Eger Csillaga 50 km túra

Augusztus 25-én egy 50 km-es teljesítménytúrával ünnepeltünk születésnapot. Az Eger Csillaga 50 az első ötvenesünk volt - még túrapólót is kértünk, hogy emlékezetes maradjon. ? A túra Felsőtárkányból indult és ugyanoda ért vissza, ez Balassagyarmatról bő két órás autóút, ezért nem volt mit tenni, hajnalok hajnalán indultunk, hogy reggel 7-kor elrajtolhassunk. Az adminisztrációval, átöltözéssel és bemelegítéssel elment ugyan némi idő, de korán nekivágtunk: 13 óra állt rendelkezésünkre, ha szintidőn belül akartunk teljesíteni. A terep nagyon nehéz volt, mondhatni erősen technikás, többen fel is adták az 50-esen indulók közül; 1900+ szintkülönbség, köves, gyökeres, meredek erdei talaj trükkös útvonalakkal és meglepetés ellenőrzőpontokkal. A futókkal persze nem próbáltuk felvenni a versenyt - találkoztunk olyanokkal, akik ezt az 50-est pihenésként csinálták, miután tavaly 18 óra alatt futottak több mint 100 kilométert: nem baj, mi is leszünk egyszer a helyükben - gondoltuk. Két szóval összegezném a tapasztalatokat: Megcsináltuk! Szintidőben! A többi nem számít ✌️ Lábjegyzet: A szervezés fenomenális volt, a fotó a célban készült.

More blog posts

Hogyan jótékonykodunk, hogy ne csak támogatást kérjünk, hanem mi is támogassunk másokat?

Igyekszünk nem csak támogatást gyűjteni, hanem másokat is támogatni. A tavalyi évben is kerestük a jótékonysági sporteseményeket és ha olyan időpontban volt, amihez tudtunk csatlakozni akkor elmentünk. Ekkor próbáltuk ki az akadályfutást is. Egy Nógrád megyei kis csapat teljesen önkéntes módon megszervezte első jótékonysági akadályfutó versenyüket, amely a SalGO Charity Run néven vált ismertté. Ezzel a szeptemberben megrendezett versennyel a salgótarjáni Gyermekekért Alapítványt támogatták. Ezen a rendezvényen mi is részt vettünk, mert fontosnak tartottuk céljukat és szerettük volna ...

Bükki Kihívás éjszakai teljesítménytúra 30 km-en

Please scroll down for the English version. Laura: Novemberben kicsit eltettük a bakancsokat és futócipöket,hogy elkezdödjön a regenerálódás. Az Achillesemre nagyon ráfért,sajnos a szezon utolsó két túrájának vége már fájdalommal teli volt. 2.5hónap pihenöt (snowboardozni és edzeni persze elmentem,mert ugye nehéz a nyugton maradás) adtam magamnak aztán gondoltam miért is ne próbáljak ki egy éjszakai túrát? Február màsodik hétvégéjén rendezték meg a Bükki kihívàs nevezetü teljesítménytùrát,aminek 30-as távjàra már a nevezès kezdetekor be is neveztem. Két óra alatt fogytak el a ...

Remeték útján 30 km

Please scroll down for the English version. Elkezdődött! Ezennel beindítottam a szezont, egy kellemes, bemelegítő 30-assal a Dunakanyarban. A Remeték útján TT-t a VIDE szervezte, profi útvonal, szervezettség és kedves csapat vigyázott a túrázókra. A 800 méter feletti szintemelkedésű túrát 5:57 alatt, bele-belefutva, egy térdhúzódás miatt az utolsó 10-en már jórészt bicegve teljesítettem. Még a TörökmeZoo is a túra útvonalán volt, úgyhogy ma lámával, tarajos süllel és capybarával is találkoztam! -- It has begun. I officially just launched the training season with a pleasant, ...