A kampány első hete

Első heti fogadalmam az volt, hogy csak napi 1 kávét iszom, és a második árát megspórolom, az energiákat pedig futóedzésből szerzem be! Jelentem, küldetés teljesítve! Aki ismer, tudja, hogy a napi kávélimit különös kihívás volt, de nem lehetetlen. Mellette pedig 23 kilométert futottam a héten! Ezek között volt az első egyben 8 kilométerem is, ami meglepően jól esett. Szóval úgy érzem, jól indul a nyár. Titeket arra buzdítottalak, spóroljátok meg velem ti is egy kávé árát, amivel támogathatjátok a Bátor Tábort. Ezt többen megtettétek, nagyon nagyon köszönöm! Garantálom, hogy tovább küzdünk, az adományotok pedig biztos helyre megy! Már megvan a jövőheti kaland is, de az egyelőre maradjon titok. Továbbra is ha tehetitek, akár pár száz, akár pár ezer forinttal, támogassátok a kampányunkat, mi pedig ígérjük, tovább haladunk a célunk felé! Hajrá Élménykülönítmény!

More blog posts

Csobbanj a bátrakért!

Csodás napunk volt együtt egy csodás csapattal! Szombaton műugró edzést tartottunk barátainknak. Mindenki, aki eljött, kiléphetett a saját komfort zónájából, ami az 5 méteres, vagy sokaknál a 10 méteres magasságot jelentette! Fantasztikusak voltatok! Az edzéssel pedig természetesen a Bátor Tábort támogatták résztvevőink, szóval sokszorosan nagyszerű alkalom volt ez! 71.860 Ft!!! Köszönjük!!!!!

This is Spartan!

Júniusban Villővel körbesétáltuk az eplényi sípályát. Vagyis körbefutottuk. Vagyis úsztuk. Másztuk. Cipeltük. Szóval beneveztünk a Spartan Sprintre és minden pillanatát együtt csináltuk végig! Brutális élmény volt, minden pillanata aranyat ért! Nem mondom, hogy könnyű volt, de ettől volt szép. A pálya végére sajnos gazdagodtunk 150 burpeevel. Nem vinnénk magunkkal a szeptemberi maratonig, így új gazdára várnak! Ha tehetitek, fogadjatok örökbe egy burpeet!