Közeledik

Igen. Mindjárt szeptember 29. Én pedig nem túlzottan jutottam erre az oldalra. Ahogy a futásom, úgy az adománygyűjtésem is erősítésre szorul.   Természetesen nagyon szépen köszönöm az eddigi támogatást! ? Fantasztikus, hogy így, hogy nem tudtam megfelelően a témához állni, mégis volt, aki úgy érezte, megérdemli ez a projekt a támogatást.   Nyilván én magam sem maradok majd ki a pénzbeni támogatásból sem, de remélem Ti is hamarosan kedvet kaptok ahhoz, hogy együtt adhassunk a beteg gyerekek számára. Minden apró támogatás számít nekik! Akár csak egy ebéd árával járulj is hozzá a táboroztatásukhoz.   Ami az indulás óta történt futásaimat illeti. Nos, túlzásba nem vittem, mint azt említettem. Március végén azért mégis becseppent egy félmaraton, amit annyira nem is rossz idővel sikerült zárnom. Még mindig nem vagyok egy követendő példa, hiszen nem túl rendszeresek az edzések. Mindig van valami, ami miatt nem megy úgy, ahogy szeretném. De aki ismer, tudja, hogy amikor a rajthoz felállok, ez a legkevésbé sem szokott zavarni. Ott megszűnik minden a külvilágból. Akkor csak megcsinálom, és kész. Nem más eredményeihez mérem az enyéimet, hanem magamból igykeszem a legtöbbet kihozni olyankor.   Ugyanígy nem számít, milyen szintről fut újra neki jelenleg az adománygyűjtésem, hiszem, hogy képesek leszünk megcsinálni! ?   A következő megmérettetésem az UTT-n lesz nemsokára. 24 kilit kell egyben letalpalnom. Ennyi lesz az én szakaszom a csapatversenyben. Szerintem pont ennyire vagyok most készen. Fizikálisan, és fejben is. Így akárhogy is, de bizakodó vagyok ezzel a maratonnal kapcsolatban is. Én mindent meg fogok tenni a siker érdekében. Kérlek, Te is tedd meg a Tőled telhetőt a beteg gyerekekért, és tegyük csodásan széppé a táboroztatásukat! Szerezzünk örök élményt számukra! ?