valami, sőt olyan is, hogy előtte este alakult ki a végleges, de mindig szuper volt. Az egyik kedvenc versenyem, még úgy is, hogy sok minden változott, mióta először vehettem részt rajta beugróként. Szóval ebéd után indulás..13 órakor. Belegondoltam, hogy milyen szépen süt májusban a déli nap, mennyire "imádok" melegben futni, és ha már lúd, legyen kövér, nehogymár uncsi legyen, meg akarok én ott halni, mint minden évben... hát bevállaltam magamtól! az Aszófő-Pécsely-Dörgicse szakaszt..Aztán esett le, hogy idén az rögtön az elején van, kb. egy óra múlva indulás után. yess!! Most már mindegy, ha valaki ez időtájt egy vergődő vörös (hajú és fejű) futót lát, kérem toljon fel, vagy gurítson le a hegyről, és mondogassa, hogy Te akartad ezt, Subidubikám..:) Mindezek után viszont, legalább hajnalig pihizve élvezhetem, ahogy a többiek kínlódnak . :D Napfelkeltét pedig futva csodálhatom a második etapomon. Idén, ha sikerül Viktor szerez egy kis buszt, így plusz egy autóval rendben is vagyunk. Az még nem dőlt el, hogy megy körbe az egész csapat, bár bevallom, én nagyon szeretném. Így akkor együtt nyomnánk le az egészet, az is igaz, hogy akkor pihentető alvás nem igen lesz senkinek, mondjuk nem is erről szól, mert 2 órákat aludni, ágyban sem igazán pihentető :) Nagyjából idáig jutottunk, megvannak a szakaszok, a logisztika még alakul. Jó volt egy kicsit ismerkedni, mert ebben a felállásban még nem futottunk együtt. Kicsit több, mint egy hónap van az indulásig, addig tart a kampányunk is. Nagyon bízom benne, hogy legalább annyira sikeres lesz, mint az egyénim, hiszen most többen vagyunk, és megint lesz sok jóbarát, ismerős, segítőkész ember, akik érzik ennek fontosságát. Jó célért futni, és segíteni mindig érdemes! Bármilyen hihetetlen, általában kisebb adományokból jön össze a segítség, úgyhogy senki ne szabadkozzon, minden kis összeg számít! Persze várjuk a cégek, és nagyobb összegű felajánlásokat is :) Köszönjük Nektek! <3 UI: Andi április 7.-én vasárnap futja az első félmaratonját Ráckevén, mennyire örülne, ha itt az adományok alatt biztatnátok Őt! Szorítsatok neki, bátorítsátok. Mi megyünk vele, ott leszünk! :)    

További blogbejegyzéseim

Ultrabalaton címszavakban

...ahogy Viktor látta... Hamár őrült futás, fussunk UB-t. Hülye vagy az 221 km, sok lesz. Csapatban lenyomjuk. Kva nehéz nevezni, sz@r a szerverük kattingathatsz egész nap mégse jutsz be. Nembaj futottunk Ultratiszatavat, kapunk előjogot. Akkó' menjünk. De nincs elég ember, gyere te is. Hogy készülök fő'? Há' úgy hogy futsz. Jóvan menjünk. De kéne mégegy ember. Lehet jönne az őrültes babysitterünk. Tud futni? Tud hát. Akkó' hadd jöjjön. Boldog karácsonyt! Akkó' tuti az UB? Az hát. Hány helyen kell szállás? Mittudomén kettőn vagy csak egyen? Lesz buszunk is. Akkó' csak egy kell. Nna, ...

Hétvégi kilométereink

Hétvégén két csoportban is futottunk. ? Jól bele kellett húzni, mert egy nap alatt, km-re átváltva egy félmaratonnyi összeg gyűlt össze, és senkit nem akarunk kihagyni..<3 Köszönjük Nektek! Egyelőre külön-külön próbáljuk összehozni a 65 km-t, ha nem sikerül, akkor összesítünk ? Viki, Móni, Ágica és Zoli, Nyárlőrincen futott egy helyi versenyen. Viki írt róla egy rövid összefoglalót: Ma a reggeli futóedzés után, Mónival autóba ültünk és irány Nyárlőrinc ott nőttem fel, így nekem ez a mai nap külön boldogságban telt… a cél ugyanis szintén a futás volt.. a Búzás János ...

Vajon kiért futunk a legtöbbet? :)

A tegnapi napon 65 000 Ft hiányzott a kitűzött 200 000 Ft-ból. Ha már majdnem kerek ez a szám és amúgy is készülünk (vagy valami olyasmi), kitaláltuk Andival, Vikivel, Kingával, hogy a maradék 65 000-ig minden felajánlott 1000 Ft-ot kilométerre váltunk. A terv, hogy amennyit aznap utaltatok, kedves Adományozók, annyi km-t futunk aznap vagy másnap. Persze, ha beesik egy nagyobb összeg (úgy legyen!), azt észszerűen elosztjuk 2-3 napra mert hát ugye két hét múlva is produkálni kell. Ezekkel a (kiló)méterekkel is szeretnénk kimutatni hálánkat mindenkinek, aki akár egy kicsivel is ...