Na ki a legbüszkébb jótékony sportoló...? :)

Kedves adományozóim! Végtelen örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a Balaton-átúszással kapcsolatos céljaim nehezebbikét az eredetileg kiírt versenynapon mesébe illő időzítéssel sikerült megvalósítani: az adománygyűjtéssel ELÉRTÜK A KITŰZÖTT ÖSSZEGET!!! :) :) Ezúton is hálásan köszönök az alapítvány nevében is minden jó szívvel adott forintot! A dupla virtuális célszalag-átszakítást az időjárás vétózta meg, az úszást elhalasztották júli. 7-re, de én azért lementem Boglárra, hogy a körülményekről magam is megbizonyosodjak. Maradjunk annyiban, hogy az erős hátszél sportszerűtlenül szerzett előnyre adott volna lehetőséget, ami önmagam a tippelős játékunkból való kizárására kényszerített volna :D (Még ér tippeket írni az időeredményemre Bátor Táboros bögréért!) Így marad jövő hétvégére a kihívást jelentő csobbanás, töretlen lelkesedéssel ;) Jótékony mellékhatása a fennálló helyzetnek, hogy az egy héttel meghosszabbodott felkészülésem mellett a gyűjtés sem áll meg, ne feledjétek, a gyerekmosolyok számát a végtelenig lehet gyarapítani! Mindenkinek van tehát még lehetősége, aki a kampányom támogatásán keresztül szeretne csatlakozni csodatévő kis közösségünkhöz ;)

More blog posts

Féltáv check!

Szűk két nap alatt már majdnem féltávig jutottam, eddig 2496 méteremet fogadtátok örökbe! Általában az úszásban valahol ezután jön a holtpont. Ott kezd előjönni kicsit a fáradtság, az éhség, és az érzés, hogy már megittál legalább egy liter Balatont és még hátravan ugyanennyi. Ha nem megfelelően reggeliztél, akkor megjelenik előtted egyszerre minden, ami egy tipikus balatoni strandon megtalálható: óriás sajtos-tejfölös lángos, cápa méretű hekk, mustáros hot-dog, nutellás palacsinta, miegymás.. De a lendület visz tovább megállás nélkül a célig, ahol az első dolgod, hogy minden ehetőt ...

Csinálj olyat, amit még nem..!

Vannak felbecsülhetetlen értékű dolgok az életben, ugye? Ilyen például az érzés, amikor egyetlen nap alatt annyi embert tudsz megmozgatni, hogy eléred a kitűzött célod majdnem negyedét (yesssyesyesss!!! :) ) Ez azért is jó, mert megerősítést nyer az a tény, hogy jó emberek vannak körülötted, de - függetlenül attól, hogy nem magadnak gyűjtesz -, mégiscsak személyes sikernek éled meg. Egy szóval: KÖSZÖNÖM! Csak hogy a felkészülésemről is tudósítsak: Ma reggel kimozdultam a komfortzónámból, és (7kor!!!) erősítéssel kezdtem a napot a Titán Kick-Box edzésén. Csak hogy érezzétek a súlyát, ...

Aktiválódjunk :)

A hétvégén a csillaghegyi strandon csobbantam ráhangolódásnak a jövő heti mókára. Nem látszik, de épp azon töröm a fejem, hogy vajon sikerül-e összegyűjtenem a célként kitűzött adományösszeget ilyen rövid idő alatt :) Egyébként az idei felkészülés során sokkal jobban izgulok, mint a korábbi években. Amikor aktiválták a profilomat, hirtelen áthelyeződött a fókusz, az lett a kihívás, hogy eljusson az üzenetem minél több emberhez, mi több, elérjem, hogy minden különösebb ok nélkül lemondjatok valami másról aznap, emiatt: "Az élményterápia segítségével táborozóink visszakapják az ...