Jappán

Nem április elsejei elírás a bejegyzés címe, hanem a Badár-Horváth szerző páros elképesztően vicces kis útirajzának egy jellemző részlete jutott a mai futásom közben az eszembe. Az a rész, amikor vidám párosunk délelőtt egy útépítésen halad keresztül, ami éppen az első "kapavágásoknál" tart, délután pedig a tökéletes aszfalton mennek sok kilométer hosszan visszafelé, persze "Jappán"-ban... Nálunk viszont a Margitszigeten (is) tartanak a rendületlen és rendíthetetlen építkezések (gyakorlatilag több éve építenek valamit). Gyönyörűen süt a tavaszi nap, az egyre nagyobb futótömeg a gyalogosokkal, kis- és nagycsaládosokkal, BUBI-val és nem BUBI-val bringázókkal osztozik a poros futópályán. Nemzetközi tömegsport van, leginkább akadályfutás. A kedvenceim talán azok, akik a futópályán, vagy annak közvetlen szomszédságában szeretnek cigarettázni, miközben sörrel a kézben szelfiznek. Persze néhány futótársnak is nehéz a minimális futóetikett betartása, azaz a jobbra húzódás, és a másik elengedése, vagy épp ellenkezőleg: olyan előzés bemutatása, aminek nem a szemből közlekedők letarolása az eredménye. Az is jó, amikor a vásárlások és bulizások taglalása megy a futópályán, kizárólag egymás mellett gyök kettő tempóval. De örüljünk, sokan vagyunk és sokfélék, és ez alapvetően azért nagyon jó, a másfél óra alatt ránk ragadt kilónyi port meg majd jól lemossuk otthon, mert a vízcsapok téliesítve vannak (mondjuk ma meg sem álltam megnézni, szóljatok, ha tévedtem). Azért én lelkesen készülök tovább az első igazi nagy idei fővárosi futóbulira, fájdogál még azért az a fránya lábam, nem is volt olyan zökkenőmentes a felkészülésem, de jól sikerült a kampányom, adakoztak a drága barátaim, ismerőseim, és jövő vasárnap szurkolók is lesznek bőségesen. Addig is hajrá mindenkinek!

More blog posts

“A cél a küzdés maga…”

Eljött április 10-e, vasárnap, a verseny napja. Előző nap a Suhanj-futamon is részt vettünk, rendkívüli élmény volt, egy Kati nevű lány megkért minket, hogy segítsünk neki, mert egyedül van, és fél, hogy rosszul lesz a 600 méteres távon. Érdekes volt abba belegondolni, hogy néhány embertársunktól 600 méter megtétele milyen emberfeletti erőfeszítést igényel. Kati úgy készült erre a távra, ugyanazzal a feszült izgalommal, versenylázzal, mint ahogy mi szoktunk mondjuk egy félmaraton lefutására. A 600 méter alatt végig a kezében volt a kis hangszórója, amiből a futam közben a kedvenc dalait ...