Már csak 8 km a 200-ból ;) És mindjárt Október 30.

„Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!” (George Bernard Shaw) Nem olyan régen csak reménykedtem benne, hogy ejutok idáig, szinte hihetetlen. Csupán 8 km és megvan a kitűzött 200 km. Persze most a vége picit sűrűbb lett, sőt be kell vallanom kicsit tartottam tőle, hogy nem fogok beleférni az időbe. De ha egyszer valamit nagyon elhatározok,megígérek akkor szívvel-lélekkel megteszek mindent, hogy az sikerüljön. Így,nem gondoltam volna, de még 3 napos továbbképzés napjait is sikerült kihasználni egy kis futásra. Egyrészről nagyon boldog vagyok, hiszen ez egy hatalmas lépés volt számomra. Hálás vagyok a támogatásokért, és remélem még október 30.-ig egy picike gyűlik az összeghez is, hogy minél többel járulhassunk hozzá közösen a gyerkőcök boldogságáért. ;) Tehát 4 nap = + 25 km :D Október 22. 5 km futópadozás itthon. Október 26-27. Pedagógus továbbképzésen folytatódott a futás, Balatonkenesén, nem is egyedül. Összeállt a kemény mag :D , összebeszéltünk egy-két kollégnőmmel-jóbaráttal, és egymást húztuk az együtt töltött pár napban, hogy mindig beleférhessenn egy kis futás. Sokat jelentett, hogy velem tartottak, összehoztuk. Egy közös konditermes 7 km futópad, illetve egy kicsit esős kinti 4 km. Végül pedig, Október 28. Hazaérkezés majd egy kis pihenés után, pedig ma is futópadozásba kezdtem. 9 km-ert sikerült hozzáadni az eddigiekhez. ;) Ha teheted kérlek támogasd egy kicsivel a bátor tábort! Fontos A blogomon keresztül folyamatosan végigkövethetitek, hogyan fejlődök én is és hogyan jutok el a kitűzött Balatonnyi 200 km-ig. Tartsatok velem és segítsetek, hogy a Bátor Tábor minél több boldog mosolyt varázsolhasson. Nagyon szép hetet mindenkinek !! ?

More blog posts

VÉGE ! 200 km :D Nagyon hálás köszönet érte! <3

A mai utolsó 3 km-rel elérkeztem a kitűzött 200 km-ig! :D :D  Pont időben. ;) Azt hiszem megint csak találtam egy kedvenc idézetet. Mindenki értse úgy ahogyan neki tetszik: "Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.”   (Les Brown) Számomra annyit jelent, hogy merni kell nagyobbat álmodni, mert már azzal is hatalmasat nyerünk. Nagyon nagyot álmodtam, mikor azt gondoltam ekkora támogatást össze sikerül gyűjtenem egy szép cél érdekében. :)) De azért a csillagok között landoltam én is ;) , hiszen akikre mindig számíthatok, azokra most is számíthattam, ...

+5 km vagyis holnap az utolsó 3 km ;)

„ Ha el merem képzelni azt, ahova el szeretnék jutni - akár fizikai, akár lelki értelemben -, az fél siker, mert csupán az valósulhat meg kívül, amit belül már képes voltam megteremteni. ”   /Kádár Annamária/ Hálásan köszönöm, azoknak akik végig követték a km-ek alakulását, szurkoltak és támogattak!!! <3 Végül pedig, holnap találkozunk. :D A blogomon keresztül folyamatosan végigkövethetitek, hogyan fejlődök én is és hogyan jutok el a kitűzött Balatonnyi 200 km-ig. Tartsatok velem és segítsetek, hogy a Bátor Tábor minél több boldog mosolyt varázsolhasson. Nagyon szép hetet ...

+10,29 km, amivel már csak 33 km van hátra :D

Ma egy picikét gondolkodóba estem. Kedvem volt futni, viszont fájt a fejem. Nem voltam benne biztos, hogy jót fog tenni a futás. Nos szerencsére nem kellett csalódnom, jót tett. ;) Indulás előtt kitűztem magamban, hogy valahogy mindenképp 10 km-t összeszedek, hiszen hét közben sem volt időm elmenni futni. Ez a cél lebegett a szemem előtt, akkor is mikor már teljesen rámsötétedett. :P Egyáltalán nem fáradtam el a végére, persze nem is időre mentem ma, inkább arra, hogy meglegyen a minimum 10 km. A fejemet is meggyógyította, és energiát adott. Mindenképp megérte nekiindulni, ...