Heti hetesek

Az elmúlt hetem már hasonlított az év elején megszokott menetrendhez a futást illetően. Végre sikerült eljutnom olyan szintre, hogy 7 kilométeres egy alkalom és végre heti 2-3 futást abszolválok. Szépen gyűlnek a kilométerek és észrevétlenül bírok egyre többet. Szeretem a futásban, hogy hamar érezhető a fejlődés és ezt erősíti, hogy a futóalkalmazásom mindenféle díjat osztogat :D Kaptam egyet a leggyorsabb 1 km-ért, a leggyorsabb 5 km-ért és a májusi leghosszabb távért, amikoris már 8 km került a cipőbe egy alkalommal :) Biztos röhej, de ezek engem lelkesítenek :D Ami még jó volt, hogy az elmúlt napokban babakocsi nélkül is koptattam a betont. Szeretek a lányommal kocogni, de azért annak is van egy hangulata, amikor egyedül futok és közben kiszellőzik a fejem... Jót tett a változatosság is: futottam a Kopaszi gáton, aztán a múlthét hét elején Szegeden, pár napja pedig Püspökladányban. Futottam délelőtti napsütésben, délután eső elől és sötétedéskor is ;) Társaim személye is változott: az egyedül futás mellett élmény volt sógornőmmel és férjemmel kettesben futni :) Másik dolog, amit szeretek a futásban: a közösség kovácsoló ereje. Hétvégén futógála, amire bő egy tucat nőt szerveztem be :) Egymást lelkesítve gyűjtöttük a kilométereket az elmúlt hetekben és nagyon várom, hogy vasárnap együtt sorakozzunk a rajtvonalnál olyan emberekkel, akikkel személyesen még nem is találkoztunk, de a futás most összehozott minket :) Gondoljatok ránk! És gondoljatok a Bátor Táborra :) Aki nem akar futni, az támogassa a futásunkat, mert futni és adni jó <3

More blog posts

Itt a vége…

Hát igen, eljött ez a pillanat is :) Végére ér a kampányom és lassan lezárul a profil is. Mindenképpen szerettem volna még írni egy bejegyzést, mert szeretem lezárni, összegezni a dolgokat és hát igen, az Élménykülönítmény hónapokon át életem része volt. Tavasszal jelentkeztem, akkor még csak motivációt keresve, bevallom kicsit saját magamat segítve, és itt az ősz, én pedig sokkal sokkal többet kaptam, mint vártam az elmúlt hónapokban. Egyrészt támogatásokat tekintve, hiszen pár hónapja még azon görcsöltem, hogy gyűlik össze legalább fele a célomnak, most pedig boldogan jelenthetem, ...

Státusz: Célba ért

Igen. A rövid lényeg és valójában a legfontosabb dolog: célba értem a vasárnapi futáson :) Kemény...nagyon kemény küzdelem volt, de ma már örömmel jelentem, hogy megnyertem a csatát ;) Vasárnap még valami olyan címet adtam volna a bejegyzésnek, hogy "Félresikerült félmaraton"... :D De pár nap múlva már valószínű úgy írnék, hogy "Utolsóként az első" :D Azt hiszem ezzel el is árulom, hogy elég vegyes érzelmekkel zártam a napot és sajnos elmaradt a várt eufórikus állapot. Mostanra már sikerült a mosolygós oldalra billentenem magamat és őszintén jó érzésekkel gondolok vissza a második ...

Örömkönnyek és öröm körök

Itt ülök hosszú percek óta a billentyűzet felett és próbálom szavakba önteni az elmúlt hét történéseit... Aki ismer, tudja, ritkán van olyan, hogy nem bírok dumálni :D Hát most ez olyan... Azt persze pillanatok alatt le tudom írni, hogy alakultak a futásaim az előző héten, kezdem is ezzel, hátha közben jön az ihlet. ;) A 19-i 19 km után hagytam magamnak egy kis pihenőt és csak csütörtökön futottam újra. Akkor volt az Élménykülönítmény Piknik a Margit-szigeten. Kellemest a hasznossal összekötve hazafele futva jöttem a rakparton, így letudva egy kényelmes 10 km-es távot :) Szuper volt ...