Fuss, örülj, szeress!

Nem én voltam az egyetlen, akinél akadozott a tavaszi 11. Országfutás. A résztvevők számában csúcsot döntöttünk, majdnem négyszázzal voltunk többen, mint tavaly ősszel. A megtett táv mégis “csak” 354 ezer lett, ami 50 ezer kilométerrel kevesebb az előzőnél. Pont akkor ütött be a vírus, amikor nekiindultunk.  Ezt nem hagyhatjuk annyiban! A 11 és feledik Országfutás most, a nyár közepén van. Miért 11,5? Évente kettő van, tavasszal és ősszel. A tavasziba belerondított a járvány, és így nem volt tökéletes. Sokan teljesítettük a vállalásunkat, ha nehezen is, de összességében nem volt az igazi. Június végén újra nekifutunk. Én is. Nagyon-nagyon szeretném elérni, amit tavasszal nem sikerült! A járványhelyzet, a sok bizonytalanság rányomta a bélyegét mindenkinek az életére, és a Bátor Tábornak sem tudtam összegyűjteni a kitűzött 200 ezer forintot. Pedig a Bátor Tábor működik! Online játékokkal segítenek a beteg gyerekeknek és családjaiknak, hogy egy időre kizökkenjenek a betegséggel teli mindennapokból. Nyáron is folytatják, és ehhez pénzre van szükségük, ami idén nagyon nem akar gyűlni.    Kérem, hogy segítsetek, segítsenek.

More blog posts

400 km – 400 thousand HUF

Am I a GLADIATOR? No, absolutely not! But I can try something. I pledged 400 km, and aim to collect HUF 400,000 in donations to support the wonderful work of Bátor Tábor. It isn’t too much, is it? Only HUF 1000 for each km that I complete in the next 30 days. It isn’t mission impossible. I can complete the distance in a month if I pay attention and devote myself each and every day. No, I cannot run the distance but running, jogging, fast walking and walking with my dog – altogether will do it.  It isn’t mission impossible. My friends can ...

400 km – 400 ezer forint

Gladiátor vagyok? Nem, ahhoz kevés vagyok, de valamit megpróbálhatok.  400 km-t vállaltam, és 400 ezer forintot szeretnék gyűjteni a Bátor Tábor csodálatos munkájának támogatására. Ugye, ez nem sok? Csak egy ezres minden kilométerért, amit mostantól számított 30 nap alatt megteszek.  Nem lehetetlen célokat tűztem ki. Ennyit meg tudok tenni egy hónap alatt, ha minden egyes nap odafigyelek és odateszem magam. Nem, nem ...

Megvan, 174 km teljesítve!

Kicsit több lett, maradhat? Már a 9. nap reggelén megvolt a vállalt 100 km futás, pedig két nappal előbb még biztosra mondtam, hogy a vasárnap is kell majd a százashoz. Szerdán és csütortökön éppen csak kizzadtam magamból 10 km-t. Akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy két nap alatt meglegyen a hiányzó 24.  És mégis meglett! Pénteken nagyon beindultam, 12,2 lett, és így szombaton már nem volt ...