3.nap, csont nélkül

Spuri Balaton Szupermaraton, 3.nap, Badacsony-Balatonfüred, 43,89 km A 2. nap 36 kilométeres, nem tudok ráállni a térdemre-fájdalmai után, ma remekül ment.Reggelre minden elmúlik. Még rajt előtt kaptam egy mondatot: "" Vállaltál valamit, ami nehézségekkel és fájdalommal jár" Köszönöm! ❤ ...a napközbeni telefont is ? Beleséta nélkül ment, megfutottam az emelkedőket is gond nélkül. Tartottam a hetes tempót, nem mertem az alá menni, meg amúgy is minek...10 km-nél bevettem egy fájdalomcsillapítót ( ...hogy minek, azt nem tudom, mert nulla hatása volt) De sikerült kikapcsolnom a fájdalmat, végig vigyorgós lett. A frissítőpontokon víz-kóla-vajaskenyér kocka, nyakig sóba nyomva, rajta banán... baromi finom volt (janem) előtte gél. A szép táj, a napsütés is klassz volt, de nagyon erős, hideg szembeszelet kaptunk egész nap. Az utolsó pár kilométeren boldog voltam már, mert tudtam, hogy ez már az enyém. Sokan bíztattak, hajráztak, érdeklődtek, hogy vagyok -köszi mindenkinek, kitűnően ? Úgyhogy ez csont nélkül az enyém ? Holnap Siófok, 51,2 km a célig. Remélem ugyanúgy sikerül befutnom a végső célba, mint ma ? Nagyon köszönöm az itteni drukkokat, buzdítást is, rengetegen írtatok, érdeklődtetek, sok kedves üzenetet kaptam! ? Holnap Siófok a befutó...

More blog posts

Utolsó nap a BSZM körön

A harmadik nap hibátlan teljesítése után Balatonfüreden sikerült kicsit végre ellazulni, leereszteni, kész a harmadik nap is. Még a séta is jólesett, amíg vacsizni mentem. Kocsis Árpiék éppen akkor indultak futni, kedvesen invitáltak, de vigyorogva passzoltam ? A nap már lebukott a horizont alá, kékre, lilára, rózsaszínre festve az eget és a síma víztükröt. Ott egy kicsit megálltam. A ...

Spuri Balaton Szupermaraton, 1. nap, Siófok-Fonyód, 48,5 km

Spuri Balaton Szupermaraton, 1. nap ? Siófok-Fonyód, 48,5 km Gyönyörű időnk volt, Zsókával futottunk vidaman, jókedvűen. Ezer ágra sütött a nap, rendesen megkapott minket. A part mentén reggel még fagyos volt kicsit, de a kezdeti hatos kilométerek hamar meleget csináltak. Nagyon jól haladtunk, 35 kilométerig be nem állt a szánk, beszélgettünk mindenről IS ? Nagyon sok ismerőssel energiapacsiztunk, bíztattuk egymást, ezúton is ...

Visszaszámlálás…

24 óra van a rajtig... Nagyon köszönöm az eddigi összes jótékony adományt, amikkel támogattátok a kampányomat és ezáltal a Bátor Tábor Kis Bátrait...Köszönöm a Főbúváromnak és búvártársainak :) , barátoknak, futótársaknak, bringásoknak, négymancsosoknak és kétlábú repcsis gazdáiknak, ismerősöknek és ismeretleneknek, kollégáknak, ...