Közös futás - közös cél ❤️❤️❤️

A versenyhétvége óta szerencsésen meggyógyultam. Természetesen az edzéseket is folyamatosan végzem. Vasárnap Édesapámmal a Bem téren futottunk, laza 3 kilit terveztünk, azonban Ő sajnos megsérült 3 kör megtétele után, a korábbi térdfájása előjött. Úgyhogy a maradék 2 kilométert egyedül nyomtam le. Kedden meglátogatott bennünket Kisfiam Keresztanyja, Barátnőm, Élménykülönítményes Csapattársam, Akivel első közös futásunkat teljesítettük, szintén a Bem téren. (Nagyon megszerettem ott futni, közel van hozzánk, valamint igen jó a pálya.) Egyforma, lila pólónkban, egyforma cipőben tettük meg a 4 kilométert. Nagyon jó hangulatú futás volt, végigbeszélgettük, nevettük, és még el sem fáradtunk. Valahogy a lila póló viselése plusz erőt ad az embernek. Jó érzés ennek a kiváló Csapatnak a Tagjának lenni.❤️ Nagyon köszönöm Nektek, Drága Ismerőseim, hogy a segítségetekkel sok beteg gyermeknek segíthetek és büszkén viselhetem a lila pólót.❤️Nem tudok eléggé hálás lenni Nektek. Valóban igaz a mondás; adni jobb, mint kapni. Bár úgy gondolom, hogy adunk, de kapunk is rengeteget ezáltal a kezdeményezés által. Valami leírhatatlan jó érzést... ❤️ Ha még nem tetted, de van rá lehetőséged, támogasd kérlek egy kisebb összeggel a Bátrakat, hogy Te is megtapasztalhasd ezt a fantasztikus érzést! ❤️ Áldott Húsvéti Ünnepeket Kívánok Mindnyájatoknak! 

More blog posts

<3 <3 <3 Erre nincsenek szavak <3 <3 <3

138 NAP! 601.000 FT! RENGETEG ADOMÁNYOZÓ! NEVEZETESEN: Adolf Csaba Alföldi Kálmánné Kati néni Bakos Csaba Baranyay Fredy Alfréd Bognár Dorina Boros Andrea Csécsei Tamás Csécseiné Vörös Zsuzsanna Cs. Szabó Erika Dömötörné Horváth Erzsébet Dr. Balog-Farkas Renáta Dr. Csóka János és Neje Dr. Dér Katalin Eső Krisztina Garlitzky Lili Horváthné dr. Kószó Szilvia Kiss Tamás Kosztolánczy Ferencné Muci néni Kovalcsik Attila Kovács Ferenc László János Mandl-Tóth Petra Muzsainé Danka Erika Nagy Flóra Petrőcz Bálint András Pék Bernadett Somlyay-Vass Anikó S. ...

Adj, hogy kaphass… <3

Az elmúlt egy hétben több mint 30.000 Ft érkezett a kampányomba. Nagyon szépen köszönöm a támogatást Bognár Dorinának, Kovács Ferencnek és Petrőcz Bálint Andrásnak. 48 nap van még a versenyig, valamint 17.540 Ft hiányzik a harmadik célom megvalósulásához. Arra kérlek kedves Ismerősöm, ha még nem tetted, de van rá lehetőséged, segíts egy csekély összeggel a daganatos és krónikus beteg Gyerekeknek. Neked csak egy csoki, kávé, süti, mozijegy ára, azonban Nekik egy boldogabb gyermekkor. Nagyon szépen köszönöm! <3