Elrajtolt az edzésterv

Ezen a héten rajtolt el az 5 hetes edzésterv, amit a nyáron is alkalmaztam az első félmaratonomra. A döntés fő oka, hogy a kitartásom nem terjedne ki a 8 vagy esetleg a 10 hetes edzéstervre. 5 hetet még lelkiismeretesen tudtam tartani. Remélhetőleg most is menni fog. Az alábbiak szerint kell futnom: 1. 8 km 6 km 9 km 11 km 2. 9 km 7 km 12 km 15 km 3. 9 km 8 km - (T) 10 km 4. 9 km 7 km 10 km 10 km 5. 9 km 5 km - félmaraton Heti 4x beépíteni minden egyéb elfoglaltság mellett igen nehéz. Fáradt és nyűgös leszek a kis kerete miatt de az útvonal szempontjából még mindig szabad vagyok. Arra megyek amerre akarok. Ezt tökéletesen szemléltette a heti 6km-es táv, ahol úgy eltévedtem (igen, még ezen a 6km-en is), hogy a Google vitt haza. A km száma alapból napokhoz is van kötve. Minden héten kedd, csütörtök, péntek/szombat és vasárnap lenne. Ezt amiatt nem látom reálisnak jelen esetben, mert tél van. Akkor tudok futni, amikor nem esik vagy nem fagy annyira, hogy féljek az eleséstől, mert reggelente már borzasztóan csúszik helyenként :( Ez a hideg amúgy kevésbe zavar. Nyilván szar rávenni magam és elindulni, ahelyett, hogy forralt bort innék, sütit zabálnék és mindehez sorozatot néznék a meleg takaró alól. De a célokért tenni kell. Álmodni sem mertem volna arról, hogy valaki 5000 forintnál többet utal a kampányomra. Volt egy olyan adakozó, aki ezt bőven túlszárnyalta (remélem nem véletlen írta el egy nullával). Szeretném ezennel neki és mindenki másnak megköszönni, akinek nem tudtam személyesen, mert névtelenségbe borult. Itt a december, itt vannak az ünnepek, jön a karácsony. Ha még nem találtátok ki, hogy mi az idei éves jótékonykodásotok, akkor gondoljatok a Bátor Táborra :)

More blog posts

Hiányozni fog

Többet akartam írni az utolsó két hétben, de nagyon beindult a tavaszi zsongás, így egy kicsit szét vagyok csúszva. Rengetek a program és a megélni való esemény. Egyik helyről a másikra esem. A Vivicitta óta is rendszeresen kocogok. Bár kicsit lassítottam a tempón és visszavettem a mennyiségből is. A biciklim múlthéten megünnepelte 2. születésnapját. Megleptem pár új alkatrésszel :) Kicsit jobb kedve lett és csendesebben tűri a mindennapi hajtást. Jelentkeztem egy halom futóversenyre, lassan jön a Balaton kör biciklivel és még nincs vége a kosárcsapatom szezonjának sem. Rengetek ...

Vivicittá félmaraton

Sajnálom, hogy tegnap nem számoltam be azonnal, de délután 5-kor lefeküdtem szundizni és kétszer fél órás felkelést leszámítva ma reggelig aludtam :D Teljesen kimerültem. A szombat estém borzasztó volt. Én vettem át pénteken a többek rajtcsomagját is. Ennek felelőssége oly annyira hatalmába kerített, hogy mindenféle rémálmom volt arról, hogy elkések és otthon hagyom a rajtszámokat. Vasárnap reggel korán keltem. Próbáltam betolni egy adag zabot, de ilyenkor nehezen megy az evés. Lenyomtam még egy gyógytornát és próbáltam megnyugodni. Kicsit túlstresszelem a versenyeket. A ...

Holnap

  Pénteken átvettem a rajtcsomagot és ezzel kicsit megtekintettem a futó expót is. Általában a 3-as zónát jelölöm meg magamnak, mint indulás. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy most is így cselekedtem. Napok óta azon gondolkodtam, hogy át is kéne magam rakatni eggyel hátrébb, hogy ne zavarjam a gyorsabb futókat, hisz jelenleg örülök, ha már az 5:30-as km-eket tudom produkálni és az se biztos, hogy tartható lesz 21 km-en keresztül. Órákkal később vettem észre, hogy a 4-es zóna szerepel a rajtszámomon. Már 2018 októberében tudtam, hogy le fogok sérülni és nem fogok tudni ...