Két héten belül

Kevesebb, mint tizennégy nap múlva pattanok nyeregbe az Élménykülönítmény tagjaként, azzal a céllal, hogy megtegyem a százhetvenöt kilométert az alábbi útvonalon: Szigetvár-Drávafok-Sellye-Vajszló-Siklós-Görcsöny-Baksa-Sellye-Drávafok-Szigetvár.  Megmozdulásom során nem leszek egyedül, Laklia Zoltán után újabb barátok csatlakoztak: Sajgó György amolyan szervizkocsiként vesz részt a túrán, míg Fábián Róbert a Szigetvári Tekergők hasonló útvonalának visszaútján csatlakozik hozzánk! Előre is köszönöm a részvételt és a támogatást! Az adománygyűjtés is sikeres, jelenleg 90%-on áll - bízom benne, hogy a célba érés után elérem vagy túllépem a kitűzött összeget!

More blog posts

Túl a csúcson

Még egy nap sem telt el a bringatúra óta és egyelőre felfoghatatlan, hogy teljesítettem a kitűzött célt! Ahogy az útvonal során, úgy bennem is voltak "hegyek" és "völgyek", de a motiváció és nem utolsósorban a kis csapatom vitt előre! Köszönöm mindenkinek, aki hozzájárulásával támogatta jótékonysági kampányomat és azoknak is, akik kevésbé vagy egyáltalán nem bíztak bennem! Ők július hatodikáig az alábbi linkre kattintva segíthetik a Bátor Tábor Alapítványt! Együtt messzebb jutunk!

Célegyenesben

Hat nap múlva, egészen pontosan nyolc órakor indulunk útnak...Úgy terveztem, hogy egyszemélyes túra lesz, de a sors úgy hozta: nem leszek egyedül! Laklia Zoltán, Sajgó György és Fábián Róbert után újabb taggal bővült csapatunk: Nagy Éva személye garancia, hogy nem kell törnünk a fejünket a folyadék- és kalória pótláson! :-)  Az elmúlt héten sikerült átlépni a célösszeget (105%), így újabb tény bizonyítja: nem vagyok százas! Ezúton köszönöm mindenkinek a támogatást, most  már csak nekem kell teljesítenem a kitűzött célt! A fentebb felsorolt barátokkal nem lesz nehéz dolgom, mert együtt ...

Húsz nap múlva

Szűk három hét múlva rajtol az "Ormánság-Tenkesalja" kerékpáros teljesítménytúra. A támogatóknak köszönhetően egyre közelebb kerültem a kitűzött adomány eléréséhez, de a héten újabb fordulat történt: Laklia Zoltán bajtársam személyes jelenlétével támogatja a megmozdulásomat! Zoltán tapasztalt sportoló, rengeteg futó- és kerékpáros eseményen mérette meg magát, a mellékelt kép egy triatlon versenyen készült...Így nincs más választásom: az előttem álló néhány hétben még többet edzek, hogy tudjam vele tartani a lépést! ;-)